Nincs megállás

2011.január -2013.december

2013.

 
2013. november 03. vasárnap
Optivita 6. -Velence

Ismét a mocsaras tavam
6 órás OB
Jégvirágok dobogón, 3. hely

Meglepően sima és egyenes utunk volt reggel a betondzsungelből. Az első pillanatban láttuk a mai más mint az eddigi 5. Itt valami nagyobb is történik és máshogy. Sokkal több ember, sokkal több ismeretlen arc. Az idő gyönyörű. Tudjuk délután esni fog, de reggel ez még senkit nem érdekel. Igazi verseny lesz. És mi futni jöttünk ahogy csak tudunk. A jól bevált és hosszú idő alatt kidolgozott taktikánkkal indulunk neki. Élvezek minden lépést. A kis mókuskerékből ma szabadnapot kaptam nem kell aggódni semmiért. Eleinte cipeltem magammal a szokásos fél irodát de amikor Éva elindult elraktam a táska aljára. Ma nem ezzel akarok foglalkozni. Csak itt lenni és megélni minden pillanatot.

Tanulmányozni a társaimat a legnagyobb futókat, akaratlan terveket készíteni a mi lesz ezután kérdés kapcsán és örülni annak hogy itt lehetek. És az elcsépelt köszönöm az egész évet őszinte. Mert egy váltó egy fővel nem jöhetett volna létre és egyedül nem lettem volna képes ennyi élménnyel gazdagodni...

 

Anya is eljött és jó hogy itt van. És a nyakunkba szakadó eső sem zavar. Esőben futni is jó! Csak megállni annyira nem... És több, mint 60 km. Mi ezért jöttünk. És a végén a forró fürdő, a száraz puha törölköző és a gálavacsora nemvárt meglepetés.

2013. október 13 vasárnap 
MARATON

Megvan az a bizonyos 42 km! Vegyes érzésekkel, de a célban. Végig mentünk és ott a befutó csomag tartalmát kutatva biztos voltam benne, hogy ha nem is tudom mikor de lesz még! Most csak megismertük egymást...

21 km- 02:09:38
31,4 km-03:23:08
42,195 m-04:42:38

Több tízezer ember közt egynek lenni csak számomra nagy dolog de szeretném még érezni ugyanezt. Tovább feszíteni a saját határaimat amitől még nagyon messze vagyok...

2013. szeptember 15. vasárnap
Piliscsaba Terepfesztivál

28 km= 3*7 km
eredmény: egyéni és 3. hely

Igazi terem, minden kör egyre kapaszkodósabb, de élvezem! :)


2013. szeptember 07. szombat
Optivita 5.- Velence

Azt hiszem nevezhetjük félmaraton mániának... noha nem a klasszikus értelemben, de magam részéről maximálisan annak tekintem a helyzetet. Valahol rohamosan közeledik 34 nap múlva bekövetkező esemény. Ebből adódóan a távok hosszúsága egyre nagyobb jelentőséget nyer. Illetve úgy gondolom, ha az első felét normális stabil idővel tudom futni, csak akkor van esélyem a második félre is elfogadható kivitelben.

Így ha lehet mondani szakítva a hagyományokkal rajtoltam és a 25 fok tájékon járó, mocsár illatba öltözött nyári nosztalgia hangulatba ringató napsütésben valahol egész máshol jártam. Ez az egész annyira jó! Olyan jó itt lenni és nem belegondolva az előttünk álló sok kilométerbe, igazán semmire se gondolva csak élvezni a lépteket.

Egy kör biztosan 982 m volt és azt hiszem sikerült :)

(félmaraton 21,604km-509 m= 21,095 km)

(kb 01:59:35 körül kell lennie:))

Eredeti tervek szerint fél maratonnal szettünk volna nyitni, a többi meg ahogy alakul. Épp érkezésem után készült el az a finom tészta leves, ami korábban is annyira jól tudott esni és csak meghozta az étvágyam, így a szendvicsem is áldozatul esett. Egyetlen dolgot felejtettem, hogy mi van ha nem csak 2 és fél óra múlva, hanem korábban kell ismét a pályára lépnem. Végülis a spontán forgatókönyv érvényesült ahogy a helyzet megkívánta... annyiszor mondtam magamnak hogy munkával mindent lehet csak pihenés nélkül futni nem és ez látom annyiszor visszacseng... nincs más, futok ahogy tudok és bírom, valami erőt ad, itt igazán mint máskor sehol nem volt meglepően nagy gondom,minden ellenére itt sem, a 6-osnál a gyors körök a végén meg a megmagyarázhatatlan repülések voltam ezúttal is.

Egy pillanatra sem sajnálom hogy ma itt vagyok és itt futok és nem holnap a Betondzsungel útvesztőjén, mert az a kis csapat akit idővel megismertünk és mindig itt vannak és érdeklődnek, leszólítanak máshol nem lenne. Még egy kölcsön fürdőruhát is kaptam a végső tisztálkodáshoz, mert  ezen a téren nem készültem és csak nyílt zuhanyok voltak a strandon, ami valahol teljesen logikus, nekem meg 10 percem volt 16h után ismét nőként kinézni :) Eredményhirdetést sajnos nem várhatjuk meg, indulni kell...

És ma mindennél gyorsabban repült az idő, még maradtam volna, csak egy kicsit... tudom nagyon sokat kell várnom ugyanerre ismét. Legközelebb már Ősz lesz...




2013. szeptember 01. vasárnap
Jóreggelt Panoráma

A megunhatatlan, a csodálatos, ami mindig más és előre tudod hol lesz gyilkos és aztán meg szembeköszön a Sorompó, az Oroszlános, a Balra fel és a Házak. Éppen tökéletes!

2013. augusztus 31. szombat
Római

Nem vakáció, bár szívem szerint vittem volna a piknik kosarat. De futásnak is kellemes közeg. És kellenek a hosszabb kilométerek, legalább eredeti tervben legyen egyre hosszabb! Igazán ha elindulunk, már jönnek a lépések. A Szigetre mintha hazamennénk, az Árpád meg benne van a lábban, aztán a Budai oldal is csak hívogatott kifelé a Duna mentén. 12 km egyenesen, de ez csodaszép, azt hiszem ha nem kéne visszafele, sokáig lehetne előre kalandozni élmény és élet dolgai mesélése közepette minden elveszik. Végül felírhatunk 21-et, menet közben fenntartható változtatás jogával. Jó ez így! Kéne ezt gyakrabban csinálni és a végén elkezdek hinni a dupla ennyiben. Ma először...


2013. augusztus 25. vasárnap
Zagyvamenti félmaraton Vol 2.

Amint felfogtam hogy ébren vagyok és nemsokára bizony indulunk futni és még útitársunk is lesz, máris a szebbik felét láttam a nem normális koránkelésnek, mert önmagában egy vasárnap hajnali kelést kevés dologgal lehet elfogadhatóvá kimagyarázni annyi biztos. Van egy órám összeszedni magam. Igen tudom, valahogy előbb kéne testben és lélekben is... Végre össze kéne tenni magam a részletekből. De most nem ennél a pontnál szeretnék tartani. Jó élvezni a napsütést!

Meglepően sima utunk volt, eltévedés mentes, szeretem a közös utakat, a néhai eltévedésekkel is, mindennel együtt, azt hiszem jó csapat vagyunk csapatversenyen kívül is futó társnak és ez után pont. A következő pillanatban a rajt vonalnál álltam. Alig 200-an lehetünk, nincs vészesen nagy tömeg. Amit vártam éppen azt kapom, azt a barátságos közeget. Az árnyas utcákat, ahol visszhangzik a sok lépés, a por és fű illatát, a Zagyva mentén a végtelen kék csík látványát. Eddig ennyit fogtam fel. Tény, hogy fél maratont, mint olyan nem futottam egész pontosan április óta. Volt mindenféle futós kaland, de így ez a 21 km már régen volt napirenden. És edzésnek indultunk. Csak lazán és mert csodás a hely és az egész, de mégis néha felkiált az a 120 perces démon, fejből kiverhetetlen!

Hogy mégis miért szeretem mindezt azt nem tudom. De amióta 30-asokat vadászunk, (igaz részletekben) azóta jobban esik a 20-as. 15-ig kifejezetten jól haladok és jól is esik az egész. Feleslegesen nem zavarnak minket a kilométerek. Nagyjából kettesével köszönnek hogy mi éppen merre is. Kicsit az erdőben vesztem el. Egyrészt mert volt olyan rész ahol azon kaptam magam hogy egyedül vagyok, másrészt mert magával ragadott az egész. Megálltam volna és egy fa tetejéről néztem volna a mögöttem lévő társakat ahogy elhaladnak...

És 25 másodperc... a mélázás mellékhatása. És mert átlagos teljesítmény jár az átlag hobby futónak. :) Nem is értem mit csodálkozom...
Éva érkezik, addigra megnyugtatom magam (ránézésre) nem katasztrófa mindez, a dinnye édes, hideg és a tejeskávé itt is nagyon finom. Igen, ebben a sorrendben :)  És azért jó kis nap volt ez (is)!


2013. augusztus 10. szombat
Optivita 4.- Szombathely

Ha messze megyünk, indulás péntek délután, nem kérdés! Reggel mindennél többet ér, hogy ne fáradjunk el a hajnali ébredésben és az utazás kiszámíthatatlan viszontagságai végett. 17 óra után pár perccel már ott ülök az autóban és töretlenül készen állunk az elkövetkezendő 24 óra kalandjaira. Persze nem gondoltuk, hogy ennyire, de kijutott bőven. A 40 fokos nyár kilométerenként lett egyre hidegebb és az égiek sem tréfáltak. Egyre sötétebb és sűrűbb viharfelhők gyülekeztek az égbolton, mintha valami filmbéli forgatókönyv leírásában szerepelne hasonló jelenet. Hogy melyik a legrövidebb vagy célszerűbb út, azt persze csak találgatni lehet, mi egyszerűen rábíztuk magunkat a korábbi ismeretekre és a GPS tervezett útvonalaira. Kisebb leterelés, nem gondoltuk volna hogy a túloldalon 30 km-en át tartó dugót hordoz magában, az M1-esen felborult kamion végett. Haladunk, de nem megy. Éppen csak ötvennel, a szeles, sűrű esőfüggönyben. Nemsokára 10 óra és megérkezünk. Minden rendben. A késői időpont ellenére nem tudom lebeszélni Pétert, hogy nem zavarnánk, de Édesanyja készül és sült hússal, valamint igazi ritka kincsnek számító házi rétessel várnak minket. Éppen olyan, mint a Nagymamáé... Magam sem tudom mikor jártam utoljára ezen a tájon, de jó érzés hogy szívesen fogadnak. És a Gyusziék is vártak és ahányan csak voltunk körbeültük még az asztalt, hogy válthassunk pár szót. Mire elértünk a szobánkba már hulla vagyok. Aludni mégis csak sokára sikerül, pedig jó kis ágyat kaptunk, csend is volt a vidék zavartalan nyugalmával, mégis túl sok minden jár a fejemben... túl sokfelé, messze vagyok...

