mondd mit is mondhatnék Neked?
még álmodnom sem lehetne Veled
ez egy játék amit szült a képzelet
még találkozás előtt kell felejtened
csak egy elképzelt érintés az éjben
homály és a sötétség egy képben
de nem enged el a képzelt világ
minden csupa rózsaszínű virág
és ez nem csak egy percig tart
talán ő tényleg engem akart?
csak egy elképzelt érintés az éjben
homály és a sötétség egy képben
sometimes, sometimes...
és ezen a percen ha túl vagyunk valahogy akkor is azt érzem hogy SZERETNÉM. nem csak jó, vagy lenne, hanem határozott igen. és ahogy álmatlanul forgolódom csukott szemmel, gondolatok nélkül mégis annyira nagyon, jó Beléd ütközni! és néha ilyen is kell. szavakká formálni azokat a gondolatokat, amelyek a nem megfelelő hangsúly ellenére is életre kell hogy szülessenek. értünk.
végül ide érek, eszembe jut, hogy mindjárt itt a karácsony, beleégek ebbe az egészbe, hogy akarnék és nem is menekülni előle. mégis elveszik és nem akarom érezni amikor még ennél is hidegebb lesz, hogy eltelt egy újabb év, hogy nincs napfény, és szánalmasan minden ablaküveg mögött kötök ki, ahol megcsillan egy- egy napsugár és mindenhol a radiátorra tapadva didergek. ilyenkor akaratom ellenére is képes és rám jön a letargia, a nyüszítőroham, az önsajnálat, erőtlenül a bögrémet szorongatva ülök a kanapé szélén, vagy a gurulós székemen, aztán megint kanapé, és a hely változik, de a mozdulat marad. és úgy tűnnek el a percek, ahogy a tej és a kávé szétválaszthatatlan. de nem osztottak olyan képességet, hogy egyszerre lehessek több helyen.
aztán átesem ezen a közjátékon - ahogyan most is - de akkor már akaratlan zúdítottam kétségbe esve magam vetített képben rád. és megolvadhat a jégfalad? ugyan már, hiszen más nem értené, meg nem is kell hogy értse, vannak dolgok amelyekkel mindig csak magunk maradunk és persze mi gondom lehetne és megpróbálok ember módjára viselkedni. és hogy belül mi zajlik? várok tovább... és addig is vissza mászom a rózsaszín felhőmre, ahol lehet szerelmes vagyok? pedig nem kéne, azt vettem észre, hogy az embereknél a szerelem szavatossága hamar lejár, elvakít, de mégis én még sokáig akarnék hinni benne milyen is egyszerűen boldognak lenni. indok nélkül. Veled!
végül ide érek, eszembe jut, hogy mindjárt itt a karácsony, beleégek ebbe az egészbe, hogy akarnék és nem is menekülni előle. mégis elveszik és nem akarom érezni amikor még ennél is hidegebb lesz, hogy eltelt egy újabb év, hogy nincs napfény, és szánalmasan minden ablaküveg mögött kötök ki, ahol megcsillan egy- egy napsugár és mindenhol a radiátorra tapadva didergek. ilyenkor akaratom ellenére is képes és rám jön a letargia, a nyüszítőroham, az önsajnálat, erőtlenül a bögrémet szorongatva ülök a kanapé szélén, vagy a gurulós székemen, aztán megint kanapé, és a hely változik, de a mozdulat marad. és úgy tűnnek el a percek, ahogy a tej és a kávé szétválaszthatatlan. de nem osztottak olyan képességet, hogy egyszerre lehessek több helyen.
aztán átesem ezen a közjátékon - ahogyan most is - de akkor már akaratlan zúdítottam kétségbe esve magam vetített képben rád. és megolvadhat a jégfalad? ugyan már, hiszen más nem értené, meg nem is kell hogy értse, vannak dolgok amelyekkel mindig csak magunk maradunk és persze mi gondom lehetne és megpróbálok ember módjára viselkedni. és hogy belül mi zajlik? várok tovább... és addig is vissza mászom a rózsaszín felhőmre, ahol lehet szerelmes vagyok? pedig nem kéne, azt vettem észre, hogy az embereknél a szerelem szavatossága hamar lejár, elvakít, de mégis én még sokáig akarnék hinni benne milyen is egyszerűen boldognak lenni. indok nélkül. Veled!
the time does not exist
van úgy, hogy nincs határ. van úgy?
nem tudod hol kell megállni és visszafordulni.
csak mész és nincs félelem
nincs gumifal ami visszalökne
hogy vigyázz!
és nem is kell és ez jó
akkor.
és hiába észleled a realitást, szabad vagy
van erő mi hiábavaló
ha nem lehet más nézetekre erőltetni önmagunkat.
bár nem is biztos, hogy jó gumifal nélkül.
mert jön a határ
és a megszokott ami védelmet nyújt
annyira, hogy már annak se mész a közelébe
mert annyira középen jársz.
egy álomba ébredtem ma reggel.
ma reggel is?
vagy végre isten hozott az emberek valóságában.
a statikusság hidegségébe öltözve,a földre raktam lábaimat,
majd elindult a nap
és csak én akartam maradni...
frusztráció a szürke láthatáron
elfáradtam
és hogy még mindig hiszek az új nap tisztaságában?
azt néha magam sem tudom.
de a mesékben már csak arra vagyok kíváncsi
hogy mi történik a boldogan éltek amíg meg nem után
nem tudod hol kell megállni és visszafordulni.
csak mész és nincs félelem
nincs gumifal ami visszalökne
hogy vigyázz!
és nem is kell és ez jó
akkor.
és hiába észleled a realitást, szabad vagy
van erő mi hiábavaló
ha nem lehet más nézetekre erőltetni önmagunkat.
bár nem is biztos, hogy jó gumifal nélkül.
mert jön a határ
és a megszokott ami védelmet nyújt
annyira, hogy már annak se mész a közelébe
mert annyira középen jársz.
egy álomba ébredtem ma reggel.
ma reggel is?
vagy végre isten hozott az emberek valóságában.
a statikusság hidegségébe öltözve,a földre raktam lábaimat,
majd elindult a nap
és csak én akartam maradni...
frusztráció a szürke láthatáron
elfáradtam
és hogy még mindig hiszek az új nap tisztaságában?
azt néha magam sem tudom.
de a mesékben már csak arra vagyok kíváncsi
hogy mi történik a boldogan éltek amíg meg nem után
je suis ici
ablaküvegenapára akarat álom birkatakaró cél csodálkozás csalódás elegancia elfogultság elvárás ember élet érzés félelem franciamanikűr futócipő gyermek kakaóscsiga kesztyű kitartás kíváncsiság kócoshaj magány meglepetés meglepődöttség nevetés nő ölelés önzés őszinteség papírkupac pöttyöszokni puhasál remegés repülés rettenet sutaság szempilla szenvedély szerelem szeretet szivárványfestés szív szürkeség tejeskávé titkok tömeg türelem vágy vukcica zuhanás
mirage
az elméletben létező tökéletes látszatú formavilág furcsa színű árnyékokat rajzol néha belém...
jeux d' enfants
csak akkor gyere, ha jókor jössz
látogatóba hát nem kell, kösz
ne érints, egészen akarjál
néha mindent, máskor semmit ne mondjál
kislányként ha féltem sem sírtam
csak összeszorít és kiírtam
mit akartam hinni a mába
átszínezni egy új világba
jókor jössz felém, éppen akkor
csak gondoljak úgy Rád valahol?
érzem, ahogy épp érintenél
nem baj ha nem is tudom, csak érezzél!
látogatóba hát nem kell, kösz
ne érints, egészen akarjál
néha mindent, máskor semmit ne mondjál
kislányként ha féltem sem sírtam
csak összeszorít és kiírtam
mit akartam hinni a mába
átszínezni egy új világba
jókor jössz felém, éppen akkor
csak gondoljak úgy Rád valahol?
érzem, ahogy épp érintenél
nem baj ha nem is tudom, csak érezzél!
if you don't live for something ....
a helyzet az, jelenleg nem férek el magamban... nem tudok olyan jó lenni, amilyen szeretnék, de olyan rossz se, amilyennek lennem kéne", kéne?
együtt lakunk valamennyien. talán az idő és tér hiány teszi. meg a sok más is, de talán ezek leginkább. vagyunk. hiába sok jó ember kis helyen is... jó így együtt. jó így együtt? annak ellenére is, hogy minden nap össze... mérjük..., miért érzem küzdelemnek néha a perceket? mégsem sikerül dűlőre jutni. hogy is van, hogy egy pillanatra sincs megállás? lazíts! de az már nem fér el benne!
ott az a futó, egy egykori mára letűnt futó, aki az emlékeiből és az érzés újra élésének vágyából él és kergeti... önmagát. valahol tesz is és nem is mindezért, pedig képes lenne rá. hit kérdés.
egy eltévedt irkász, akit betemetnek a cetlik, igazán csak amolyan hóbortos betűgyár az egész ténykedés, ám húrok nélkül a dallamok kivesztek életéből és a ritmusok más hangzásban elevenednek meg. új értelmet nyertek a formák. hol nem fér el a sok félmondattól, hol meg egy sort is képtelen papírra vetni. de ha kell, hát domborít alkonyatra egy muszájt. álomvilág.
egy irodában rendezett sorok, itt belép a munkamániás, ó, de hát a forma addig alakítható, amíg nem lesz tökéletes. minimum a 200%. elhiteti a küszöbön belépőkkel azt a magabiztos nagy semmit, hogy legyen kitől kérdezzenek, hogy ő majd mindenre tud választ és megoldást és elhiszik, mert ő mondja és valahol ez így is van, mindent meg lehet(ne) magyarázni, miközben minden kiegyenesedik, csak már túlságosan merevvé... haj megigazít, smink hibátlan.
de te még hallod, miközben a kislány felnevet? önfeledten szaladna mezítláb végig az úton és nem az számít mitől is, de tud, mer boldog lenni. nem foglalkozik azzal mitől intik óva a nagyok, boldoggá teszik az apró örömök, néha csupán egy elméletben létező gondolat, minden kézzelfoghatóságtól mentesen, vagy az hogy foghatja kezed. csak figyelj rá és szeresd!
ki nem képzeli el az érzést, amikor már a gangot betölti a meleg ízek felett kiszínezett illatfelhő? életre kelt a fűszerek varázsa, várnak és van otthon
és a jó barát, a lelki társ, a ki nem mondott, csupán fél szavak, aki mindent megért, elfogad és meghallgat, lázadása önmagában a néma kiáltás, racionális magyarázat mindenre létezik. mégis türelmével marad... észrevétlen...
terep rendezés. harmóniát megtöri a puszta vágy. csak érzed. pedig azt sem tudod mit is. és nem baj, ha nem érted. én sem. van amihez nem kell logika és is hiba lenne, ha... van, amit csak a mának és a pillanatnak kell, ne fogd vissza magad!
