... mint egy hirtelen elkapott pillanat fényképén a kép sarkába lógó kéz, vagy mint a csoportképen az alak, aki véletlenül háttal áll a többieknek.
Te voltál a véletlen pillanat, amikor beléptem valahova, és egy másik kijáraton léptél ki.
Az elrejtett basszus voltál egy furcsán megkomponált számban, amit érezni kell hogy értsed.
És Te érzed! Nem kell magyaráznom, elmesélnem, pontosan tudod!
Eddig sokat vibráltam és színeim voltak
bordó és szürke és fekete és fehér és rózsaszín és arany, össze-vissza
a saját szemem is belefájdult.
Futottam, nem néztem hátra,
csak néha
és úgy pörögtem, hogy teljesen elszédültem
a kezeim pedig csapkodtak körülöttem.
Te voltál a hirtelen belépő szédülésben a megmagyarázhatatlan dolog a szemem sarkából.
És nem kellett volna máskor
Sem korábban
Most jött el...
Csak maradj így!