Reggel az az öt percet had aludjak még folyton vissza rántott és ha Éva nem szól hozzám, képtelen lettem volna magamtól felkelni. Szedjük össze magunkat! Ismét kapok híreket és a tejeskávé gondolata kihúzott a konyháig első lépésnek. Indulnunk kell!

Az idő remek futóidőnek nézett ki. Épp csak huszon valamennyi fokot mérünk. Szerencse hogy nem csak rövidet hoztam. Érkezésünkkor már azzal fogadnak minket hogy hiányolták, mikor érkezünk már. Azt hiszem találó a Jégvirágok ismét. Még 20 perc a rajtig, és várakozás közben reszketek és a csodás tóparti fák alatt sincs túl meleg. Várom már hogy indulhassak és végre érzem a lépteimmel visszatérek az egészséges komfort érzetembe is. A pálya több, mint kitűnő. Egyenletes, murvás, de letaposott a kör, 1410m. És mindig van ki szóval tart.

Tapasztalatból a  második indulás után van az a rész, ami annyira nem esik jól, de ahogy rohanunk előre az időben, ezen is túllendülök. Jól esik futni. Közel nem húzom fel annyiszor ezt a cipőt, mint amennyiszer kéne! Aggódom kissé mi lesz 64 nap múlva. De csak én tehetek ez ellen, hogy minden a helyére kerüljön, még nem késő! Másik hat órás váltó taktikája a mienk nyomába sem ér, megosztom hát velük is a titkot :) Most már nem vagyunk idegenek.

És végre a nap is kisütött!

És mi újra ott lehettünk legfelül! :)

2013. július 28. vasárnap
Balboa

Most már viselhetem a pólót, jogosan :) A múltkori "bemelegítés" utána  teljes táv teljesítve. De mi is ez? Első hallásra lehet kicsit ijesztően hangzik, de mindenkit biztosíthatok, nem lehetetlen küldetés és fantasztikus érzés fog el a végén! Igen, többnyire a végén, mert azért a fel meg le közben lehet gyönyörködni a távban, meg élvezni az erdőt, de közben az is ott motoszkál a fejedben hogy mikor érsz éppen végre fel meg le. A kör 19 km 829 m szintemelkedéssel. Nem csak szintet visz az életedbe!




Mindez, amikor szervezik sem verseny, akkor is amolyan örömfutás, hát még ebben az esetben amikor a kis csapatunk önkéntesen a 30 fok feletti vasárnap délelőttön nem talált jobb elfoglaltságot. Egyszerűen jó volt az a 2 óra 41 perc ahogy sikerült! A bejáratot megjegyeztük, még én is megtalálnám. Az első szakasz nem csak ismerős, de az előző napról ott maradt jelölések is megvannak még. És a remek tájékozódó készségemmel állítom, már nem olyan idegen ez az erdő. Próbálom jegyezni a lépteket, a Hátárnyerget, Hűvös- völgyet, a Kilátókat és az egészet vissza is,de szerencsém, hogy nem vagyok egyedül.

Fenn vagyunk, a lépcső tetején!

Visszafele szinte gurulunk. Az otthoni fürdő után kiderül a napon annyit nem barnultunk a fele csak kosz volt és alig várom hogy legyen legközelebb!


2013. július 13. szombat
Optivita 3.- Pécs

Azt sem tudom hol kezdjem... Minden perce élmény volt. A péntek délutáni indulástól kezdve. Miután végig rohantam a napot és a várost akkor éreztem a nyugalmat aznap először amikor Éva megállt a parkolóban és beültem mellé. Indulhatunk, el innen. Még néhány telefon útközben, de meglepő nyugalommal kezeltem mások hihetetlen hülyeségeit. Az út gyönyörű. Eltűnni a végtelenbe... Mert olyan messzi a véget  nem érő egyenes...

Kicsit aggódtam, hogy milyen lesz egy rég nem látott barátok közé idegenként beesni, de annyira kedvesen fogadtak, mintha én is egy ismerős lennék. Vacsorával várnak és már a szemem majd leragad, de jó hallgatni az érő élményeket. A kisszoba minket vár. Csend van és nyugalom.

És reggel olyan tejeskávé ad energiát amilyet rég nem ittam. Frissen őrölt kávészemek házi tejjel. És kivisznek minket. Gond nélkül csak futhatunk. A táj leírhatatlanul gyönyörű. Ez alkalommal 1800 méteres a kis körünk.Vagy kevesebb. Igazán utólag vitatott hogy mennyi is az annyi, de nem ez számít. Némi vita is kerekedett ennek kapcsán, hiteles vagy nem hiteles, megfelel e és egyéb, de ahogy a csapattársam is megfogalmazta GPS két egyforma kört nem bír mérni és mi a futás szeretetéért futunk, mert jó és és ez az egész verseny sorozat is és pont.

 A rajtot izgalommal nézem végig, pedig itt még nincs is olyan izgulni való, meg előttünk az egész nap. Mégis az első sorban kell állnom és figyelni ahogy elhalad a mezőny. Felbukkannak az ismerős és legalább ugyanennyien az új arcok is, akik persze ezután már ismerősökké válnak az órák alatt. Nem lehet nem szeretni és nem lehet elfáradni. Vannak megbújt emelkedők, sunyi lejtők és gyönyörűen eltakart buckák, az egyenesben pedig a napfény és a sivatag. Minden egy helyen. Első órámban egészen repülök. Magával ragadott az érzés... Kizárok minden testi dolgot, hogy néhol sajog a lábam. Nem hagyom elveszni az élményt. És most csak 30 fok van, egész barátságos ebben a közegben, nem olyan fullasztóan nagy teher. Igaz, minden alkalommal amikor megállok, olyan mintha nyakon öntöttek volna, de belefér. 

Eredmény hirdetést meg kell várni! Soha nem készült még ilyen részletes portfólió minden mozzanatunkról :)

 
2013. június 22. szombat
Optivita 2.- Kecskemét

Épp a legjobbkor! Ma minden körülmények között futásra volt szükségem. Kitisztulni, hogy kintről láthassam magamat. Harminc akárhányfok, nem zavar. Nyár van, végre. Én épp ezt vártam. Persze tűnhet úgy, hogy most nagy a szám, pedig épp úgy küzdök majd és kilométerenként leszek szomjas, mint bárki más, de nem érdekel, futni szeretnék.

Alig vártam, hogy ma legyen és reggel és induljunk. Zsákban a meglepi szendvicsek, épp csak egy kanyarnyi tévedés már a városban egy leágazásnál és a parkolóból tudjuk, jó helyen vagyunk. Igazi futók közt az amatőr hobby futók, vagy miféle kategória is az, amit képviselünk. De ott vagyunk. A dombunknál. mert igen, itt van egy ilyen is és milyen csodás kis erdő, meg tópart körülötte és elfogult voltam és vagyok is Fehérvárral szemben, de ez az egész környezet már elvarázsolt abban a percben, amint kiszálltunk a légkondis autóból, ahova tudtam nagyjából 7 óra múlva érkezünk legközelebb. Már csak a kerítés túloldalára kell átjutni. Egy autót látok, valahol bejutott. Logikus, követjük, amennyire lehet az utat, de a kapu beláncolva. Hm, hát pedig nekünk bizony itt kell bemenni, így gondolkodni való számomra annyi akadt miként is engedjük be magunkat. Azzal csak később szembesültünk, nagyjából már majdnem hazaindulás körül, hogy a túl végen a hivatalosnak kijelölt bejáratunk is volt. Így csak arról a karszalagról maradtunk le, ami nélkül lényegében tökéletesen egyenlőként mozogtunk mindenki mással. Rajszám megvan és az Almazöld póló. Igen, véletlenek pedig nincsenek…

Éva kezd 10 körrel, majd jön a 8, 6, 2-2 és a repülők után a közös. Vagyis az egész forgatókönyv menet közben alakult. Megbeszéltük, hogy ki kezd, azt az egy órát egyöntetűen akartuk is az elején, meg hogy aztán csökken, és hogy majd megbeszéljük, hogy miként. Ahogy jól esik, ahogy bírjuk. 6 órán keresztül a pályán kellett lenni és menni. Terepszemle, rajtszám van és kósza megállapítás férfi fronton, ha már ott nyújtózik egyikőjük a lábamnál. De koncentráljunk! 10 óra után pár perccel elindult a mezőny, az 1, 2, 4, 6, 12 órával. Majd az idő múlásával lettünk egyre kevesebben a pályán. Nem az számított, hogy milyen sorrendben, mennyire gyorsan, csak hogy haladjunk, hogy minden rendben legyen és 360 perc múlva is ugyanazzal a mosollyal tudjunk majd áthaladni a kapun. De hol volt az még? Futó berkekben mért idő másmilyen a földi halandókéhoz képest. Itt minden olyan maga módján relatív egyénre szabottan. 11-től délig, legmagasabban a nap, számomra is meglepő, amikor hallom, lassabban. Ok, tudom, sok van még, de ki kell adni magamból, amire itt van még majdnem 30 km, gondolom magamban. Lassan megnyugszom, harmadik kör után érzem sikerül az utazó sebességem is felvenni és elkezdem élvezni, hogy ott vagyok. Észrevenni az arcokat, akik végig kísérnek a pályán és körülötte. Az árnyékot, a forróságot, a zuhanyzókat, amely alatt minden körben mosolygok és átfutok. Nem gondolom végig, hogy elázhat a cipőm, csak mikor valakitől hallom, hogy nem volt szerencsés, de az én lábbelim bírta.  Várom a hideg, majd kezemösszeragadós dinnyét a frissítőnél és a kólát, amit egyéb körülmények között nemigen fogyasztok, itt mégis szinte megkívánom és jólesik. És jönnek az ismerős arcok, jó velük beszélni. Jó ott a kispadon ülni és Pali bácsi felesége mellett figyelem a kék- fehér Társam minden kanyarban. A nyolcas annyira nem esett jól. Még jó, hogy lekötötte a figyelmem hogy nem jöttem rá mi is annak a számnak a címe, ami épp félbe szakadt. Igen, majd egy év után újra hallgattam zenét. Best Of Tomi csak Nekem, kihagyhatatlan. Köszönöm!