.... you will die for nothing
együtt lakunk valamennyien. talán az idő és tér hiány teszi. meg a sok más is, de talán ezek leginkább. vagyunk. hiába sok jó ember kis helyen is... jó így együtt. jó így együtt? annak ellenére is, hogy minden nap össze... mérjük..., miért érzem küzdelemnek néha a perceket? mégsem sikerül dűlőre jutni. hogy is van, hogy egy pillanatra sincs megállás? lazíts! de az már nem fér el benne!
ott az a futó, egy egykori mára letűnt futó, aki az emlékeiből és az érzés újra élésének vágyából él és kergeti... önmagát. valahol tesz is és nem is mindezért, pedig képes lenne rá. hit kérdés.
egy eltévedt irkász, akit betemetnek a cetlik, igazán csak amolyan hóbortos betűgyár az egész ténykedés, ám húrok nélkül a dallamok kivesztek életéből és a ritmusok más hangzásban elevenednek meg. új értelmet nyertek a formák. hol nem fér el a sok félmondattól, hol meg egy sort is képtelen papírra vetni. de ha kell, hát domborít alkonyatra egy muszájt. álomvilág.
egy irodában rendezett sorok, itt belép a munkamániás, ó, de hát a forma addig alakítható, amíg nem lesz tökéletes. minimum a 200%. elhiteti a küszöbön belépőkkel azt a magabiztos nagy semmit, hogy legyen kitől kérdezzenek, hogy ő majd mindenre tud választ és megoldást és elhiszik, mert ő mondja és valahol ez így is van, mindent meg lehet(ne) magyarázni, miközben minden kiegyenesedik, csak már túlságosan merevvé... haj megigazít, smink hibátlan.
de te még hallod, miközben a kislány felnevet? önfeledten szaladna mezítláb végig az úton és nem az számít mitől is, de tud, mer boldog lenni. nem foglalkozik azzal mitől intik óva a nagyok, boldoggá teszik az apró örömök, néha csupán egy elméletben létező gondolat, minden kézzelfoghatóságtól mentesen, vagy az hogy foghatja kezed. csak figyelj rá és szeresd!
ki nem képzeli el az érzést, amikor már a gangot betölti a meleg ízek felett kiszínezett illatfelhő? életre kelt a fűszerek varázsa, várnak és van otthon
és a jó barát, a lelki társ, a ki nem mondott, csupán fél szavak, aki mindent megért, elfogad és meghallgat, lázadása önmagában a néma kiáltás, racionális magyarázat mindenre létezik. mégis türelmével marad... észrevétlen...
terep rendezés. harmóniát megtöri a puszta vágy. csak érzed. pedig azt sem tudod mit is. és nem baj, ha nem érted. én sem. van amihez nem kell logika és is hiba lenne, ha... van, amit csak a mának és a pillanatnak kell, ne fogd vissza magad!
time of your life
Beköszönt az igazi ősz. Az a hideg reggeles, amikor hirtelen jött, hiába tudtunk róla, mégis váratlanul. A vacogó foggal szaporábbak a léptek a megszokott úton. Délután még néhol napsütéses, ám helyenként szórványos záporokkal tarkított szeles időjárás ez. Ebből jelenleg most a szakadó eső, ami kijut. Ablakon merengve ridegen néznek vissza a ráncolt homlokú pocsolyák. Bérelt helyük van. Sárban cuppogó cipők és színes ernyők. Összehúzott kabátokban a belülről fázó emberek. Lehangolt arcok. Mikor süt már ki a nap? És hiába tudjuk, egy ideig úgy nem süt már ugyanúgy... Kabát és pulóver gombócok mennek el egymás mellett földre szegezett fejjel. Mindenki siet a dolgára. Bárcsak hazaérhetne már és elmenekülhetnének a nyirkos levegőtől és nem kellene a széllel meg az esernyővel küzdeni...
Egy zebra. Egy elhagyott sarok. Ott fordul meg a szél is. Nem barátságos környék. Autók pöfögnek és várják a zöldet, hogy továbbhaladhassanak. Nem mindig számít a hová. A jelzőlámpa tövében megbújt egy kis tavasz. Olyan mintha azon a négyzetméternyi helyen megállt volna az idő és az esernyőt is csak fedezéknek használnák. Kik? Egy férfi és egy nő. A türelmetlenül topogó férfi lábak, két arcot tartó kézben végződnek. Egy rövid csók és hosszú ölelkezés. A második hosszú és szenvedélyes, de megtörik. Majd ismét egymást nézik. Sietve beszélnek pár sort. Szavak nélkül is érthető jelbeszéd. Egy arcsimogatás, amelyben egy aggódó és egy nyugtató tekintet fonódik össze. Lehet talán még 2 percük és majd szétválnak, elköszönnek. Látszólag minden a maga megszokott rendjében halad, haladnak tovább.
Ki tudja lesz e ismét és hogy mikor tudnak lopni az életükből pár percet a másiknak...
van az úgy...
talán még nincs túl késő
utolsóból is lehet az első
gyorsan jön-megy a nyári felhő
de egy csepp víz is életmentő
nem kell hogy annyit kérdezz
csak ahogy én Te is érezz
ez ennyi mit adhatok neked
és ha többet nem tudok lehet
csalódás lesz majd az is Neked
nem elég,hogy fogom két kezed
rajtad múlik hogy veszel észre
külön szeretnéd vagy egészbe
testem, lelkem egy- egy részlete
nekem Tied együtt kellene
de kell néha hogy kérdezz
nem elég hogy csak érezz
mert sose menj el úgy mellettem
hogy szavaid meg nem értettem
csak egyedül magamban féltem
mikor ott voltál Te is és velem
és mikor elhagynak a fények
sötétben látni áldás, nézlek
fényre gyúlnak álmodott képek
valóság ez ahova lépek
és mikor kell majd kérdezek
csak hagyjad hogy érezzelek!
utolsóból is lehet az első
gyorsan jön-megy a nyári felhő
de egy csepp víz is életmentő
nem kell hogy annyit kérdezz
csak ahogy én Te is érezz
ez ennyi mit adhatok neked
és ha többet nem tudok lehet
csalódás lesz majd az is Neked
nem elég,hogy fogom két kezed
rajtad múlik hogy veszel észre
külön szeretnéd vagy egészbe
testem, lelkem egy- egy részlete
nekem Tied együtt kellene
de kell néha hogy kérdezz
nem elég hogy csak érezz
mert sose menj el úgy mellettem
hogy szavaid meg nem értettem
csak egyedül magamban féltem
mikor ott voltál Te is és velem
és mikor elhagynak a fények
sötétben látni áldás, nézlek
fényre gyúlnak álmodott képek
valóság ez ahova lépek
és mikor kell majd kérdezek
csak hagyjad hogy érezzelek!
La tete en friche
a szív harcol bennem az ésszel
álmodozás a földhözragadtsággal
a szépség a praktikummal
és a függetlenség a kötöttséggel
ezt már lehetetlenség kibogozni
miközben élhet 8 millió ember a földön
nekem valahol mégis miért csak egy kell
az a furcsa fény, amire várok is esténként
ez az édes savanyúság a recept a világ ellen
ami új ízt ad minden jól ismertnek...
álmodozás a földhözragadtsággal
a szépség a praktikummal
és a függetlenség a kötöttséggel
ezt már lehetetlenség kibogozni
miközben élhet 8 millió ember a földön
nekem valahol mégis miért csak egy kell
az a furcsa fény, amire várok is esténként
ez az édes savanyúság a recept a világ ellen
ami új ízt ad minden jól ismertnek...
Make Me Happy
Nincsenek igazi "hepiendek"? Hát vagy csak nem ismerni fel? Ó, de mennyi olyan alkalom volt már hogy vissza akartatok rántani a Földre,a helyett hogy megtanulnátok Ti is... Minden csak látszat és a boldogság mögött ott állnak sorban az apró lemondások, gondok, kudarcok, titkok és hazugságok. Így kerek az egész. Vagyis, csak így kellene annak lennie? De én máshogy is gurulok!
És mert minden olyan másnak tűnik... nem az endre, (amúgy sem tudom ki lenne az az endre) hanem csak a hepire gondolok, a jelenre. Hiszen ezt akarom és ezt kell megélni, ami most van, az apró pillanatokat!
