Néha ilyen is kell

Tükör-/-röküT

Egész életünkben nem úgy látjuk magunkat, mint ahogy mások látnak minket.
Tükörbeli képünk azt mutatja, ahogyan magunkat látjuk, amikor a tükörbe nézünk.
Mindenkinek van egyfajta"tükörbe-nézése" az a fajta nézés, amit csak akkorra tartogatunk, amikor a tükörképünkhöz közelítünk.
„Valami hatalom bár képessé tenne minket
Úgy látni magunkat, mint mások bennünket
Sok mindent kikezdene egy minket
És bolond elképzeléseinket
Felszabadító baklövés...."
-Robert Burns
Napról napra ugyanúgy látjuk magunkat a tükörben, és azt gondoljuk, úgy is nézünk ki...
Nem jövünk rá, hogy a világ többi része másképp lát bennünket.

Mi pedig olyannak látjuk magunkat, amilyennek senki más nem lát bennünket.
És ez nemcsak a tükörre igaz...
A tükör elárul olyan titkokat is, amelyeket általában nem fedünk fel...
Gyermekkoromban szokásom volt tükörbe bohóckodni, fura arcokat vágni, mert érdekelt, hogy amit gondolok, az hogyan ül ki az arcomra.
Rájöttem, ha belül azt érzem, mosolygok, akkor kívül az csak úgy tetszik, mintha széthúznám a szám vízszintesre.
Viszont a szomorúság jelei hatványozottan sugároznak rólam.
Ez ellen még nem nagyon tudtam semmit kitalálni....
Most ha van kedvetek, játszunk egyet!!!!
A tükör előtt állva próbáljunk ki pár dolgot!
Mosolyogjunk, ráncoljuk a szemöldökünket, nézzünk szelíden, majd sznoboskodva, vagy ijedten!!!!
Nézzünk úgy magunkra, mintha először látnánk magunkat!
Mit teszünk?
Mit érzünk?
Mi talál el minket abból, amit a tükörben látunk?
Csukott szemmel gondoljunk egy minket rosszul érintő eseményre. Éljük át intenzíven tapasztalatainkat!
Majd nyissuk ki szemünket hirtelen. Mit látunk? Mi a más azon az emberen, akit most hirtelen megpillantunk?
Jó játékot!:)




És igazán mindent köszönök...

... Keresztanyámnak, aki minden helyzetben lelket önt belém és kiönthetem Neki a lelkem, hogy egyszerűen mellettem áll
... Kaszának, hogy már magam sem tudom mióta, de életem jelentős és legjelentősebb részében segített nagyon sok dologban és hogy a mai napig mindezek után is még mindig kitart mellettem, és annak ellenére, hogy néha „több ezer” évig nem is találkozunk személyesen, minden olyan, mintha tegnap történt volna
... Gyunak, hogy (többnyire sikeresen) igyekszik észt verni a fejembe, hogy minden alkalommal elmondja, amit valójában gondol, (amit persze nem mindig örömmel élek meg az adott pillanatban, mégis többet ér megannyi dolognál) és emlékeztet, hogy milyen hülye tudok lenni, mikor elfog az önbizalomhiány.
… a Húgomnak, hogy elvisel, amikor Ő tudja legjobban, hogy ez néha mekkora kihívást tud jelenteni és Unokaöcséimnek is, meg a világ egyik legkényelmesebb kanapéját
… Gabibarátnőmnek, az összest az éjszakai Gyrosozások kapcsán. És velem együtt tudja, hogy valamiért a jelennek is megvan a miértje
… Banyának Vukcicát és Micinek a mostani gondoskodást Róla
… Krónikásnak és Ádámnak, hogy jókat tudok velük beszélgetni, (néha a semmiről is) már amikor tudunk, még akkor is, amikor csak én mondom és Ők meg hallgatnak…
…és még Valakinek köszönnék valamit, de azt majd elmondom Neki személyesen!

… Nektek is a türelmet és a figyelmet, akik mindezt elolvassátok! És igen, érzem ám a törődést :)