Ezt az etapot nehezebben bírtam, de itt sem és máshol sem volt megállás, emiatt kicsit büszke vagyok magamra. Nem sétáltam azért se, mert bírom én és erős vagyok :)  Igaz nem is éreztem hogy igazi gond lenne szerencsére, nem fájt semmi, a térdem is egyben, nem volt nagy kimerülés, sem kiszáradás, így megszakításokkal, váltóban, ebben a felállásban megszerettem ezt a 3 órát. Már csak neki kell egyhuzamban is szeretni engem, mert ugye könnyű úgy hogy szünet is van, de októberben ezen felül is kelleni fog az a megállás nélkül. Hű de sok munka ez még, amihez ma is egy lépéssel közelebb kerültem.

A zuhany alatti élvezet zseniális ötlet, valahol az egyik megmentőnk és a két korty 300 méterrel később, amiért pár lépés az lépés, mert futás közben még nem tanultam meg inni.  Valahol felgyorsult az idő, ahol a két körök még mindig kedvencek és már újra ketten vagyunk. Megoszthatjuk egymással, amint külön- külön, de 27 szer is láttunk és átéltünk és a kapun túl nem kell most az a fél. Legközelebb meglesz a 30 is, nincs csalódás a mostaniért.  Kezünkben a smack leves. A forró, sós, takony állagú tészta. Annyira jó, hogy még egyszer sorba állunk. És várunk... És megérni várni! :)

2013. június 15. szombat
.. az aki volt már fent, azt tudja mit jelent...

Végre szombat! Fáradt voltam egész héten? Mára ennek nyoma sincs, elmúlt. A csúcson leszek, akkor hogyan is lehetnék fáradt csúcs formában?!

A reggeli tejeskávé illata ahogy betölti a szobát, megmagyarázhatatlan erőt ad. Pár szendvics, gyors pakolás és indulunk. Pontosan minden tervek szerint.

Tudom, tisztába vagyok a jelenlegi határaimmal. Annyira nem bírom a meleget és a hegyi futás sem annyira a szívem csücske, de csak azért nem mert nem nőttem fel még kellő képpen hozzá, de mégis annyira jó ez az egész!

Végül az utazásra hárman vagyunk és haladunk egy régi osztálykirándulás fotón látott hely felé, amire annyira már nem is emlékszem, csak homályosan rémlik a táj. De most megmarad, nem lehet felejteni ahogyan tisztul a látvány és a levegő a szabadság felé haladva. Szinte hihetetlenül sima útunk volt, pillanatok alatt idő előtt már a helyszínen vagyunk. Máris kezünkben a rajtszám és kényelmesen fel tudjuk vinni az autót. Mert hát ugye addig oké, hogy mi itt felfutunk és fent leszünk, de majd eljön a pillanat a lefelé vezető kapcsán is. Négykeréken bejárjuk az utat, amelyen majd gyalog haladunk órákkal később felfelé. Gyorstalpaló terepszemle. Hosszúnak tűnik... Itt valahogy minden kilóméter kicsit hosszabbnak tűnik, olyan sokáig tart az út, kinyúltak a kilóméterek,vagy csak én érzem ilyennek mindezt? De erre is a válasz egy mosoly. Most minden csak egy mosolyt érdemel. Az ebédünk is rendben. Lángosos a parkoló mögött. Olyan igazi, ami közelébe sem ér sok másnak. De ez majd csak a jutalom falat lesz! A helyijáratos buszra nem várunk egyedül. Már rutinosabb társunk is ismeri ezt a taktikát. Nincs sietség, nincs izgalom. Csak egy megfelelő kellemes árnyék kell még a rajtig lévő idő eltöltésére, ahonnan nem túl feltűnően, mégis azért pásztázhatjuk a terepet. Körbevesznek minket az ismeretlen ismerősök. Azok a bizonyos számomra érthetetlen dolgok most is visszaköszönnek, de nem én ezeket nem akarom megérteni. Futásnak nevezni már most tudom enyhe túlzás lesz ezt az egészet, de akarom! Alig várom az indulást, hogy megmászhassuk a hegyünket. A kezdetben kellemesnek hitt tavaszi nap nyárrá változik. Libabőr olyan, mintha tegnap lett volna. Ott állunk, mindjárt indulunk. Fent találkozunk! Nem ez most nem kérdés feljutunk e, mert nem kérdés. Nem is az idő- eredményért, csakis az érzésért és az éremért jöttünk. Az első kilóméternél már mindenkiről folyik a víz. Ennyi nem normális egy helyen?! Mindenki mosolyog :) Az első ötöt próbálom lefutni megállás nélkül, de valamiért a harmadik után szünni nem akaró hányinger is jön velem. Ismerjük a helyi állatokat, de rókákat nem kergetünk. Víz van a hátamon. Haladunk tovább, majd elmúlik. Citrom- Narancs "hajrá" is elkúszik mellettem, és tényleg szívből de elhaló hellóra jut csak idő. A kanyar után már jobban hasonlítunk egy túracsoprtra, mint egy futóverseny résztvevőire, de megállíthatatlan az előre. Minden így is jó, nem bosszant az a másfél óra. Csodaszép, ide vissza kell még jönnöm mire a Kőhöz érek, ezt tudom. Vizsla, ami nem kutya szemben, Kriszta megvan, Éva érkezik.

Akkor mostmár jöhet a szó szerint lefutjuk. Le, az autóig. Még 4 kilóméter, amit nem lehet máshogy megtenni. Hozzá tartozik és minden porcikámnak jól esik a lefelé. És a szokásosnak mondható plusz kanyar, nem is eltévedés. Bár nem vagyok éhes, de a lángos is isteni, nagymamaféle, láttam Ő sütötte. Kerek az egész.

2013. június 13. csütörtök
Éjszaka szárnyai

Két lábbal állok a földön, mégis azt érzem repülök. Ok nélkül egyszerűen csak minden jó. Hogy pontosan mennyi az idő már megint? Nos, erről fogalmam sincs, de a rózsaszín kétkerekűvel átsuhanni a Margit hídon, leírhatatlanul fantasztikus. Itt már nem hideg az éjszaka, valami melegség ölel át. Csak oldalról érzem a Duna illatot és hogy a feketébe véget érő áramlat a hűvös. Magam sem tudom mennyi bogarat nyelt el a vigyorom. Nem lát senki. Nem is éretené a többség. Szívem szerint most futnék. Hazaérve felhúznám a  cipőket és kedvem lenne nekiindulni az éjszakába akármilyen őrültségnek is hangzik...


2013. június 09. vasárnap
Ma ott kéne lennem?

Nem. És nem is hiányzik és nincs hiány érzet és ugyan gondolok a Többiekre akik futják a 21 vagy épp a Rájuk eső kilómétereiket, de valahogy nem vágyom oda. És a Félmaraton Mánia, nem motivál. És igazán boldog vagyok. Mert futok bármikor, amikor jólesik és nincs benne kényszer, sem megfelelés senki elvárásainak. És céltalan lenne? Azt azért nem mondanám. Mert az megvan. Fel a csúcsra a két órán belül és a Maraton is. Csak már annyi minden nem érdekel. Görcsökkel és ráfeszülve, kívül- belül szanaszét nem lehet. Más nem változott most is ugyanúgy amikor időm engedni megyek és nincs megállás. De a tizerezer-hatszáznegyvenedik sorszámnak a mókuskeréknek nem tudom látni az értelmét... A csúcson találkozunk!


2013. június 08. szombat
Barlang- túra Budán

Tegnap még nem tudtam biztosra hogy testben is itt leszek, de amióta jött a körímél, erre vártam minden porcikámmal. Bíztam benne az idő is ilyen csodás lesz, mint ameilyen lett és külön köszönöm Évának, hogy ott várt ma is a ház előtt és pillanatok alatt lehettünk a zöldbe és már indultunk is. És a tegnapi lelkiismeret furdalás, meg feszengés feloldódott. És mennyire egyszerű lett minden. Ennyi kellett, hogy ott legyünk, a futócipővel a lábunkon és semmi más ne vegyen körbe csak olyan emberek, akiknek szintén hasonló lábbeli van a lábukon és körülöttünk az erdő, az utak, amelyeken egyedül határozottan hosszabb ideig bolyonganék. Csodálom az erdei embereket, akik tudnak tájékozódni a fák és bokrok alapján. nekem majdnem mindegyik kanyar ugyanolyan még és a legtöbb esetben még a térkép alapján sem lenne fogalmam hogy pontosan hol is vagyok. De emiatt most kicsit sem kell aggódni, csak futni a többiek után Kriszti és Zoli nyomában akik pontosan tudják (többnyire) hogy melyik út a mi utunk, és az a néhány pár plusz méter, meg szinte kötelező amivel színesítjük az utat. Egyik pecséttől haladunk a másikig. A kilóméterek nem számítanak. Úgy érzem akármeddig el tudnék futni :) És már szinte ott tartok, hogy a múlt hétről még ismerős kanyarok is bevillannak, amelyekről nem tudom mikor is, csak azt hogy már jártam ott és hogy fogok még itt járni!

Sajnos mindenki nem tudott rajta lenni a képen egyszerre, mert mindig van, aki a fényképező mögött áll, de legközelebb majd én készítem a képet és akkor mindenki más együtt lesz :)

2013. május 29. szerda
:)

Akaratlanul is megkaptam a választ a bennem lévő bizonytalankodásra. És ennél jobban nem is telhetett volna a ma este! Annyi a futó, mint a szúnyog a szigeten. És már kezdene elcsépeltnek tűnni az a kör, akkor is tud miondig meglepetést tartogatni. És van egy kondi pálya is. Ezt eddig sosem vettem észre. És amúgy is most minden más bokrot is annyira szépnek látok!