Egy fehér sportcipő, harisnya, farmer szoknya, átmeneti kabát otthon maradt felelőtlenül, nem gondoltam a reggeli hűvösre. Igen, beköszöntött az ősz és most még a szebbik fajtát éljük át, délutánonként napsütéssel. Ezt szeretem. Frissen mosott haj, semmi smink,sem ékszer, csupán jó nagy mosoly. Sosem volt trendi, sosem volt feltűnő. Nem volt a fiúk és a férfiak kedvence sem. Most sem az. Nemis sajnálta sosem. Nem ez számít. Akiket szeret, azok számítanak neki. Más nem. Amennyire hiszik, hogy nyitott, annyira zárkózott is. Van, aki irigyli és van, aki ezért nem eviláginak nézi. Határozottnak látszik és magabiztosnak. Fejét felemelve tartja, kihúzott háttal áll. Nem látszik rajta, de nem is kell a többi. Éppen kifelé néz a villamos ablakán. Pár percre elhagyhatja az iroda 4 falát. Gondolatai is máshol járnak. Hihetetlen gyorsasággal képes fejében a helyszíneket és hangulatokat váltani. Az első villamos megállónál szerelmes, a másodiknál csak egy kislány, a harmadiknál határozott, a negyediknél szorongás fogja el, az ötödiknél dühös, a hatodiknál pedig le kell szállnia majd. Kezében egy nagy szatyrot szorongat, abba kapaszkodik. Kis mosoly szája szegletében. Eszébe jut, hogy miként nézhet ki mások szemével. Jól érzi magát így. Fantáziája határtalan, bármit képes elképzelni és belemenekülni. Ismét mosolyra húzza a száját, vagy ez még ugyanaz és szüntelen mindig tart? Ez is azzal jár, amit a ma reggeli ébredő aranyfestékes napsugarak és egy munkába tartó út adott. Jó rágondolni. Jó RÁ gondolni! Viszi a képet és az érzést tovább és vissza a munkahelyére, hogy napközben is vele legyen. Hatodik villamos megálló. Nem hősünk, de leszáll és boldog.
És mert minden olyan másnak tűnik... nem az endre, (amúgy sem tudom ki lenne az az endre) hanem csak a hepire gondolok, a jelenre. Hiszen ezt akarom és ezt kell megélni, ami most van, az apró pillanatokat!
Egy fehér sportcipő, harisnya, farmer szoknya, átmeneti kabát otthon maradt felelőtlenül, nem gondoltam a reggeli hűvösre. Igen, beköszöntött az ősz és most még a szebbik fajtát éljük át, délutánonként napsütéssel. Ezt szeretem. Frissen mosott haj, semmi smink,sem ékszer, csupán jó nagy mosoly. Sosem volt trendi, sosem volt feltűnő. Nem volt a fiúk és a férfiak kedvence sem. Most sem az. Nemis sajnálta sosem. Nem ez számít. Akiket szeret, azok számítanak neki. Más nem. Amennyire hiszik, hogy nyitott, annyira zárkózott is. Van, aki irigyli és van, aki ezért nem eviláginak nézi. Határozottnak látszik és magabiztosnak. Fejét felemelve tartja, kihúzott háttal áll. Nem látszik rajta, de nem is kell a többi. Éppen kifelé néz a villamos ablakán. Pár percre elhagyhatja az iroda 4 falát. Gondolatai is máshol járnak. Hihetetlen gyorsasággal képes fejében a helyszíneket és hangulatokat váltani. Az első villamos megállónál szerelmes, a másodiknál csak egy kislány, a harmadiknál határozott, a negyediknél szorongás fogja el, az ötödiknél dühös, a hatodiknál pedig le kell szállnia majd. Kezében egy nagy szatyrot szorongat, abba kapaszkodik. Kis mosoly szája szegletében. Eszébe jut, hogy miként nézhet ki mások szemével. Jól érzi magát így. Fantáziája határtalan, bármit képes elképzelni és belemenekülni. Ismét mosolyra húzza a száját, vagy ez még ugyanaz és szüntelen mindig tart? Ez is azzal jár, amit a ma reggeli ébredő aranyfestékes napsugarak és egy munkába tartó út adott. Jó rágondolni. Jó RÁ gondolni! Viszi a képet és az érzést tovább és vissza a munkahelyére, hogy napközben is vele legyen. Hatodik villamos megálló. Nem hősünk, de leszáll és boldog.
what makes the butterfly fly
Egy kisfiú sétált hazafelé. Nem olyan nagyvárosi fiú, hanem itt az utat fák szegélyezték. Kellemes a délutáni a napsütés. Az egyik fa tövében valami érdekesre lett figyelmes, talált egy bábot. Eleinte nem nagyon tudta mi is lehet az és vajon benne, csak fantáziával kezdte találgatni. Óvatosan kézbe fogta, és boldog kíváncsisággal folytatta haza az útját. Később édesanyjától megtudta pillangó lesz belőle. Ő pedig egyre izgatottabb lett és minden pillanatban azon volt, hogy megfigyelje miként változik a gumó valami egésszel mássá. Semmi esetre sem akart lemaradni az eseményről, de ez nem egy pillanat töredéke volt. Türelem és kitartás folyamatosan kellett mindehhez. Napok teltek el, mígnem megjelent egy kis rés a bábon. A kisfiú órákon át, szinte mozdulatlan nézte, ahogy a pillangó azon a kis lyukon próbálja magát átpréselni és küszködik azért, hogy végre kiszabaduljon. Ez egy ideig ment is neki, de néhány óra után azonban teljesen kifulladt és úgy tűnt végleg a bábjában reked... A fiú megsajnálta, és óvatosan egy kis ollóval felvágta a báb egy részét, hogy segítsen a pillangónak, aki könnyedén ki is szabadult a bábjából . Duzzadt teste volt és kis fonnyadt szárnyai. Eleinte némi csalódottság is látszott az őt csodálattal váró szemében, ám a kisfiú mégis szűnni nem akaró érdeklődéssel várta, hogy a védtelennek tűnő élőlény kitárja a szárnyait és színeit büszkén közszemlére téve belefogjon rövid kis életébe. Sokáig várt, de hiába... A szerencsétlen pillangó csak esetlenül bukdácsolt. A kisfiú pedig nem értette, hogy mi lehet a baj, miért nem repül? Holott a pillangó életéhez ez is hozzá tartozott. Szüksége van időre, kitartásra és küzdelemre, hogy a szárnyai megteljenek élettel. Ha repülni akar, akkor azért küzdenie kell!
...ha repülni akarsz, akkor azért küzdeni kell!
that we are simply good
egyik nap elér
nyomodba másik kísér
idő előtt összeér
nem tudod hogy ébredtél
vagy csak egy új álom ez
ami mindent körbevesz
halk zajjal ezernyi nesz
kérlek, lélegezz!
ne add fel a pillanatunk
értünk kelt fel a mi napunk
könnyebb, ha együtt álmodunk
egyszerűen jó hogy vagyunk
nyomodba másik kísér
idő előtt összeér
nem tudod hogy ébredtél
vagy csak egy új álom ez
ami mindent körbevesz
halk zajjal ezernyi nesz
kérlek, lélegezz!
ne add fel a pillanatunk
értünk kelt fel a mi napunk
könnyebb, ha együtt álmodunk
egyszerűen jó hogy vagyunk
lélek-részlet
egyszerre akar is írni és nem is. ez már egy olyan kor még nálam is,hol nincs papír és toll,meg szanaszét saláta hegyek, amit utóbb elő lehet még kukázni is akár, véglegesen ha úgy alakul valamennyi szót nyomtalanul egy del követ. eszembe jut amikor még minden nap írtam. és igen, ez évekig tartott és eszembe jut amikor évekkel később, de a mostanihoz képest ez akkor is évekkel ez előttinek mondhatóan valamennyi emlék-jegyzetet egy pillanat alatt dobtam a tűzbe. nem akartam nyomot hagyni. újra akartam kezdeni és el akartam felejteni önmagam. de mégis emlékszem töredékekre, amelyeket nem lehet és akarva se tudnék elfelejteni. vannak benne jók és rosszak is. akad, amit viszont nem tudok felidézni bármennyire is jó lenne. olyan mintha egyszerre látnám egy tegnapomban és tízen akárhány évemben önmagam. és ma reggel újra 18 vagyok. az egyszerre nagylány és a menedéket kereső kislány. tele vagyok naiv gondolatokkal, amelyek a következő percben még magam is kinevetnék, de valahol mégis jó ebben az egészben hinni. és annyi minden után, kissé nagyképűen, félig flegmán, tele szenvedéllyel és hévvel, persze mindezt pillanatnyi magabiztossággal előadva, azt hiszem nagy dolgot kaptam. olyat, amit eddig én még soha senkinek nem engedtem, nem akartam, nem mertem... és nem tudom hogy felvállalnám e, ezért gondolom nagy dolognak. előttem egy 20 éves srác, a lelke, a mindennapjai, onnan belülről. vajon van, ami maradt belőle abból az énjéből még most is?
amolyan igazi őszi reggellel indult a mai, amikor kissé csípős az ébredés szele, de már érzed fel fognak melegíteni azok a napsugarak. hiába hétfő reggel, nem kell sietni. fekete borító és az első lap, a második, és április derekán járunk. közbe szólnék, kérdeznék, valahogy mondanám... de hiszen ez nem is most van! tisztára beleéltem magam. és még magam sem tudom hogy mennyi mindent segíthet majd mindez megérteni miközben megint eltűnődöm azon, míg én csak azt gondolom hogy ez neki is jó, ő is élvezi, ő is tudja, ő is... addig ő vajon? néha jó lenne ha nem is tudni, de érteni tudni a miérteket. hogy mi rejtőzik ténylegesen a pillantok mögött. de lehet az törné össze a pillanatot? néha saját magam is jó lenne megérteni, hogy még mindig miért nem merek szabadulni saját kreált börtönömből, annak ellenére hogy érzem mennyire jó vele a szabadság szele. és ez nem paradoxon. vele érzem és szabadnak magam, könnyűnek, készen a repülésre...
és eközben mennem kell dolgozni, ez próbál visszahúzni és mégis ma valahol egész nap nagyon máshol és nagyon messze járok, még magamhoz képest is. de akkor is szeretem a pesti életet. a jelent. azt ami most van és azt ahogy eljutottam ide és ahogy épp megélhetem. és én csak ilyen akarok lenni, amilyen vagyok. és csak remélem hogy ő pont ilyennek (és) akar...
amolyan igazi őszi reggellel indult a mai, amikor kissé csípős az ébredés szele, de már érzed fel fognak melegíteni azok a napsugarak. hiába hétfő reggel, nem kell sietni. fekete borító és az első lap, a második, és április derekán járunk. közbe szólnék, kérdeznék, valahogy mondanám... de hiszen ez nem is most van! tisztára beleéltem magam. és még magam sem tudom hogy mennyi mindent segíthet majd mindez megérteni miközben megint eltűnődöm azon, míg én csak azt gondolom hogy ez neki is jó, ő is élvezi, ő is tudja, ő is... addig ő vajon? néha jó lenne ha nem is tudni, de érteni tudni a miérteket. hogy mi rejtőzik ténylegesen a pillantok mögött. de lehet az törné össze a pillanatot? néha saját magam is jó lenne megérteni, hogy még mindig miért nem merek szabadulni saját kreált börtönömből, annak ellenére hogy érzem mennyire jó vele a szabadság szele. és ez nem paradoxon. vele érzem és szabadnak magam, könnyűnek, készen a repülésre...
és eközben mennem kell dolgozni, ez próbál visszahúzni és mégis ma valahol egész nap nagyon máshol és nagyon messze járok, még magamhoz képest is. de akkor is szeretem a pesti életet. a jelent. azt ami most van és azt ahogy eljutottam ide és ahogy épp megélhetem. és én csak ilyen akarok lenni, amilyen vagyok. és csak remélem hogy ő pont ilyennek (és) akar...
croiez-vous
ez a perc nem tarthat el reggelig de kell;
tudom miért álmodom és indulhatok el
és ez másnap, elkísér talán pont elég
hogy délutánra vágyhatom legyen a még
majd holnap itt maradhatsz az alkony után,
az előre képzelt tegnap új hajnalán
rövid napok tűnnek gyorsan, pillanat kép
ez az egész együtt már túlságosan szép
benned minden napom újra is álmodnám
halvány mosollyal az ébredést áldanám
és a percben ha messze vagy és máshol jársz
elhiszem hogy érkezel és vissza találsz
tudom miért álmodom és indulhatok el
és ez másnap, elkísér talán pont elég
hogy délutánra vágyhatom legyen a még
majd holnap itt maradhatsz az alkony után,
az előre képzelt tegnap új hajnalán
rövid napok tűnnek gyorsan, pillanat kép
ez az egész együtt már túlságosan szép
benned minden napom újra is álmodnám
halvány mosollyal az ébredést áldanám
és a percben ha messze vagy és máshol jársz
elhiszem hogy érkezel és vissza találsz
jojo
te reggel én este
de másképp előtte
és nekünk ez jó
feláldozható?
mézes a madzag
rózsaszín látszat
mint egy álmodozó...
Benned a másképp
távoli látkép
nyoma sincs játék
félelem árnyék
a reggel és este
furcsamód szőve
nekünk mi az mi jó?
egy álombolygó...
rózsaszín látszat
mézes madzag
feláldozható!
azt hiszem néha
én tudok róla
de pár jó szóra
változó az ábra
míg reggel az este
itt állva előtte
sosem úgy a jó
áldozathozó
rózsaszín madzag
mézes látszat
leszek én álmodozó...
de másképp előtte
és nekünk ez jó
feláldozható?
mézes a madzag
rózsaszín látszat
mint egy álmodozó...
Benned a másképp
távoli látkép
nyoma sincs játék
félelem árnyék
a reggel és este
furcsamód szőve
nekünk mi az mi jó?
egy álombolygó...
rózsaszín látszat
mézes madzag
feláldozható!
azt hiszem néha
én tudok róla
de pár jó szóra
változó az ábra
míg reggel az este
itt állva előtte
sosem úgy a jó
áldozathozó
rózsaszín madzag
mézes látszat
leszek én álmodozó...
love in it
valamikor volt az a bizonyos első szerelem. az imádott, a gyűlölt, az elátkozott, a szidott, a nosztalgikus, a megmosolyogtató. ahol azt sem tudod ki voltál. és emlékszem amikor azt hittem nekem sosem lesz senki igazán, amikor ezt épp utáltam, vagy büszke akartam lenni rá, hogy igen én igazán független vagyok és épp akkor szembe jött. vagyis azt hittem, egészen addig amíg meg nem ismertem Őt. aztán hát Ő sem az volt és jött más és még másvalaki, igazi volt a társasjáték, izgalmakkal, buktatókkal, szupererővel, felhőfutással, de ott valahol, akkor volt amiben elkezdődött és darált magába a nagybetűs élet. még mielőtt... és volt akivel alig beszéltünk, csak felületes dolgokról, aztán néha üvöltöztünk egymással, néha bírtunk normális emberek módjára, kulturáltan is tárgyalni, néha csak az egyetlen létezett, szavak nélkül is ment, míg előfordult hogy egy egész életmesét költöttem pár álomvilágból itt maradt foszlányból, néha képtelen voltam egy mellett maradni akár egy napot is. és most?
...azt érzem, az én életem olyan, mintha egy gyorsított felvételről nézném magamat és másokat. hiszen annyi benne az ébredés, és a már megint reggel, meg a tejeskávé, nevet, mosolyog,morog, jár-kel, rohan, beszél, leír és elfelejt... és annyira szeretném ha lenne az a bizonyos kikapcsolós gomb, mert tudom, hogy nem fogok örökké élni és talán túl sok mindent is szeretnék, de így csak nagyon nehezen lehet megállni, megnyugodni, nem gondolkodni, csupán élvezni a pillanatokat ebben az egynap miért csupán 24 órában. pedig hazaérve mennyire jó, amikor kinyújtózhatok.amikor már nem kerget semmi és nem kell loholnom saját magam után. miközben olyat érzek, érezhetek, amit nagyon régóta nem. valahol egyfajta biztonságot. nem, olyan nem létezik. akkor valami mást. nem tudom. megnevezhetetlen. és ebben nem érzek félbeszakadságot és megtehetem hogy egyszerűen csupán felállok az ágyon annak ellenére hogy tudom hogy a hévben beverem a fejem a plafonba, nevetek, mert az egész történést azon túl is vállalom!
...azt érzem, az én életem olyan, mintha egy gyorsított felvételről nézném magamat és másokat. hiszen annyi benne az ébredés, és a már megint reggel, meg a tejeskávé, nevet, mosolyog,morog, jár-kel, rohan, beszél, leír és elfelejt... és annyira szeretném ha lenne az a bizonyos kikapcsolós gomb, mert tudom, hogy nem fogok örökké élni és talán túl sok mindent is szeretnék, de így csak nagyon nehezen lehet megállni, megnyugodni, nem gondolkodni, csupán élvezni a pillanatokat ebben az egynap miért csupán 24 órában. pedig hazaérve mennyire jó, amikor kinyújtózhatok.amikor már nem kerget semmi és nem kell loholnom saját magam után. miközben olyat érzek, érezhetek, amit nagyon régóta nem. valahol egyfajta biztonságot. nem, olyan nem létezik. akkor valami mást. nem tudom. megnevezhetetlen. és ebben nem érzek félbeszakadságot és megtehetem hogy egyszerűen csupán felállok az ágyon annak ellenére hogy tudom hogy a hévben beverem a fejem a plafonba, nevetek, mert az egész történést azon túl is vállalom!
van az úgy
talán még nincs túl késő
utolsóból is lehet az első
gyorsan jön-megy a nyári felhő
de egy csepp víz is életmentő
nem kell hogy annyit kérdezz
csak ahogy én Te is érezz
ez ennyi mit adhatok neked
és ha többet nem tudok lehet
csalódás lesz majd az is Neked
nem elég,hogy fogom két kezed
rajtad múlik hogy veszel észre
külön szeretnéd vagy egészbe
testem, lelkem egy- egy részlete
nekem Tied együtt kellene
de kell néha hogy kérdezz
nem elég hogy csak érezz
mert sose menj el úgy mellettem
hogy szavaid meg nem értettem
csak egyedül magamban féltem
mikor ott voltál Te is és velem
és mikor elhagynak a fények
sötétben látni áldás, nézlek
fényre gyúlnak álmodott képek
valóság ez ahova lépek
és mikor néha kell kérdezek
de hagyjad hogy érezzelek!
utolsóból is lehet az első
gyorsan jön-megy a nyári felhő
de egy csepp víz is életmentő
nem kell hogy annyit kérdezz
csak ahogy én Te is érezz
ez ennyi mit adhatok neked
és ha többet nem tudok lehet
csalódás lesz majd az is Neked
nem elég,hogy fogom két kezed
rajtad múlik hogy veszel észre
külön szeretnéd vagy egészbe
testem, lelkem egy- egy részlete
nekem Tied együtt kellene
de kell néha hogy kérdezz
nem elég hogy csak érezz
mert sose menj el úgy mellettem
hogy szavaid meg nem értettem
csak egyedül magamban féltem
mikor ott voltál Te is és velem
és mikor elhagynak a fények
sötétben látni áldás, nézlek
fényre gyúlnak álmodott képek
valóság ez ahova lépek
és mikor néha kell kérdezek
de hagyjad hogy érezzelek!
életem?