2013. május 15. szerda
150 NAP

Ismét ezt a centit kezdem el vágni. És ha a fele sikerült ennyi idő alatt az egész is fog! Barnie is lefutotta, Marschall helyett. Igaz utána nem tudott lábra állni... 1788-as számot viselem majd a pólómon. Nincs részletes vázlat. Még nincs kidolgozott edzésterv. Minden eldőlt fejben. Hogy most már tényleg lefutom, kifogások nélkül. 150 nap múlva! És továbbra sincs más, csak futni kell!

2013. május 01. szerda

Népsziget

Mert ilyen is van és mert nincs is messze és mert ott is van Duna part és mert nem is tudom az idejét mikor is futottunk így együtt és hiányzik, igen hiányzik néha hogy ne csak mindig egyedül (bár ma valami nagyon nem az igazi, csak elhisszük hogy az legyen) és jönnek a vizslák is! Elábrándozni is jó, hogy a saját kutyám fog majd egy nap a lábam közt szaladni és ha szólok hozzá, majd szót fogad és kifekszünka  fűbe és... Kicsit megvan az a Hortobágy feeling, de most így 10km-en ez nem zavart. kell a lelket kívül- belül melengetni. Valahol jó lenne minden reggelt futással kezdeni... A hazaérkezés, olyan mint egy ébredés. Zuhany, reggeli és indulhat a nap!

2013. április 27. szombat
Most csak cím nélkül!

Azon a bizonyos ponton túl. Valahol nem számít semmi sem. Elég abból a ki kivel mikor miért hogyan játszmából. Egy pillanatra még vágytam rá, bár tudom mégegszer már sohasem. Nincs ugyanolyan. Csak futni szeretnék, szeretnénk és jövünk és jöttünk és aki ennél többet akar, vagy akarhat hát tessék, kombinálni lehet, de nekem csak ennyi kell. Ennyi. 24 óra, 12 futás. Ismét Sárvár és a már ismerős kör. Az az 1030,73 m. Egy év után ismét. Nem hittem volna hogy tényleg itt leszek! Minden annyira más. Ez nem verseny. Annál sokkal többről szól!

Péntek délután dejávu érzés az áprilisi nyárban. Meglepően sima út után, éppen jókor érkeztünk. Az utolsó pillanatban, ahogy a forgatókönyvekben szerepel. És tisztázzuk ki Szoknya és ki a Nadrág. De mindannyian egyenlően hordjuk azt a nadrágot! Rajtszámok megvannak, a krumplistészta isteni. Farkas éhes voltam. Szállás közel a pályához, még kisétálunk terepszemlére, de sehol nyoma sincs a holnapnak, minden nyugodt, az idő fantasztikus és lesz.

Szombat reggelre sok mindent érezni. És a beazonosítatlan ízű kávét leszámítva nincs megjegyzés. Várjuk a 10 órát, elhangzik a visszaszámlálás, most csak végig nézem, amit tavaly éreztem is, legközelebb csak sötétben leszünk ismét együtt. Gyakorlatilag más dolgunk nincs, csak futni kell.. Első pár kör, a legvége 100 felett... de mindennek adjuk meg a formát, még a szervezők is egyetértenek a javaslattal, hogy ki kellene jelölni egy váltózónát. Így lett a narancs kapu utáni szakasz hivatalos váltózóna névvel ellátva. A fák a kedvünkért virágoznak. És lényegében ha már eggyel több lesz a körünk, mint tavaly, akkor az egész rendben van. Az akkori 2 lány- 2 fiú felállás, most 3-1 arányban változott a javunkra :) Nem izgulok, hosszú a nap előttünk, amiért jöttünk, az meglesz. És ott van Kriszti, aki végig tolja azt a tizenkettőt, amin mi osztozunk, erőt ad az ő ereje. Egy éjszaka telt el mióta személyesen ismerem, de máris büszke vagyok rá! És próbálok mindenfelé nézni, csak ne érjen el az érzés, mert megremegek minden pillanatban, a Nagyiért az a 91 kör...

Itt a levegő is más és valahol éppen erre volt szükségem. A tisztaságra, ahol egyetlen körben benne van minden. Az igazi futók, a példaképek. Kitartással, akarattal, emberfeletti teljesítő képességgel. Az igazi hősök helye. Nem kell moziba menni a Vasember 3 végett, mert még a Vasemberek is itt vannak. És nem számít hogy 04:30-as vagy 07:00 perc egy kör. Az idei taktikánk maximálisan futható kényelmesen. Gyakorlatban is. A kezdeti nem akarok futni nyafogásomon is túllépek. 8-6-4-4-3-3-2-2. Félidőben akaratlan is azon kapom magam, hogy élvezem. Azt nem merném mondani, hogy repülök, de nem esik nehezemre a 4 vagy annál kevesebb köröket teljesíteni. És ezen a ponton fogalmazódik meg bennem véglegesen, hogy idén tényleg lefutom a Maratont. Nincs több időm. Rájöttem, hogy semmi keresni valóm az igazi Ultrafutók közt. Persze ide ha lehetőségem lesz rá bármikor eljövök, sőt remélem hogy jövőre is, sőt még az elképzelt csapatra is van határozott elképzelés... És az Optiviták vagy bármilyen váltók és a Balaton is mind előttem áll. Csak nem úgy egészében, hanem így szépen a kisebb szakaszokkal. Itt végre meg tudom találni újra önmagam. Nem csak tervekben, érzem újra hogy a 7 km felhozható 30 perc alá. Túl sok a gondolat, újra van erő mindenre. A mosoly nem azért marad az arcon, mert kötelező.

És az utolsó kör. Ezért az érzésért jöttem. Az egész nap lényege ebben a sötétben tündöklő 6 percben benne van. Köszönöm hogy ott lehettem Veletek!

2013. április 21. vasárnap
Vivicittá

Papírforma. Olyan van? Ezt a közhelyet már annyiszor hallottam. Üres lettem. Vagy lehet, hogy voltam is. teszem, ami a dolgom, szó nélkül. Valaki kérdezi mikor várjon? Két óra múlva ott leszek. Persze nem vár. Senki se vár. Miért is kellene várni, hiszen ebben nincs semmi büszkeség. Semmi megszokottól eltérő. És nincs kifogás sem. Kellemes napsütés, jóleső széllel. Sokan voltunk, de nem akadályozta egymást a tömeg. Ennyi volt a téli lustaság utáni vasárnap délelőtti futás. Igazi miotiváció hiányában... valmi hiányzott onnan bentről. Rajzolni tudok, de milyen szépeket.  És most nincs nyafogás hogy miért csak 02:00:23. Még egy rövid ideig bíztam a szerencsémben, de nem érdemeltem volna az a -24 másodpercet, mert igazán nem is tettem érte semmit. nevetséges az idei km mennyiségem. Bár az első 10-re még azt is mondanám, hogy rendben van. Ott még meg lett volna, 54:14-es idő. Ha oda tettem volna magam, elméletben minimum izomlázamnak kéne lenni és akkor ma reggel nem tekerek le 11 km-t, meg vissza... Azt hiszem ezt így sokmindent megmagyaráz.
De hurrá tavasz van! Akkor most már el is kezdhetek végre kifogások nélkül edzeni és az elmúlt éveken felülkerekedni, hogy valóban készen álljak. És ideje fejben eldöntenem, hogy én valójában szeretnék e egyáltalán futó lenni...

P.S.
... és ami még tavalyról lemaradt, de utólag sikerült végre felvenni. évszak 4 félmaraton... Ha teljesítményre nem is mondható hogy minden elégséges, legalább km-re megvolt!  Egyszerűen a legszebb érem, (de a kedvenc akkor is Fehérvár) amit kaptam! :)

2013. április 19. péntek
21 elméletben

Éppen annyi amennyit két keréken teszek meg egy nap a munkahelyem és otthonom között oda- vissza. A klasszikus fele, amit majd úgy mondok én is teljesítek. Elméletben ismerem, ha lehet ilyet nyilatkozni, több, mint tízszer mögöttem van, a nem hivatalosan lefutott verziókat nem is számolva. Tudom, a lábamban van, de gyakorlatban valami mindig megáll bennem egy pillanatra és nem lépek, nem léptem onnan tovább.
Első 4 km a Szigeten, Frissítő, Áthaladunk a Margit- hídon. Budai rakpart, Clark Ádám- tér, át a Lánc- hídon. Parlament, Fordító, tovább a pesti oldalon, Corvinus Egyetem, Cet, Újabb fordító. Innen már egyenes az út? Parlamentig, pár kis utca, de látni a Szigetet, de még elhaladunk mellette, épp egy karnyújtás már csak...  5 km, amit úgy kell futni, mint az elsőt. A bejáratnál még mindig marad 2 és ott már bent vagyok... kisebb szakaszokra bonttam, olyanokra, amelyeket szeretek és most nem a távot nézem, nem az számít, az meglesz. Magamra kell figyelnem és túllépni a saját határaimat. Nem lesz fáradtság, még ezt is tudom valahol, hogy bírni fogom. De basszus!! Holnap után?


2013. április 12. vasárnap
7

Egy hét és újra ott az a 21. Amikor lefutom és 2 órán belül leszek. Kicsit a fáradtságtól és a takonytól most valami belülről csak burokban lelkesít. Az időjárás ügyileg, nagy valószínűség hogy a mostani 20 fok addigra 13 lesz, de ez már mellékes. Nem ezen múlik majd.


2013. március 09. szombat
OptiVita 1.- Székesfehérvár

Amikor hallottam hogy lesz egy verseny Fehérváron és futhatnék csapatban a többi infót meg sem hallottam. Egyértelmű, megyek! 6 órás váltó, Jégvirágok vagyunk, de biztosan leszünk az X. kilóméter után :) Idén még semmit nem edzettem ami igazán említésre méltó lenne, pudingnak érzem magam. Ezt most nem fizikai felkészültséggel, hanem fejben kell lefutni. Csak azt tudom valami majd átssegít a holtpontokon. 3-3 óra. Nem olyan vészes. Ennyi menni fog! Ennyi már máskor is ment, épp annyi, mint Sárváron. Az csak szombat reggelre tudatosul bennem igazán, hogy reggel van, mindjárt indulunk és nekem még azon jár az eszem, hogy had aludjak, csak egy kicsit még! De ez nem a nyafogás ideje. Annak igazán sosincs itt az ideje. Mire a ház előtt várnak kívülről kész vagyok és indulunk. Jó lesz nekünk a hetes út, kényelmesen van időnk megérkezni. Tejfehér ködben haladunk, épp csak az autó orráig látunk el. Elméleti taktikánk megvan. Jó lesz ez a nap! Mondogatom, hogy igazán elhigyjem. Minden jó lesz, hisz jó kis csapat vagyunk mi!

Az érkezés pillanatában valami mágváltozott. Kitisztulni látszott az idő is. És valami van a levegőben, ami csak itt van sehol máshol a világon. Csak itt ebben a városban, ami az otthonom is és már nem is. Vegyük fel a rajtszámot. Az első 10 kör az enyém lesz. Kicsit aggódom a társamért, de majd adok az én nem létező energiámból neki is, ezt előre eldöntöttem és együtt biztos nem lesz gond! Hogy melyik ruha hideg és melyik meleg az ebben a percben most megfejthetetlen. Kezdjünk el futni és majdcsak okosabbak leszünk. Itt még nincs gond. Laza kényelmes nem versenynek, csak amolyan hétvégi edzésnek felfogott kilóméterek. Ismerős minden kép és kanyar. Második kör után már az arcok is és a feliratok. Máris váltás. És akkor én itt most haza is mennék reggelizni...

...amint leülök épp csak egy pillanatra, végem. Ok, menjünk a pálya szélére az segít nekem is és aki fut annak még inkább és most csak ez a fontos. Peti abban a percben érkezik, amikor kezdem a 8 körömet, tarja bennem az a 100 méter a lelket, amelynél mellettem kocog. Köszönöm! Nagyjából itt estem szét. Arra az egyre tudok koncentrálni, hogy egyik lábam mozogjon a másik után. Látom elsuhanni magam mellett a többi futót. Akkor nekem is menni fog! 6 kör 6600m. Itt van anyukám és a nap is kisütött. Azon gondolkodom, hogy legközelebb milyen taktikát válasszunk. Legközelebb? De hiszem a jelennek a közepén vagyok, miért a legközelebben gondolkodom? Sok volt az elején a 10-es. Nem nem az volta sok... 8-6-4-2-2-2... valami ilyesmi jobb lenne? Igazán szerethető ez a körbe- körbe dolog. Ezzel nincs baj. Majd gyors taktika váltás, amikor érkezem és ez lesz az utolsó, a 2 köröm, ami szinte repül. Talán csak a tudat ad szárnyakat, hogy látom az órán közeledünk a 6-hoz és a 12 órások, nekik mégegyszer ennyi van hátra. Az utolsót együtt futjuk. Nem lesz teljes kör, de ameddig megyünk megyünk. Baj van. Első kanyar után egyedül megyek tovább, de nem tudok mindent bele adni, hogy a lehetetlent teljesítsem, hogy meglegyen. Talán mert nem az utolsó körben kellene... De ismér együtt vagyunk. Órák óta először beszélünk egymással. Lassan halad a kerékpár és a kockás füzet felénk. Menjünk vagy maradjunk? 40 perc hosszúsága elvesztik a relativításban. Végül kivárjuk. Az oklevelet nem hinném, hogy elküldik utánunk. Érdemleges téma helyett többnyira kutya-macskafélékig jutunk, de a futásra vonatkozót majd máskor megbeszéljük...

Kicsit még váratnak mindenkit, végre! De erre azért nem gondoltam! Nem hittem benne, hogy ismét lehet a nyakamban érem. Olyan, ami arany. Olyan, ami nem egy befutó érem, hanem helyezésért jár. Az elsőknek, akik a Jégvirágok a 6 órás női váltóban. Mi vagyunk. Elfelejtem az egész napot. Azt is, hogy igazán talán meg sem érdemelném, de a mienk és a nyakunkba akasztják! Most már indulhatunk. Mehetünk tovább, mert nincs megállás!

  

2013. január 10. vasárnap
A végtelen hófehér, határtalan szabadság...

Valahol 10 és fél kilóméterben repültünk a hófedte táj felett... Pontosan nemis tudom hol volt, hol nem a hol, de izgalommal vártam a vasárnapot. Felkészületlenül, tervek nélkül, csak azzal az egy érzéssel, végre megyek futni, ha meghalok az első kilóméter után akkor is futócipő lesz a lábamon. Szégyen bevallani, és meg sem mondom pontosan, de maradjunk annyiban hogy egy olyan teljesítményt amit jegyezni is lehet idén csak kétszer teljesítettem és februárt írunk. De most ez nem számít. 4+ 1 fővel nekivágunk a parkolóból az útnak. A kínosnak hitt pillanatok aztán nem is olyan kínosak, csak nem arra kell figyelni, hanem arra ami körbe vesz. Arra hogy köszönöm, hogy ott lehetek és mellettem a Patak, a Rózsika forrás, a Vár, a Szántóföld, az Erdő és egy édes vizsla akibe párszor majd elhasaltam némely kanyarban. Épp erre vágytam. És nem érzem hogy fáradt lennék. Mintha minden lépés feltöltene. Jó érezni a végtelen hófehér, határtalan szabadságot...

2013. január 05. szombat
Buék 20

... ha eltekintek attól, hogy reggel alig tudtam kinyitni a szemem, hogy erőteljes lustasághullámom közepén voltam éppen, és ha befejezem végre a nyafogásomat, csak mert fáj a torkom, akkor azt kell hogy mondjam, hogy zseniális egy szombat délelőtt volt ez, a sárban csúszkálós, faleveleken egyensúlyozós, vaddisznó paradicsomba csöppenős hol séta hol kocogás közti átmenetben beszélgetős, levegőben nem téli, hanem némi tavaszias hideget magában hordozós januári szezon nyitó. igazán ennek is nevezhetjük, holott nem mint igazi futás, amolyan átmozgatásként jegyezném. de tele van szépséggel, és ahogy a kedves futótársam mondta, a túrázók szemében a terepfutók istenségek :D legközelebb többet is futunk és egyre jobb lesz ez... de jókedvvel és megmagyarázhatatlan szabadság energiával töltött el megannyi lépés, még ha néha fájt is, meg ha épp már félúton szomjan akartam halni, mert hát kicsit meggondolatlanul, nem vettük, legalábbis én nem vettem elég komolyan ezt a húszast, és ennek kaptam meg a nehézségeit leckének, hogy bizony, itt vannak emelkedők, ez nem sík terep, nem beton és nem tiszta,ez sokkal jobb, de nézz a lábad elé, és vigyél inni is magaddal, ha nem egy összeaszott teknősként akarod bevonszolni legközelebb is magad!, igaz, most azonnal nem tudnék nekiindulni, de akár már holnap gondolkodás nélkül!

2013. január 01. kedd
Idén lefutom a Maratont.

Pont.

2012.

2012. december 19. szerda
Köszönöm!

itt talán le kéne írni hogy hova fejlődtem, feltéve ha van ilyen, hogy mit kaptam, vagy vesztettem, vagy tettem és épp nem tettem meg?
de futni futok és fogok és rózsaszín pulóverben és sapkában és kesztyűben és ezt én kaptam, hogy ne fázzak és az érzés amit a parkolóban éreztem több, mint ami kellett ahhoz hogy meglegyen az a plusz lendület továbbra is és nem lesz megállás!


2012. december 01. szombat
A téli szél érintésének szépsége...

megnyugtató. És túl az első száz méteren már nem olyan fagyos. És a villanyoszlopok fénye létezik csak. Hol gyorsan, hol lassabban. Elég gyilkos, de tetszik :) És kicsit kívül és belül is jó. Persze délután a meleg szobában munka közben egy porcikám sem kívánta még. És igen, fáradt is vagyok, és jöhetnének a kifogások, de egyik sem érne annyit mint ez az érzés. Amit csak akkor fogok fel, amikor elkezdek kiolvadni a fürdőkádamban...


2012. november 27. kedd
Őszben a tavasz

Ma valahogy kérdés nélkül jött hogy futni kell! Ahol az idő ajándék a majd 10 fokkal, amiért külön hálás lettem volna az elmúlt egy hónap bármelyik verseny napján :) Mégis kicsit kellett valami, ami oda lendít hogy menni, nem menni. És ki jön velem és mikor indulunk? És a lehető legkellemesebben jött velünk szembe az a 10km a Szigeten!


2012. november 20. kedd
Ölelj meg egy futót!

És hogy van ilyen világ nap is? Ezt eddig én sem tudtam, sőt igazán nagyon így másnap sem találtam róla csak 2 cikket, de az a meglepetés, ahogy egy csapat lelkes ölelgetős futótárs letámadott az azért ott volt :D Csak tedd meg! Aztán csináld újra :) Mondják Ők! Mi csak egy laza körre vagy másfélre épp amennyi jól esik annyira indultunk. 24 óra pihenés után maximálisan szalonképesen, mintha mi sem történt volna hétvégén. Hmm, nem adtam bele mindent. Akkor most nem is kéne mozognom rendesenÉs hogy kihasználjuk ezt a remek futó időnek ígérkező estét és mert rég találkoztunk. És fantasztikusan jól esett az a 6 km. Most csak lazán ennyi...