....alice-é csodaországban. imádom, hogy egy ilyen elbaszott cukormázas világban élek.és nem zavar hogy a dolgok túl nagyok vagy túl kicsik. van, amiből túl sok van, másból meg túl kevés... értelmetlen kuszaságok borzolják a hajam és harsány nevetések repesztik meg páncélom üvegfalát. és én még mindig meg tudom élni azt a varázst, hogy mennyire jó csak kiülni a padra, beszélgetni, ott lenni Veled... rám nézel és én elmosolyodom. és talán reggelig tudnánk beszélgetni. és ahol semmi sem biztos ott is tudom, hogy nem akarnám elcserélni az érzést amikor ott maradsz mellettem reggelig. és az ébredés után is másnap, közben és azután is ott marad számon még az a bizonyos mosoly, a csók, amit még annyira nem ismerek, csak azt tudom szeretném!
multum te amabo
nem gondoltam volna, álmomban jártam itt
szédítő fényfelhő ébren is elvakít
kezemet fogva azt mondtad jó lesz ez mind
és alig fogom várni mikor lesz újra a megint
mosolyogva nézve és vártam a napot
állomáson az elinduló vonatot
annyira jó, ez a pont olyan állapot
míg a túl oldalt engem vársz éppen ott
a végre nyár és meleg és a napsütés
séták, árnyékban Duna part, kanyar és
csókod, a víztükör, karcsapás, merülés
két lábbal földön ilyen a repülés?
miként az estébe varázslat festődik
akkor igazán valami elkezdődik
és annyira jó úgy másnapra ébredni
hogy nem kell eközben ebből eszmélni
a liget, a fák, a tó körüli illat
ezen kívül a többi tovább is várhat
néhány napsugár vízcseppben amit adhat
bőrömön érzem ez kell, a pillanat
szédítő fényfelhő ébren is elvakít
kezemet fogva azt mondtad jó lesz ez mind
és alig fogom várni mikor lesz újra a megint
mosolyogva nézve és vártam a napot
állomáson az elinduló vonatot
annyira jó, ez a pont olyan állapot
míg a túl oldalt engem vársz éppen ott
a végre nyár és meleg és a napsütés
séták, árnyékban Duna part, kanyar és
csókod, a víztükör, karcsapás, merülés
két lábbal földön ilyen a repülés?
miként az estébe varázslat festődik
akkor igazán valami elkezdődik
és annyira jó úgy másnapra ébredni
hogy nem kell eközben ebből eszmélni
a liget, a fák, a tó körüli illat
ezen kívül a többi tovább is várhat
néhány napsugár vízcseppben amit adhat
bőrömön érzem ez kell, a pillanat
sosem úgy
ha ez a dolgod
ne legyen gondod
utadon csók elkísér
jobban fáj ha tudod
kényszer maradnod
ezzel nincs mi felér
de máshogy gondolod
csak bennem álmodod
míg az érzés utol nem ér
és addig míg akarod
így nem ölelhet karod
ahogyan szerettél
ne legyen gondod
utadon csók elkísér
jobban fáj ha tudod
kényszer maradnod
ezzel nincs mi felér
de máshogy gondolod
csak bennem álmodod
míg az érzés utol nem ér
és addig míg akarod
így nem ölelhet karod
ahogyan szerettél
kalapárus
fülledt, fáradt merengés
eső utáni szembesülés
holnap vajon hová mész?
van út mire sose lépsz?
hol ajánlod portékádat,
a semmit érő tömegtárgyat?
csak árulod a kalapodat
amilyet más nem adhat
nem mész lopni, rabolni,
kéregetni és gyilkolni
belenyugszol sorsodba?
egy jót sem ettél még soha
gyermekeid veled vannak
iskola helyett ott caplatnak
tisztelettel, becsülettel,
utánad köp a sok ember
kalapjaidon sok a por
életútjuk Rólad szól
senki sem tudja hogy van jól
milyen lenne valahol máshol
milyen lenne másra vágyni
életed nem kalapba zárni
van mi nem rövid és gyors?
juthat Neked is cigány sors!
Rolling in the Deep
a szívemben valami olyan tűz gyulladt fel
amit nem is értek honnan, de a láz felemel
de jó ez az itt, ahol nem vagy és nem is tudlak
végre az eget és Téged is kristály tisztán látlak
hagyom menekülhetsz, tedd amit érezel bátran
átutazóban lesznek sokan, mindegy pontosan hányan
csak nézheted, ahogy életedből tényleg kilépek
jó hogy nem kéred, hátranézni nem merek,még félek
ahogy bennem a lelkem is magammal viszem
nem Te voltál aki nem lenne elég jó nekem...
csak egy képzelt szerelem jelei ezentúl emlékeztetnek
ha végére értünk egyszer, túl sincsenek véletlenek
csak arra nem gondolok, hogy majdnem sikerült
de mennyire nagyon is jókor lett, hogy ez kiderült
mielőtt ott lett volna szívem, benne a két kezedben
ha nem lett volna újra, azt bánnám életemben
mert éreztem azt is amikor nem játszottál vele
dobbanások ütemére, nem akartam tenni ellene
de most szívemben valami olyan tűz gyulladt fel
amit nem is értek honnan, de kell a láz, felemel!
amit nem is értek honnan, de a láz felemel
de jó ez az itt, ahol nem vagy és nem is tudlak
végre az eget és Téged is kristály tisztán látlak
hagyom menekülhetsz, tedd amit érezel bátran
átutazóban lesznek sokan, mindegy pontosan hányan
csak nézheted, ahogy életedből tényleg kilépek
jó hogy nem kéred, hátranézni nem merek,még félek
ahogy bennem a lelkem is magammal viszem
nem Te voltál aki nem lenne elég jó nekem...
csak egy képzelt szerelem jelei ezentúl emlékeztetnek
ha végére értünk egyszer, túl sincsenek véletlenek
csak arra nem gondolok, hogy majdnem sikerült
de mennyire nagyon is jókor lett, hogy ez kiderült
mielőtt ott lett volna szívem, benne a két kezedben
ha nem lett volna újra, azt bánnám életemben
mert éreztem azt is amikor nem játszottál vele
dobbanások ütemére, nem akartam tenni ellene
de most szívemben valami olyan tűz gyulladt fel
amit nem is értek honnan, de kell a láz, felemel!
The Moon Is... the Sun's Dream
szobám ablakán,résnyire kitekintek,
fentről új csodát, varázslatot érzek.
elképzelt fák ágai közt a Nap rám tekint,
behunyom szemem simogatón megérint
ez egy lágy, álomba ringató érintés,
ahogy a tavasz is a világon végignéz.
majd lassan, csendesen tűnik el szem elől,
de még egyszer visszanéz egy árny mögül
tudni akarja, hogy mindet rendben hagy e
mielőtt nyugalomban végleg megpihenne
és ha utána végül minden lángokban áll
mégis ez az a tűz mire mindenki vár
minek nem lesz senki a martaléka
de meghívó az éji bál- játékra
hol díszvendég a Hold Hercegnő
nyomában ezernyi csillag kísérő
mind felébrednek, mert eljött az éj,
csábító táncuk, izgalmas veszély
mert rájuk ragyog a Hold bűvös fénye
fel vágyom közéjük, fel a magas égre
vágyom közéjük, mert elvarázsoltak,
szinte hívnak, külön hozzám szólnak.
mintha kérnének, menjek fel hozzájuk,
hisz csak velem lenne teljes a táncuk
de mielőtt a válasz odáig elér
a reggeli végzet előbb utolér
hisz Keleten a Nap megint felkél
és egymással újra helyet cserél...
de valahol így van jól ezt én is tudom
a törvényszerűséget meg nem állíthatom
lehetnek úgy ketten együtt egy pár
hogy aludni mindegyik máskor jár?
fentről új csodát, varázslatot érzek.
elképzelt fák ágai közt a Nap rám tekint,
behunyom szemem simogatón megérint
ez egy lágy, álomba ringató érintés,
ahogy a tavasz is a világon végignéz.
majd lassan, csendesen tűnik el szem elől,
de még egyszer visszanéz egy árny mögül
tudni akarja, hogy mindet rendben hagy e
mielőtt nyugalomban végleg megpihenne
és ha utána végül minden lángokban áll
mégis ez az a tűz mire mindenki vár
minek nem lesz senki a martaléka
de meghívó az éji bál- játékra
hol díszvendég a Hold Hercegnő
nyomában ezernyi csillag kísérő
mind felébrednek, mert eljött az éj,
csábító táncuk, izgalmas veszély
mert rájuk ragyog a Hold bűvös fénye
fel vágyom közéjük, fel a magas égre
vágyom közéjük, mert elvarázsoltak,
szinte hívnak, külön hozzám szólnak.
mintha kérnének, menjek fel hozzájuk,
hisz csak velem lenne teljes a táncuk
de mielőtt a válasz odáig elér
a reggeli végzet előbb utolér
hisz Keleten a Nap megint felkél
és egymással újra helyet cserél...
de valahol így van jól ezt én is tudom
a törvényszerűséget meg nem állíthatom
lehetnek úgy ketten együtt egy pár
hogy aludni mindegyik máskor jár?
plea agreement
tegnap megkaptam életem egyik legszebb vallomását. és csodálatos az érzés, ami miatta hatalmába kerített. jó ebbe megremegni és egy pillanatra elhinni igenis létezik. rájöttem arra, hogy nem muszáj a dolgokat a nevén nevezni. mármint, ez nem tudom, micsoda. egyszerűen ebben a percben csak a boldogságot érzem, mert ez az, amikor valahogy minden olyan máshogyan lett más és amit elmondanék, de egyszerre nem is és félteném és ez éppen elég...és mindez határozottan jó!
még nem is tudom hogy ezt hihetem e
hogy létezel és karod engem ölelne
vajon igaz e a szó, ami engem kér
van olyan perc amit nem felejtenél?