2012. november 18. vasárnap
Balaton Maraton- Második félmaraton

Ébresztő nélkül már fenn vagyok. Így azért mégis más ébredni és azt hiszem kipihenten is.  Bár nagyjából csak a tekintetem lóg még ki a takaró alól, de igyekszem összerakni a napomat. Első a reggeli, hogy maradjon elég idő. Mindkét combomban azért fellelhető némi izomláz, ahogy felülök, de nem tűnik vészesnek a helyzet és ezt az ugrálás után amúgy is megérdemlem :) Viszont ki vagyok száradva. Éjszaka is és még tegnap délután is próbáltam a lehető legtöbbet inni, de ez a tény, egy pillanatra aggaszt. Nem múlik és látni a szám szélén is. De nem lesz gond! Nyugtatom magam. Csak ugyanannyit kell futni, amennyit tegnap is, a felén túl vagyunk és a terepet is ismerem. Az idő csodás, már az eső is alig szemerkél és világosodik is. A futók száma szemmel láthatóan megsokszorozódott egy éjszaka alatt első ránézésre is. Ahogy közeledem a versenyközponthoz egyre több ismerős arc köszön rám. Van, akivel pár percre szóban is üdvözöljük a másikat. Van akiből ennyi éppen elég, és van, hogy jó lett volna épp egy ölelés. Keressük meg gyorsan a ruhatárat és még ki kell várni a mosdó előtti sort is. Időben ott állok a helyemen és jó tempóban el is indulok.Tényleg minden ok és jól esik ez az egész. Épp a felénél benne vagyok az egy órában és sikerülhet két órán belül, ha menne még egy ilyen 10 és fél és ez visz tovább. A közvetlen parton aztán egy beszélgető partner is akad és az ottani pár kilóméter így elveszett. Amikor tizen 18-as tábla köszön szembe, már mosolyogni is tudok. Ott már nem fáj semmi. A célegyenes szó szerint egyenes. És már messziről lehet látni a kapu alatt íródott időt. Két óra 00 és előttem még ott van 600m... Akarnék még beleadni mindent, ami bennem van, de igazából ma (sem) nem lesz meg... Már arra próbálok koncentrálni, hogy befutó csomag fel, chip le, a négyévszak érem listáról lemaradtam, így érem nincs, levezető kilóméter tömegen át, egyenes a szállásig és mennyi időm lesz a zuhany alatt és rohanás a vonat után... de amikor egyedül maradok egy másodperc töredékére végem van. Több időm nincs erre, tartanom kell a tervet és magamat csak azért is. Úgy kell hazaindulnom, hogy nem vihetem magammal, az érzést, amiért jöttem... Maratoni idő 04:00:36. Hát akkor éppen ez miért is lenne 4 órán belül?!

... de lefutottam, a maratont...  Ha nem is egyszerre, de első lépésnek akkor is összessen 42... és Budapest felé zakatolunk a futókkal tömött vonaton...

2012. november 17. szombat
Balaton Maraton- Első félmaraton

05:15 Ébresztőőő

A minden reggelről jól ismert dallam megszólal… Elméletben az elkövetkezendő 48 órám minden lépése eltervezve. Akkor ideje a megvalósításnak. Lapozzunk az első oldalra! Minden, amire szükségem lehet csomag készen vár már tegnap óta, ezt majd csak vinni kell magammal, amikor kilépek az ajtón és addig eljutni a takarótól odáig. Közbeiktatva a kávéfőző gombját, a fogkefét és minden ruhadarabot, ami csak elfér rajtam.

06:00 Indulás

Egy kék autó, egy vidám kacaj, némi formaság és indulhatunk. Az egész Budapest olyan, mintha éjszaka közepe lenne. Minden kivilágítva és még nem világosodik. Forgalom is alig. Ismét Budai oldal, gyorsan haladunk és jutunk el az autópálya felhajtóig. Egy biztos, idő mindenre lesz bőven, idő mindenre van bőven…

07:40 Siófok

Olyan mintha nem is a nyárból ismert városba érkeznénk. Minden kihalt és ködbe burkolva épp csak egy kanyarig látni el magunk előtt. Még csak a szervezők vannak a terepen. A mentősök, az önkéntesek bandáznak. Szerencsémre egy szálloda halljában kapok helyet egy asztal mellett. Itt meleg is van, mosdó is van, várakozni igazán optimális. Ezt pedig én vállaltam, hogy így legyen. Egy- két futó végre reggeli közben tűnik elő. Még a rajtcsomag felvételéig is akad egy óra, de már egyre népesebb a terep. Olvasás még kizárva, ehhez reggel van, telefonnyomkodással próbálom elütni az időt, de a Kikapcsolódás garantálva, hisz szolgáltatómnak nincs telefon térerő J Éljen a Wifi!

09:00 Rajtcsomag

Ideje kimozdulni az ideiglenes vackomból és rajszámot, meg némi infót is szerezni a részletekről. Azért mégse hagyjunk utolsó pillanatra mindent. Van némi változás az előző évhez képest. De hát kell a változás, mindig ezt hallani… Én azt hiszem így is szeretem ezt a tájat. És ha őszinte akarnék lenni, most kéne beismernem, fogalmam sincs személyes tapasztalat alapján a nyári nyüzsgésről, embertömegekről és party hangularól. De ha választanom kellene novemberben és ilyen környezetben többet ad az egész azt hiszem. Kellemes meglepetések sorozata, hogy az öltöző egy hotel szoba és a ruhatáros néni a kezembe nyom egy pohár forró teát, mert látta, ahogy átnyújtottam a csomagom milyen vékony ujjaim vannak és hogy melegítsem fel szépen!

10:30 Az első rajtszót követően…

                Azt hittem a rövidebben kezdünk, de bizony ez a 14km lett. Legalább előbb meglesz! Az idő sem vészes. Nem remegek annyira, mint legutóbb. Két egyforma kört kell teljesíteni. Fejben nyugtatom magam, hogy hiába hangzik ez a táv nem túl hosszúnak, abban a tempóban kell lefutnom, amiben a félmaratont szoktam. Egyenletesen. És azt hiszem az 01:21:15 időmmel sikerült…

12:00 Kisszobám

Csomagok a befutó csomaggal gyarapodtak, mindez a nyakba és megteszünk még 800m-t. Amikor kezembe fogom a kisszobám kulcsát, majd bezárhatom magam mögött az ajtót kitör belőlem egy nevetés. És ez az egész annyira jó! Itt vagyok olyan büdösen, hogy azt egy férfi is megirigyelné, de nem számít. Ahogy nem számít azt sem, hogy 2 perc alatt minden szanaszét dobálok a táskámból, hogy bekapcsolhassak valami zenét. Eddig csend volt. Mostanában zene nélkül gondolataimmal futok, amelyek felemelően tisztulnak ki minden lépéssel. És fél órát állhatok a forró zuhany alatt és közben Princess of China számot énekelve. Véletlen folyamatos lejátszásban maradt, Zitu értékelné: D

14:30 Második felvonás

Nehezemre esik kimászni a takaró alól és bekötni a cipőfűzőm. Aztán ahogy kidugom az orrom észreveszek pár kósza napsugarat. A part mentén megyek végig, hogy ismét beállhassak. És megismerkedem egy futótárssal. Szekszárdról érkezett és kis egymás unszolása után lefixáljuk bárhogy is fussunk, este 20h-tól csaj bulit tartunk, mert ha már itt vagyunk, és mindketten egyedül, hát miféle elmélet lenne a tévét nézni éppen!

15:30 Akkor mégegyszer…

Nem szabad hogy megtévesszen a látvány… mert holnap jön az igazi kihívás. Amikor a mai kettő az egyben lesz. És fél nap alatt teljes regenerálódás kevés, ha most nem leszek elég okos. Pedig az első kilométeren szinte repülök. Végül egy kényelmes 00:37:43-as idővel meg is érkezem. Tetszik nekem a hét kilométer , mint olyan. .. Éhen halok!!

17:00 Ebédidő

                Végre egy carbonara spagetti és a forró kávé az illatával és a kilátás a fagyos tekintetű Balatonunkra. Nagyjából olyan kísértet város feeling a part, alig 2 hely van nyitva, ami tömve van futókkal, de hát itt is lehet házhoz rendelni gondolat születése pillanatában is zseniálisnak tűnt számomra. Mindennel együtt ez a „csomag” csak az itteni kiváltságosoknak jár… És itt marad a gondolat, a mai felmaratón 01:58:58. Két órán belül vagyunk! Csak egy ilyet kéne holnap is...

19:00 Esti fények

                No azok igazán nincsenek. Csak az ablakokból kiszűrődő fények világítják meg a járdákat, persze foltokban. Csendes minden és a legapróbb rezzenést és egy egy kutya mocorgását házakkal arrébb is tisztán hallani. Talán az Aranypart az egyetlen hely, ahol élet van. Férfiak egy része időmérőt néz a hallban, kinek kezében alkoholmentes sör, vagy egy bögre, forró tea. Zseniális! Kétszemélyes kis csapatunk 3, majd 5 főre bővül, miközben az iskolai bulikat idéző hangulat közepén találjuk magunkat az első emeleti táncparketten. A fáradtság ellenére nem lehetett ellenállni. És jogos a kérés, hogy normális vagyok e órán át táncolni még a mai és holnapi táv(ok) kereszttüzében? Nem kell kétszer emlegetni ezt az alvás témát…

2012. november 01. csütörtök
Egyszerűen

Ebben a percben csak "az akarok lenni, aki akkor voltam, amikor az akartam lenni, aki most vagyok..."

És végre melegben, felmelegedve, szárazon, csak a gép előtt ülve a kis szobamamuszomban, ráérősen, amit magam is alig hiszek...

2012. október 28. vasárnap
Győr

Az igazi ősz.. vagy ez már tél? Hagyjuk az időt? 3 fok és úgy szakad az eső, hogy akinek egy csöpp esze is van, nem lépi át a meleg szoba küszöbét és sötét van. Szombat este. De mi elindulunk. Egy pillanatra sem gondolnám, hogy alig 12 órával a rajt előtt megváltozik a véleményem. És kész csoda, de első kanyar után meg is érkezünk a szállásra, eltévedés nélkül. Majd 10 perces szoba válogatás után lepakolunk. Az első emeleten, ahol fűtés is van éppen jó lesz. És mit vacsorázunk? Mint kiderült a lehetőségek eléggé korlátok közé szorítják az ebbe az irányba érdeklődőket. Nincs egy hely a kihalt utcákon, ami világítana és nyitva lenne. Gyakorlatilag embert sem sokat látunk az utcákon. Mégis hova csöppentünk? Hiszen ez is egy város? És még csak 10 óra! Majd egy mosollyal és pár kedves szóval utánunk szól egy hölgy a záróra küszöbén, ha nekünk megfelel lasagne akad még, azt esetleg tudnak kihozni. De hiszen ennél zseniálisabb nem is kell, mint a tészta party!

Óraátállítás. De hiszen az okos telefon okos?! Nem kell állítani, mert megoldja magától. Így csak az ébresztő időpontját kell kitalálni. De hogy van az, hogy az egyik ébresztő átáll, a másik meg mégsem? Így aztán hajdani 05h és aludni már innentől nem megy tovább, csak a mozgolódás. Félve húzzuk el a függönyt, amely mögött még homályos a látvány. A félig sötét ködös tájba elég erősen hajlanak el a fák. De legalább nem vizes... és van idő reggelizni és van idő, lényegében mindenre...