csak remeg a szívem így tudok szállni
két lábbal a földön, de repülve járni
várni a holnapot és elég a talán
és mindegy meddig, de úgy igazán
máshogy érzem ha Te fogod meg kezem
és ez egyszerűen csak jó hogy vagy velem
némi szórt emlék csupán homály töredék
ismeretlen világ álom szövedék
hol lesz sok az is mi nem is olyan jó
nem csodákat ígérek arra nincs is szó
mondom majd hallgatod, szavaid hallom én
és egy dal nekünk szól majd a végén!
firedance
elígért nem létező pillanat
ami úgy jön, hogy sosem marad
mégis kell ez az illúzió
az égető tűz a feloldozó
és az idő Veled el repül még
annyira akarnám, mégis elég
parazsat megfogni sosem szabad
csak ha már hideg hamu marad
de így is kell ha néha fájhat
ne akard elcserélni a vágyat!
ami úgy jön, hogy sosem marad
mégis kell ez az illúzió
az égető tűz a feloldozó
és az idő Veled el repül még
annyira akarnám, mégis elég
parazsat megfogni sosem szabad
csak ha már hideg hamu marad
de így is kell ha néha fájhat
ne akard elcserélni a vágyat!
i love...
egy idegen nyüzsgő városban ébredtem.
vagy még álmodom?
a másnapra már otthonosnak tűnő nappali falán lévő hatalmas ablakain keresztül próbálom fürkészni az esti eget, de csak a fények vakító homályában látom elmosódni egy másik üvegről visszaverődő viharfelhőket.
látom a lenti messzeségbe vesző esőt, amelynek nem érezni az illatát és nem látom látom a többi ház tetejét és kéményét. igazán még kéményt sem láttam erre felé, de belátni szembe és jobbra- balra más életképekbe mindenhová. és érzem a várost. a várost, amely sosem alszik... vibrál a kalandvágytól a levegő. és tényleg! ez amolyan álomgyáros egy betondzsungel, ahol mindent lehet, oly sokan vagyunk már, hol elfér az otthoni népesség egyetlen városban és ettől a sokaságtól lehet mindent teljesen szabadon.
ki figyel rád?
de imádom ezt az érzést.
és nem gondolok most bele nyilvánvalóan a tényekbe, hogy itt mi lehet a sorsok veszte... valahol,de lehet akár máshol is a bárhol, csak éljük az életünket, bazi nagy házakat húzunk fel, olyanokat, amelyek mellett lélegzetelállítóan kicsinek érezzük magunkat, azért hogy kápráztassunk, megmutassunk,hogy egymás mellett éljünk és mégis oda lyukadunk ki, hogy a kerülj közelebb reklámáradatban egyre távolabb kerülünk egymástól.
mi értelme ennek?
mi a vonzó mindebbe?
itt lehet ismerni a szomszédodat?
jó ismerni őket?
a kedves párt, akik melletted laknak, vagy a macskás nénit az azt sem tudod melyik emeletről, aki a húszkilós kedvencét szokta terelgetni a liftből a tetőre és vissza? és mi van a fiúval, aki az anyja már patkányszerű kutyáját szokta sétáltatni a Centralban csupán ismerkedés reményében?
és ha valaki eltűnne innen, észrevétlen tehetné mindezt?
otthon ebben a percben hiányzom valakinek?
vagy még álmodom?
a másnapra már otthonosnak tűnő nappali falán lévő hatalmas ablakain keresztül próbálom fürkészni az esti eget, de csak a fények vakító homályában látom elmosódni egy másik üvegről visszaverődő viharfelhőket.
látom a lenti messzeségbe vesző esőt, amelynek nem érezni az illatát és nem látom látom a többi ház tetejét és kéményét. igazán még kéményt sem láttam erre felé, de belátni szembe és jobbra- balra más életképekbe mindenhová. és érzem a várost. a várost, amely sosem alszik... vibrál a kalandvágytól a levegő. és tényleg! ez amolyan álomgyáros egy betondzsungel, ahol mindent lehet, oly sokan vagyunk már, hol elfér az otthoni népesség egyetlen városban és ettől a sokaságtól lehet mindent teljesen szabadon.
ki figyel rád?
de imádom ezt az érzést.
és nem gondolok most bele nyilvánvalóan a tényekbe, hogy itt mi lehet a sorsok veszte... valahol,de lehet akár máshol is a bárhol, csak éljük az életünket, bazi nagy házakat húzunk fel, olyanokat, amelyek mellett lélegzetelállítóan kicsinek érezzük magunkat, azért hogy kápráztassunk, megmutassunk,hogy egymás mellett éljünk és mégis oda lyukadunk ki, hogy a kerülj közelebb reklámáradatban egyre távolabb kerülünk egymástól.
mi értelme ennek?
mi a vonzó mindebbe?
itt lehet ismerni a szomszédodat?
jó ismerni őket?
a kedves párt, akik melletted laknak, vagy a macskás nénit az azt sem tudod melyik emeletről, aki a húszkilós kedvencét szokta terelgetni a liftből a tetőre és vissza? és mi van a fiúval, aki az anyja már patkányszerű kutyáját szokta sétáltatni a Centralban csupán ismerkedés reményében?
és ha valaki eltűnne innen, észrevétlen tehetné mindezt?
otthon ebben a percben hiányzom valakinek?
habszegfű
ma ez a sóhaj is könnyen száll
miattad mosolyra görbül a száj
miként halkan lépted fejemben jár
ez már a tavasz mi szemembe néz
tudom megvéd engem remegő a kéz
mehetsz bárhova de más ha erre lépsz!
miattad mosolyra görbül a száj
miként halkan lépted fejemben jár
ez már a tavasz mi szemembe néztudom megvéd engem remegő a kéz
mehetsz bárhova de más ha erre lépsz!
touchdown
én szeretnék boldog lenni
olyan ami a fényképről is sugárzik
az olyanokról, amelyek vonzzák a tekintetet
amire csak rá kell nézni, szavak nélkül...
és egyszerűen egy jóleső melegség tölt el
mert őszintén átjön mindaz, ami szembenéz
szeretnék olyan igazán őrült lenni
nem a részleteket is végiggondolva
hanem hóbortos öntudatlanságba
csak elmerülni a valós képzelet tengerén
csak szeretni Téged, ahogy Te is engem...
és Rólunk szólna majd a mese...
igaz ehhez itt Te is kellenél...
és nem is tudom igazán miért is
de néha félelemből elfog az önzőség
és ilyenkor kell az a szigorú tekintet
ami visszarángat a valóság talajára
és tücsök lelkiismeretként vigyáz
majd nem létezik kérdés azon túl
mennyire szerencsés vagyok...
olyan ami a fényképről is sugárzik
az olyanokról, amelyek vonzzák a tekintetet
amire csak rá kell nézni, szavak nélkül...
és egyszerűen egy jóleső melegség tölt el
mert őszintén átjön mindaz, ami szembenéz
szeretnék olyan igazán őrült lenni
nem a részleteket is végiggondolva
hanem hóbortos öntudatlanságba
csak elmerülni a valós képzelet tengerén
csak szeretni Téged, ahogy Te is engem...
és Rólunk szólna majd a mese...
igaz ehhez itt Te is kellenél...
és nem is tudom igazán miért is
de néha félelemből elfog az önzőség
és ilyenkor kell az a szigorú tekintet
ami visszarángat a valóság talajára
és tücsök lelkiismeretként vigyáz
majd nem létezik kérdés azon túl
mennyire szerencsés vagyok...
ha így állunk arra...
annyi dolgot csinálnék másképpen, de nem tudok... és most kicsit néhol összetörve, csipás szemekkel, de büszkén mutatva arcomat a nagyvilágnak és a tavaszi napsugaraknak, (amelyek hol előbújnak a felhő mögül, hol meg vissza, de van már erejük) csak azt nem értem miért is magamnak mondom el, amit annyira jó lenne megbeszélni Veled!
...de talán éppen itt elsőként megtanulhatnék VÁRNI. türelmesen vagy türelmetlenül, az már tök mindegy. csak valahogy el kéne ezt is sajátítanom. nem minden azonnal történik a kívánságomra és még ez ráadásul így is van rendjén. és jó lenne, az a higgadtan gondolkodni tudás. hogy előre lássam a tetteim következményét. és átgondoljak mindent, mint a normális (?) emberek. ( bár efelől vannak kétségek, hogy léteznek e olyanok, vagy érdemes e annak lenni) aztán meg megkaptam már többször, hogy öltözködhetnék jobban is, nem ártana fésülködni gyakrabban, mert a HAJLÉKTALAN KIRÁLYLÁNY-imidzs nem éppen vonzó, vagy nőies. leszokhatnék a mogyoróscsoki evésről az idomaim végett, hogy ne olyan legyen a hasam, mint aki keresztbe nyelt egy egész cipót és az utcán a helyes, vagy épp botrányos emberek megbámulása sem illendő, csak mert idegesítenek, pedig nem ők tehetnek róla... megtanulhatnék végre nem beleszólni mindenbe, elfogadni mások véleményét és leszokni a hisztiről, ami csak azért van, mert épp úgy vélem senki nem figyel rám eléggé. nem én vagyok a világ közepe. és úgy, egészében véve, megváltozhatnék.
... lehetnék tökéletes, szép, akár világosabb, trendibb hajú bige, akinek pengén áll a haja és nincsenek cilámpái és magassarkút is hord, szoknyát és mindig tiszta a cipője és nem mindig mondja ki, amit valójában gondol. lehetnék sokkal toleránsabb, mosolygósabb,csak olyan őszintén, nem álcaként használva, valaki olyasvalaki, aki mindig tudja, mit mondjon, nem halogatja a dolgokat és nem fél önmagától. lehetnék sokkal szorgalmasabb. lehetnék kevésbé önző. lehetnék talán kedvesebb is, kevésbé hangulatfüggő valakiként. lehetnék bármilyen.
LEHETNÉK...
de valahol ha látszólag szeretnék is, igazán mégsem szeretnék. biztosan jobb lenne bizonyos szempontból és biztosan népszerűbb és tökéletesebb lennék. de az már nem én lennék! sajnálattal kell közölnöm így vagyok én.
és hiszek abban is, hogy a nevünk is meghatároz minket. hiszek abban, hogy a nevünk, az a teljesen egyedi szó, amit nekünk, kifejezetten nekünk szántak, akkor is egyedi, ha létezik más is aki ugyanezt a betű kombinációt használja, jellemez minket és örökre ránk nyomja a bélyegét. akárhogy hozza a sors, egyértelműen megtartom ezt a 9 betűt. bár igen, egyszer majdnem feladtam elfelejtve sok mindent, de aztán a sors úgy rendezte, hogy megérthessem a BENNE REJLŐ lényeget és hiszek abban is, hogy semmi sem történik véletlenül. hiszek a végzetben, a sorsban, istenben, aki ott van fent, és néha kihúzza a lábam alól a szőnyeget, néha meg iszonyatos szerencsével áld meg.
korábban, ha megkérdezték, mi leszek, ha nagy leszek, azt mondtam nyugdíjas, vagy gazdag, de ma már tudom, BOLDOG semmi mást nem szeretnék csak boldog lenni! és ezt most már eldöntöttem. alapjaiba, ha belegondolok valahol boldog már eleve vagyok, egyszerűen csak az élettől. mert az élet gyönyörű. néha a padlóhoz csap, néha tönkretesz. máskor repülni tanít meg. de mindig van egy pillanat, egy érintés, egy darabka kék ég, ami széppé tesz mindent. nem egy alkalmas pillanatról szól, hanem rengetegről. az egész élet egy hatalmas, múló pillanat...
pillanat, amit szeretni kell! szeretni kell, mert csak egyet kaptunk belőle, és mert megismételhetetlen. mert csak most van lehetőségünk szeretni, élvezni, gyűlölni, tenni, megpróbálni, elvéteni, megcsinálni, megismételni, átélni. de aztán majd nincsen visszajátszás. gyakran második LEHETŐSÉG sincs, csak a kiváltságosoknak, kivételes esetben adatik meg, de ezt gyakran nem vesszük észre, ahogy azt sem hogy választani mindig lehet. máskor viszont ezer és ezer utat járhatunk be. van, amikor egy pillanatot éveknek érzünk. amikor belenézünk a másik szemébe, utazunk. amikor megérint minket, felejtünk. máskor csak szeretnénk önmagunk lenni, egyedül, mások nélkül, és nem tűnik fel nekünk, hogy egész életünkben csakis önmagunk vagyunk
és én ma úgy érzem átléptem azt a bizonyos küszöböt. a kiváltságosakét... ugyanúgy, de mégis máshogyan lélegzem, érzek. vagyok. látok. érintek. tapintok, hallok, gondolok. megint, megint, megint visszatérek... itt vagyok. beszélhetsz velem, de hallgathatunk is EGYÜTT!
tango
miért nem az kinek kell
de szeret igazán
miért van az hogy nem kell
nekem már ezután
hogy végre megérezte
valahogy megértette
túl későn megszerette
a szívem, az ízem, a lényem
de engem miért hagy el
pont mikor annyira kell
mint előtte sosem igazán
miért van hogy nem felel
nekem már ezután
senki ki megértette
valahogy megérezte
annyira nem szerette
a szívem, sem engem, a lényem
engedd hogy ez hagyjon el
nekem is ez ami annyira kell
és szeretném igazán
nem akarom tudni miért
de kell nekem már ezután
végre megértettem
észrevétlen megszerettem
nem késő megérezte(m)
a szívem, a testem, a lényem
csak most, most ne hagyj el!
adathabok
Valahol ott a lényeg a végén
Megérkezve, de még egyet lépvén
Éppen akkor már nem tudod merre
Hol lehet, akit eddig keresve
Szerettél, akartál, mertél, vártál
Féltél, kutattál, nyertél, vigyáztál
És annyira nagyon épp a szélén
Az a halvány mosoly a szád résén
Eltűnni látszik mindent feledvén
Milyen akart lenni az elején…
Perpetuum mobile.
Minden kornak megvoltak, megvannak a szépségei, a maga eszement találmányai. És mégis kiemelkedik egy, az értelmetlen dolgok tengeréből. Egy tárgy, amelyet még senkinek sem sikerült megalkotnia igazán, pedig rengetegen próbálkoztak már. Létezik olyan, hogy örökmozgó? A lexikonok pontos meghatározása szerint egy gép, ami soha nem áll meg. Kicsit másképp, egy gép, amely több energiát termel, mint amennyit felhasznál saját működéséhez. Az energia megmaradás törvénye alapján ma már tudjuk, hogy ilyen gép nem létezhet. Minden olyan szerkezet, amely nem rendelkezik külső energiaforrással, egy idő után, főleg hő veszteséggel, elveszti kezdeti energiáját és megáll! Azt ma már nem lehet tudni, hogy ki készítette az első "örökmozgót" és azt sem, hogy az milyen elvre épült. De rendszeresen, korról-korra, felmerült egy olyan terv, amelyben egy vízikerék, az őt hajtó vizet visszaszállította volna eredeti helyére, így kialakulhatott volna egy örök körforgás. És sokat kísérleteztek azzal is, hogy egy kereket a rá szerelt különböző súlyok zuhanása hajtsa. Tegyük fel és elméletben valós, hogy létezik egy ilyen elven megépített óra is, de a gyakorlatban mégsem képes az idők végezetéig megállás nélkül mérni a múló perceket...
zizumánia
nem értesz, kedvesem? nem érted, mit miért mondok, mit miért teszek, mit miért gondolok. nem tudsz megfejteni. úgy teszel mint aki bennem, mindent tökéletesnek lát és némán elfogad. de nem tudsz hinni bennem, sem nekem. nem tudod a kódolt mosolyomat elkapni. nem ismered a rejtett szívdobbanásaimat. nem veszed észre a felhúzott szemöldökömet. nem érzed az apró heget a tenyeremben, ami ma délután egy papír mappától került oda. nem érzed a ritmusomat. nem érzed a hangom árnyalatait. nem hallod a sóhajtásomat. a nevetéseim közti különbségeket.
volt, amikor értettél? amikor akartál érteni? amikor engem akartál és azért mert én én vagyok? amikor mindezt kimondhattam, leírhattam, elküldhettem neked és te értettél? mikor tűnnek el az emberekből az érzelmek? mikor döntünk úgy, hogy hagyjuk őket kifolyni magunkból? hogy hogy elfelejtjük észrevenni amink megvan és másban kezdjük el keresni? vagy ez az egész olyan, mint a lecsavart kupakkal elöl hagyott körömlakklemosó?
lehet olyan, amikor értesz majd? amikor nem pillanat töredékére lesütött szemmel fogok erősnek látszani és kibámulni a világ ablakán, ha beszélek veled? amikor majd véletlenül egymás szemébe nézünk? és össze csillan még? megérzed, amikor majd véletlenül rajta felejtem egy pillanatra a kezem a kezeden? esetleg te a tiédet az enyémen? amikor majd veszek egy nagy levegőt, és elmondom meghallod?
un certain regard
annyira jó érezni hogy vagyok
kinyitom ablakom tavaszt kapok
most nem kell a minden mit nem tudok
mosolyba zárt szívem mit adhatok
legyen elég a pillanatok
a vágyakkal teli sóhajok
mikor már azt hiszem álmodok
ezt hívják úgy boldog vagyok?!
kinyitom ablakom tavaszt kapok
most nem kell a minden mit nem tudok
mosolyba zárt szívem mit adhatok
legyen elég a pillanatok
a vágyakkal teli sóhajok
mikor már azt hiszem álmodok
ezt hívják úgy boldog vagyok?!
amőba
reszket mert fázik
semmi se látszik
a szél ami játszik
a tó kivirágzik...
jégmező földön
álomból szőjön
ugyanúgy jöjjön
másnak ne tűnjön
egyszerűen vigyél át
értem mondj imát
míg alussza igazán
egy hazug barát
semmi se látszik
a szél ami játszik
a tó kivirágzik...
jégmező földön
álomból szőjön
ugyanúgy jöjjön
másnak ne tűnjön
egyszerűen vigyél át
értem mondj imát
míg alussza igazán
egy hazug barát
közeltávolközel
volt egyszer egy kék ég
sárga búzamezők fölött égett
mi gyerekek csak szaladtunk a réten
nevettünk és nem kérdeztük miért
egyszerűen jó volt
és csak szaladtunk kéz a kézben...
tovább...
volt egyszer egy álmom
melyben éppen egy mezei virág vagyok
tavi rózsa hűs vizében egy árnyék mi a szélben imbolyog
és így teltek lassan a hosszú hónapok
Nélküled...
mire felébredtem
csak tettem amit kell
minden nappal minden éjjel
csak a múltam nem feledhetem el
így össze szorítva szívemet
csokorba kötöttem virágként Neked!
mellé tettem a zöld fűnek egy két esős éjszakát
fogadd, kérlek a lázadók csakazértis viharos évszakát
hogy felszállhassunk még egyszer
a felhők felett érinteni a rózsaszín mámor zászlaját
csak gyere felém és nézz rám, ha félek
hisz, ha elveszítenélek, elvesznének a csillagok
a tüzek és a nappalok, csak mert elveszítenélek
és bár nélküled sem vagyok, sem más sem máshol
de ha csókot int a távol, mégis itthon maradok
Veled...
coeur de pirate
már annyira gyűlölöm a jeget és a gőzölgő csatornákat és utálom a havat, vagy az annak látszó akármit is, nem tudom élvezni a pillanatra még karácsony táján akár romantikusnak és hangulatosnak mondható csendes hóesést sem és nem akarom többet a befagyott tócsákat, a csúszós utakat, a kesztyűt, a csizmát, a meleg kabátot és a fél órás öltözz- vetkőzz dolgot. herótom van tőle. mindentől ami hideg.
de nem tehetek semmit, csak lázadhatok és tűnődhetek, hogy minden ellenére az idő meg én valahogy olyan semmilyen viszonyban vagyunk. egyszerre számít és nem is, ahogy látom a napok, hetek és évek múlását, meg hogy mindig eggyel több a gyertya a tortán, már amikor van torta...
de jó várni némely pillanatokat és végül ha majd csak egy sóhaj marad mindebből és belőlem, akkor is és azért is meg vagyok győződve arról, hogy tavaszodik, mert már annyira azért mégsem kúsznak belénk a mínuszok
jó hinni benne és Benned...