Dupla cicanadrág, 2 zokni, póló, pulcsi, nagykabát, más már nem fér el rajtam , de rajtszámunk is van végre. Alig 10 perce vagyunk a szabad levegőn és remegek a hidegtől. Kicsit visszaülünk a kocsiba. Mellettünk a parkolóban majdnem mindenki hasonlóképp... 1 fokot mérünk. De tudom, a szél a gond! Az erdőben majd kicsit szelídül.. Olyan kicsire húzom össze magam amennyire csak tudom. Nem érzem a kezem. Próbálok nem  arra figyelni, hogy innen most vetkőzni kell...

Nincsenek tömegek, talán 200-an lehetünk. A maraton és a fél együtt toporog a rét közepén, negyed órával később indulunk. Csak mosolyogni tudok és hogy ne felejtsem el felírni hogy kesztyű is kellék kell hogy legyen ilyen időben, legközelebb. Az arcokat nézem és jó érzés hogy ott ugrálhatok én is, miközben azért hangosan is kiszökik a gondolat, nem normális aki ilyen időben futni akar :) Aztán nincs semmi körbe cifrázás, ott állunk a vonal mögött, jön egy bordó autó, amire elhangzik, majd a felvezető autó posztot tölti be. akkor és ott látjuk 1 percre és el is tűnik végleg... majd egyszerűen elhangzik a kiáltás. Rajt! És valahogy egyre jobban az egész. Az első kilométer után, már elfelejtem a hideget és jól esik minden lépés. 3 kört kell futni és mindent kárpótol a táj. Ez eddig a legesleg! Félig erdő, félig föld út, kis beton és gyönyörű. Eleinte még együtt futottunk ,majd aztán mindenki felveszi a saját "utazó sebességét" Első kör végén nagy mosollyal integetünk a másiknak. És az idő is jó, jöhet a második, itt sincs gond, ugyan 2 perccel lassabb, de ha lenne még egy ugyanilyen? Meg kéne állnom a frissítőnél. Muszáj pótolnom valamit. Hortobágyon jobban díjaztam volna a jeges teát vagy a fagyos alma levet, de ne elégedetlenkedjünk mindig. A harmadik kör is rendben. Még 2 km és azon kattogok vajon időben hol járok? Kár hogy ez nem előbb kezdett foglalkoztatni.... De tudok mosolyogni az utolsó 500m-en végig, amikor már a lényeget tudom és meleg teával várnak és erről a pillanatról se akarnék lemondani és hát játszik a papírforma. 02:01:31. De nekem most ez mégis elég...

Mikor futunk legközelebb?


2012. október 07. vasárnap

Az a bizonyos Maraton...

... amikor is reggel első gondolatom a futócipőé volt, de a gumi csizmám választottam. Amikor egyik szemem sírt a másik nevetett és a kettős érzés, a tudaté és az elveké, az elméleté és a gyakorlaté felváltva cikáztak. Amire annyit készültem gondolatban egy csomó mindenkivel és amiről tudom hogy már nem kell sok és én is lefutom... És hogy az elmúlt másfél hétben minden nap úgy keltem fel, hogy ne akarj már maratont futni, mert ez most még nem a Te időd... Eljött végre a mai nap. Még vizes a járda és nyoma sincs a napsütésnek. De valahol belül tudni lehet éppen ideális futó idő lesz. És előre büszke vagyok mindenkire, aki majd elhalad előttem. És tényleg segíthetek még valamit azon túl hogy nyugtázom a több mint 30-on túl vannak? Ott igazán épp nálam kezdődik a lényeg egy maraton az nem két félből áll...

Fura egy helyzet hogy mire érkezem, mindenki tudja hogy én vagyok én, pedig nekem fogalmam sincs senkiről és meggyőződésem hogy még nem is találkoztunk, de végig a nevemen szólítanak az első pillanattól. Én vagyok az egyetlen önkéntes az állomásunkon. A többiek diákok, vagy rendszeres háttér- dolgozó csapat, de én is velük lehetek... Nagy doboz megfog, poharak kibont, és én is kezdem a kis kupacom építését és a víz meregetését a dézsából. ( Na jó, ezt a részt nem mesélem el pontosan, mert az a pár korty eddig is és ez után is az élet mentéssel egyenlő jelentőséggel bír, de a poharak elkezdenek sorakozni a rendben) És az emeletek is épülnek a sorban, ahol az asztalok ötösével sorakoztak mindkét oldalon. Én megfontoltan épp a vizeset választottam, mert az csak vizes és minden eshetőségre felkészülve ha a fele rajtam landol, legalább nem ragad és nem utolsó sorban én várhatom az érkezőket elsőként... így ha én is nagyon figyelek, mindenkit észre vehetek akit csak szeretnék és hiszen ezért jöttem, hogy közelről és úgy láthassak mindent hogy az egy máshogy legyen mint ahogy eddig.

09:30, amikor is sok utcával arrébb elrajtol a mezőny. Hivatalos adatokból tudjuk 27. SPAR Budapest Maraton 19200 induló futott! Abszolút csúcs, eddig 17700 résztvevő volt a legtöbb... Hallom a számokat és kicsinek érzem magam, elveszettnek, de lépjünk már túl ezen! És végre kisüt a nap, és az addig szeles és hideg a készülődés a Rakparton, valahogy megváltozik egy pillanat és magam is átérzem hogy a hangulat, leírhatatlan! Én nem gondoltam volna hogy közel 6 órán keresztül történő pohárpakolás tud örömet okozni, pedig tud. Csak várunk, nekünk még több, mint másfél órát jelent az elsők érkezése... Minden percet kihasználunk, hogy még több frissítés és praktikusabb adagolás, elosztás legyen... És amikor a budai oldalon az első futót megpillantom, már letörölhetetlen a mosoly és az izgalom. Félúton fázni is elfelejtettem és nem zavart hogy pár pohár tartalma a nyakamban landolt. Hallgatni kellett volna egyik Kedves futó társamra, aki a bikinit javasolta volna a mai napra :D Egész más dolgokra figyeltem. 01:44 és jön felénk az első kerekesszékes, majd Józsa Gábor, aki végül 02:21:06-os idejével nyeri meg a távot. És az ismeretlen és ismerős ismerősök, és az a rengeteg mozdulat és tekintet, a küzdeni akarás,az elszántság, a lelkesedés, a büszkeség és hogy azért sem adhatom fel, ha már elindultam... vagy amikor már a futó sem tudta hogy épp mi viszi tovább... és több, mint 3 órán át tartott miként elhaladtak... felgyorsult az idő ezalatt...

.... és órákkal később látom a képeket, az élményeket a másokért... és míg a Titanicnak vagy a Bambinak nem sikerül, de egy érzés majdnem könnyeket csal a szemembe....

már csak a hab a tortán a nem várt külön levél.... "Kedves Frissítősök! Ezúton is szeretném hálámat és köszönetemet kifejezni a mai nagyszerű munkátokért. (Annyira jó volt ez a futóverseny...:) Az állomásunk, a vezetőség visszajelzése alapján, a LEGJOBB és legösszeszedettebb állomás volt a 15 frissítőpont közül. Nagyon megdicsértek minket, TITEKET! Bízom benne, hogy a jövőben is ha lesz időtök, kedvetek újra együtt szervezhetünk, mert ha ezzel a csapat frissít, biztosan nem maradnak szomjasan a futók!!! :)"

2012. szeptember 25. kedd

Hegyre fel!

és mennyire jó az utolsó fél órát már futós cuccban végigdolgozni és ahogy ugyanolyan természetes a futós gatyában és cipőben ülni az íróasztalnál nekem, lassan a többiek is természetes mosolyt vesznek fel mindezek láttán :) korán sötétedik, minden percet gondosan meg kell tervezni és már indulunk is, egy szempillantás és ott vagyunk a Hegyen. indulhatunk a parkolóból, ahol tudjuk az első 2 kili a legjobb. érezni a lábam, a combom a vádlim és úgy érzem magam, mint egy nyugdíjas teknős, pár perc alatt kicsit meghalni, aztán a friss levegőn egyszerre hideg és langyos a szél és egyre könnyebb minden lépés. leírhatatlanul zseniális! hegyre fel, mezőre le, repteres számot persze most is megnézzük, műhódnak integetünk, ha minket akarna nézni épp valaki és észrevétlen lesz egyre sötétebb az avar illatban. kinek a fejlámpa, kinek a kerékpár világítása mutatja az utat, de mutatja és ha lassabban is, de lelkesen nem hagyjuk félbe körünket! a kérdés nem kérdés,  egy hét múlva ugyanitt! ;)

2012. szeptember 23. vasárnap

Ó, Velencei- tóóó

és a csípős őszi vasárnap reggel a macskanyávogással, Nagypapával, még csak reggel 7 óra, de elindult. és természetes minden mozdulat, matatni a kopott övtáska után. a fésű Pesten maradt, de ez most nem számít, sapka van. Lets go Mets! Jpiros csodakocsi, csak bírd ki és elég legyen hazafele tankolni, mert elkésünk, de kitart mellettem és magától kanyarodik az Agárdi Szabad Strand parkolójába. percre pontosan. gyülekeznek a többiek is, a kezdetben kihalt terepen egyre nagyobb  nagycsaládi a hangulat a közel 200 futóval. akadnak ismerős arcok is. és pár másodperc alatt szerzett ismerősök, míg végre megérkezik a kék „kisbusz”. kicsit ferdén parkol ugyan, de biztos csak a térelválasztó kis cserje zavart be, sebaj, jó lesz ez, legalább nem tűnök ki egyedül a sorból. az addig eltelt 10 percemben meg is szabadultam valamennyi menetközben feleslegessé vált ruhadarabomtól. na jó, kicsit túl készültem a 2 pulcsimmal és a sállal, de a többől mindig könnyen lehet kevesebb. gyors terepszemle, némi rendeződés, pár jó szó, egy kupacba tömörülünk és a lelkes léptek egyre szaporábbak, elindultunk...

ragyogó napsütés. az idő tökéletes. igazából minden tökéletes. a legjobb közvetlen a part mellett futni. széles mosollyal utazósebesség felvesz. valamiért most nincs mocsárszag J és míg fél szemmel a futótársamé a figyelem és bővíthettem tudásomat valamennyi témában megannyi érdekességgel, bevillannak az emlékek. az bicózások Velencére, a pecázások Sukorón, az éjszakai fürdőzések és koncertek Gárdonyban, az Agárdi stégen a megannyi láblógatás és a beszélgetések. a szünetek és a nyarak és hogy most olyan mintha minden kiló méterrel levetítenének egy kósza pillanatot és 16-nál járunk. de hova lett az előtte lévő 15? jól haladunk. egyenletesen. és minden szuper. és az 5 kilóméterenkénti frissítőtől mindig új erőre kapunk. Dinnyésen az egyenes tényleg nagyon egyenes ugyan, de a hidroglóbusz egyszer csak közeledik és még köszön is nekünk, miként elhaladunk egymás mellett.