és ha néhol kiolvadnának az érzések amelyekben vagyunk
nem akarnék tudomást venni a káoszról
arról hogy miért van, hogy az egyik ember bármit megtenne a másikért,
de a másik nem tenne meg bármit az egyikért?
miért képtelenek egyesek észrevenni és élvezni a szerencséjüket
megállni egy pillanatra és igenis kimondani, megbecsülni a másikat
és ott megvethetném a hazugságot, a megcsalást és a gyávaságot
de más ésszel és szívvel mérlegelve mindaz, mire szükségünk lehet...
és épp ezért fonódnak egymásba az érzelmek?
néha úgy nézem a környezetemet, mintha én nem is lennénk része
csupán próbálom megérteni a fájdalom és az összeszorult torok kapcsolatát
és abban a tudatban hogy igazán sosem fogom, egyszerűen
szeretnék tovább szeretni. tovább szeretve lenni!
és a többi mindegyis mert végül csak egy sóhaj marad...
Sohaország
olyan furcsa hogy szeretünk aludni
és mennyire jó a paplan alatt mélyedni
külön világba burkolva, repülve eszmélni
hol annyit tudunk a mindenből észrevenni
épp mikor lefekszünk, máris fel kell kelni...
felhőfutás
felszállni csak engedéllyel
bérlettel vagy menetjeggyel
kedvezménnyel érvényessel
lehetne...
de kell repülni, kockáztatni
másoknál is magasabbra szállni
merni nem csak csodákra várni
kellene...
félni csupán szárnyak nélkül
mikor zuhanunk legvégül
akkor ott már védtelenül
lebegve...
elévült az utasbiztosítás
fentről nézve minden olyan más
már felfelé visz a zuhanás
ő vele...
in the mirror
ebből is színek nélkül csak látszatra
de már nem kérek köszönöm másnapra
nem baj csak ne álljál mint aki készen
pedig sehogy sem, nemhogy egészen
hol kinyílik egy ajtó ott bezár egy ablak
mégis adjunk hálát annak a pillanatnak
ahol be tudtál nézni és észre vettél
az ürességen kívül mást is éreztél
mert a legtöbb épp kinyit, fent van akkor
majd becsuk és lent van attól a pillanattól
felvillan, rémlik, láttad, ez az mi körbejár
de ha félsz, akkor más rád mégsem vár
kéz a kézben
csak 5 percet adjál majd a tied vagyok
és azután ígérem végleg itt maradok
ennyi kell, hogy együtt kezdhessük el
a többit nem tudom hogy mondjam el
még nem érted azt milyen jó, hogy vagy
egy mosoly mikor benned nyomot hagy
egy pillanat és máshogy jön a következő
és mindez minek is köszönhető...
csak a kezembe adtad és nem szóltál
mire is lesz jó majd és meg sem vártál
hogy találgassam, vagy megkérdezzem
csak hagytad, nagy szemekkel nézzem
ha kinyitom tenyerem, olyan mint máskor
jó és maradhatok is, bár lehetnék bárhol
azelőtt más volt és talán még úgy is lehet
de a lehetőség ritka, így köszönöm Neked
faire l'amour
tedd ha azt érzed, elég az hogy kell
én is úgy ahogy mindig nekem felel
az a belső hang, az a késztetés
az a mindent elsöprő édes mámoros
többet nem leszek mostantól másnapos
mégis a másnap is ugyanígy jön el…
ettől még nem leszel rossz ember
hiszen én is szeretlek a mindennel
ahogy ott állok a semmi közepén
azt nem tudom kit is szerethetnék
Én Benned hogyanis akarnék
de érezlek elveszve magamban
majd miként kitisztul minden
nevetve fáj már az ébredés
ott vagyok Veled de létezik az és
létidőkön átítélve
már csak elvétve emlékszem régi hitemre,
volt hogy egy angyal vigyázott életemre?
volt édes, meleg és biztonságos minden?
hittem, hogy a rossz az sehol sincsen…
akkor még hittem és az igazat nem féltem
benned akartam és szavakra csodát leltem
és elég volt az is mind ami épp ott maradt
a töredék és egy volt az ezer pillanat
nem ismertem, hallottam mit érzek bőrömön
szeretnek annyira, valakinek lehessek fényözön?
miért hazudik mindenki akkor is ha nem muszáj?
miből tudhatom, hogy jó és nekem is mindez kijár?
most jó lenne emlékezni a tudásra, mit útravalóul hoztam
az akarok lenni aki akkor voltam, mikor a mostanira vágytam
mert ez nem ugyanaz, megálmodott világ az csak otthon van
miért van hogy ebben a szív és érzés máshogy dobban?
itt csak lélegeznem kell, magamba szívni azt is mit nem lehet
elrakni magamba a mesterműnek nem nevezhető képeket
megtenni, mert azt gondoljuk, a szép az rögtön kell
de egy semmiség is tud lenni mi az egekig emel...
visszafelé...
Halva kezdem az első pillanatban. Vagy épp ekkor érkezem meg újjászületésem helyszínére? De mindenképp valami végérvényesen megváltozik ott, abban a pillanatban, miként mozdulatlan testembe észrevétlen szökik az erő, míg nem arra eszmélek, szabadon mozog mindenem és kikelhetek a koporsó börtönömből, ahonnan indulok, végre elindulok az oly sokat emlegetett a jól ismertnek vélt fény felé.
Így öregként felébredve megannyi gondolat hajnalán (a hosszú és tartalmas életem előtt) nap, mint nap jobban érzem magam. Egyre kevesebbet fáj, és egyre többen vesznek körül. Ismeretlen fogalom tud lenni az örök egyedüllétben is a magány. Majd miután túl egészséges lettem, egy nap kirúgnak az öregek otthonából. A kaland most kezdődik az úton, ahol egy pillanatra hazaértem az egyre szépülő, takaros házamba és talán ez jó, mert évekig élek gondtalan nyugdíjasként és betakarítom a terméssel a lejáró öregségi biztosít...ásokat.
Ezután, amikor dolgozni kezdek, mint egy hobbyként, a már meglévő egzisztenciámmal az első napon arany karórát és egy szemekbe könnyet csaló virágcsokrot kapok a főnökömtől. És negyven-, ötven-egynéhány évet dolgozom, mialatt egyre fiatalabb és szebb leszek. Élni tudni kell! És boldog vagyok mindettől, a mindennapoktól, és mert ezalatt látom magam mellet a férfit, akivel a nem létezőt is elhiszem és igazán. Majd becsönget az ajtón a fiam is a családjával. És mondanám mindig is erre vágytam.
Mégsem tud körbeölelni a nyugalom, mert valami hajt és egyre kíváncsibb tekintettel rajonganak körbe a srácok is, míg végül vándor életre adom a fejem és folyton csak költözöm. Nem is érdemes a felcímkézett dobozokon túladni, melyek a praktikusság mellett rengeteg emléket és izgalmat rejtenek. Nem is értem már hogy van ez, de egyre több dolog akard, amire rácsodálkozom, ráadásul kiskorú lévén abba kell hagynom a munkát. Magam is látom, van szépsége mindennek.
És ott a verandán találom magam, ahol a világ legfinomabb almáját majszolom és jönnek a gimnáziumi évek: szex, drog és rock&roll. A zenekar és magyarázkodások, édesanyám ősz hajszálai és ahogy tudtomon kívül is egyre fiatalodom, úgy válok gyerekesebbé, őszintébbé, nyitottabbá.
És becsöngettek, elkerülhetetlen az általános iskola, hol végtelen játéknak tűnik minden. Egyértelművé válik, hogy a létem, az egész egy nagy társasjáték csupán. Ahol a következő lépésben megszűnik létezni a felelősség súlya is.
Pár év múlva kisbaba leszek és mindenki kezét-lábát töri értem, hogy gondomat viseljék, törődjenek velem és cserébe végre csak mosolyogjak rájuk.
Aztán az utolsó 9 hónapot békés lebegéssel töltöm egy termál-wellness fürdő-szerű helyen, ahol mindent megkapok, ami csak kell: központi fűtés, on-line szobaszerviz.
És végül ott vagyok, ott leszek. A csúcsra érek, ott a dobogó legfelső fokán, egyedüli győztesként fejezem be… :))
keep in touch
...ha minden úgy lenne
hogy könnyen mehetne
az életünk a pillanat tengerbe veszne
és sosem éreznénk
amit meg sem élhetnénk
elfelejtenénk mit is szeretnénk
ott maradna mindig a lehetne
elérhetetlen csak folyton kellene
nem tudnák mi a jó vagy rossz vele...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)