... végül a vasútállomás, ahol a vonat is elrobog.  és tudom, már csak az utolsó lehet hátra. egyszerre kár hogy vége (még futottam volna tovább :)) és jó érezni hogy körbe értünk és bőven 3 órán belül. 28, 24 km= 02:45: 37

ps: és ami csak utólag derült ki, hogy percre pontosan ugyanannyi időt futottam a 21. kilóméternél, mint 2 héttel ezelőtt... 

2012. szeptember 18. kedd

A minden és a semmi határán

"Azert jutottal eszembe, mert valahol a versenyzo es az amator kozott latlak :) Eredmenyt akar, viszont elmenyt meg valtozatossagot még inkabb. Persze nem tudom :)"

... nem szoktam a Spurit olvasni, de miután lementettem a képet ránagyítva tökéletesen olvasható az egész cikk. A helyzet az hogy néha elfelejtem hogy igazán mit is akarok, pedig nem szabadna elfelejteni :) csak kergetek egy érzést... Régen csak rövid távokat futkároztam... és jött az hogy akkor fussunk hosszút... és ez alapjaiban más. itt csak egy kis hangya vagyok, egy lelkes amatőr, egy versenynek nevezett esemény már máshogy vserseny de azt az érzést szeretném átélni hogy egy befutó érmet úgy akasszanak majd a nyakamba, hogy az igazi érzés meglegyen hozzá... :)

Köszönöm!

amúgy is úgy keltem fel hogy csak előre és várom a délutáni futást olyan semmilyn egy nyomott nap a mai és most ebben a percben még jobban várom, ha az első lépéseken túl leszek, utána már jó lesz. szetnék túllenni a fáradtságon, túl lépni az ólom lábakon, elfáradni és négykézláb felmászni a  galériámra...

... és egy pillanatra szinte beleszerettem az őszbe. abba az álmos naplementébe, a kellemes falevél illatba, a kicsit lusta, kicsit semmilyen, de nagy levegő után határozottan jóleső lépésbe. a 10 km-be és abba az egy órába, meg a hazafele tartó útba is. nem is rossz hely ez a 11. vagy a 22. kerület, a Duna partot azt meg eddig is közelebbinek tudtuk már...

2012. szeptember 12. szerda

Utóhang

Igazán jól eső érzés hogy minden kanyarban akad valaki, aki megkérdezi, hogy na, milyen volt a futás vasárnap. És tudom, van aki tényleg szívből...

Csak kiülök a reggeli hűvös szélben a Duna partra, miközben a munkahelyem felé kéne tartani, de kicsit megállok. Nem tekerem tovább a rózsaszín párom, azt a jó öreget, kár hogy fogalmam sincs hány kilóméter lehet már benne...

És kavarog annyi, de annyi minden a fejemben (persze ez nem újdonság) És a sok jószándék közt elveszek félúton. Csak egyszer lenne jó a snassz 100%! Mintha nekem semmi se lenne jó? Mintha azt várnák hogy befejezzem csupán a mondandóm, mindegy is mi az, aztán majd utána biggyesztik "Te bolond vagy!" Persze nem is ez a kijelentés zavar, hát ha ezt így hívják legyek az. Hanem, hogy alig várják hogy folytathassák... "Minek csinálod ha sosem vagy elégedett?" Meg nem hiszik hogy én rendszeresen mozgok és azt sem, hogy egy hónapja sóvárogtam azután az eperfagyi után, amit megadva magam elfogadtam tegnap este Tomitól."Ha többet futnál, máshogy edzenél, ha.... akkor lehetnél..." Persze, lehetne... Annyi minden. Lehet csak én vagyok az egyetlen aki nem tud elég okos lenni a környezetéhez...És neeem, nem kifogás, de ha sem lehetőségem, sem időm nincs néha többre?

Akkor sem adom fel. És mindig lesznek sokkal többek, vagy jobbak, vagy bármilyenebbek, de senki nem lesz olyan, mint én. Nem veszem le ezt a rózsaszín szemüveget, ami a lehetetlennel szemben is szíveket rajzol körém. És két hónap múlva ott leszek és lefutom  a 14-et a 7-et és a 21-et is. És sikerülni fog! És ma még süt a nap, 20 perc alatt simán beérek. Tekerünk tovább :)

2012. szeptember 09. vasárnap

02:02:12...

Ugyan még nem láttam azt a cél fotót, de amíg mások arcára abban a pillanatban a fáradtság vagy azon felül kerekedő mosoly ült ki én csak a csalódást éreztem. Nem, még ez sem a jó szó. Az ürességet. Azt hittem tényleg készen állok rá. De hinni sok mindent lehet... Néztem a környeztem, az arcokat, mások reakcióit, az apró mozdulatokat. És mikor a nyakamba akasztották a befutó érmet, máris tovább szállt a pillanat és azon kattogtam, mit lehetne még máshogy, jobban, többet... Hogyan tudnék?

Több mint 10.000 induló, és ez önmagában persze fantasztikus hogy ennyien indulnak és futnak. Még életemben nem láttam ekkora futó tömeget, aminek én is egy borsószeme lehettem a legesleg közepén. Egyéniben, párban vagy trióban, kinek ahogy jól esik éppen ott álltunk. Mint a heringek. Hullámzó heringek.Majdnem AC/DC koncert feeling. Még 5 perc a rajtig én sem késtem el, sőt ekkor már ott álltam majd elméletileg már elindultunk, és pár méteres séta vette kezdetét. Bár az a pillanat konkrétan nincs meg, csak egy sípoló hang és a tudat átléptük a rajtvonalat.

Élesek voltak a chipek, indulááás, de mi alig haladtunk. Tolerancia gyakorlat. Még futásról szó sem volt! Minden ragadott magával. Nem a saját tempód, eleinte csak a tömeg. A reklámos fantasztikussággal együtt félelmetes ez az egész valahol. Folyamatosan hullottak az út szélére az emberek. És a markomban szorongatott víz is egy futótársamé lett. Hát legyen. Neki még nagyobb szüksége volt rá. Én erős vagyok :) Az imádott Andrássym külön fejezet, de végre rakpart! Szeretem ezt a mazohista hajlamot előhozó egyenes áradatot, ami ott tárulhat csak elém. Bennem volt a tudat, most sikerülni fog! Szinte el is hittem már, jól ment. És minden adottság megvolt hozzá, kifogások nélkül.Kicsit hiányzott ugyan, hogy egyetlen ismerős arc sem villant fel az úton, pedig tudtam hogy itt most többen vannak körülöttem akikről tudok, mint egész évben bárhol máshol, de hát konkrétan ők sem tudták hogy én , csak épp annyira mint hogy...
Az első 10-es magamban több, mint jól ment. Fordítónál is nagy mosoly. Egyszerűen végig jól éreztem magam a betonon és tényleg mint mellékes tényező villant fel ahogy a 20 fokról 27-re kúszott a hőmérő. És nem volt hogy elfogynék és nem volt holtpont és jó volt zene nélkül és nem is hiányzott, egészen más dolgokra lehet így figyelni... Végül a 20. km-nél jártam és külön erőlködés nélkül maradt erőm, még mindig volt bennem, hogy tudtam még beleadni...
Még nem tudom pontosan miért is, csak azt hogy valamiért ennek is megvan az oka, hogy miért nem letett most sem...


2012. szeptember 04. kedd

Mi az, ami...

"Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot? Csak ez a kis szó: akarom. Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében." Kurt Dimberger

Nem szokásom sem közhelyeket posztolni, sem ezeket olvasgatni és egyéb, de annyira jó érezni hogy elfáradtam. És ha ott állok egy lépcső alján nem számít milyen hosszú, mert nem kérdés ha lassan is, de fel tudok futni rajta.  És amikor a legfáradtabb vagyok akkor jutok el oda hogy a legmotiváltabb is. Hogy ez miért is így működik, azt magam sem tudom. De a mai majdnem 2 óra alatt teljesített csiga vánszorgásos 17 km futás, és a hazafele tekerős 11 és feles után zseniális volt elterülni a bordó szőnyegemen. Nagy mosoly :) Bár nem egy jegyezhető teljesítmény, de számomra mégis. Szeretnék így elfáradni. Azt hiszem sokszor így elfáradni visz előbbre. Általában a megpróbálomtól szoktam indulni. Mégis ez önmagában kevés. Feljebb kell jutnom már az indulás gondolatában is!

És itt említenék szót egy hölgyről. Madonna Buder 82 éves...  Római katolikus apáca...És mellesleg a legidősebb nő, aki teljesítette az Ironmant. Csak emlékeztetőül, a triatlon eme gyilkos távja 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és 42,1 km futásból áll. Ő erre képes. Nekem még mindig csak saját magamon kell túljutnom :)

2012. augusztus 29. szerda

Semmi nem egyszerű, mégis ettől szép az egész :)

Egyre nagyobb a futóláz és a reklám áradat a világhálón. Szerezd meg a hivatalos ajándék pólót!

1. Regisztrálj a versenyre

2. Nyomtasd ki a nevezésed

3. Menj el a Szigetre

4. Ott keresd meg a Fuss Budapest standot, ahol regisztrálnak,

5. majd átirányítanak egy másik Nike standhoz ahol adnak is kupont. 

6. Juhúú, mehetünk a Westendbe ahol alig 20 perc után hatalmas mosollyal sétálhatok ki mint boldog póló tulajdonos!

7. Aztán hazaérve futócipő fel és újabb kör a Szigeten. Még nem avatjuk fela  pólót, és nincs zene. Csak a piros út a zöld cipő alatt és felette én  :)

2012. augusztus 26. vasárnap

egy spontán ötlet következményeként...

elkövetett csodás 21 km. mindenképp futást terveztem mára, így akkor miért ne lehetne? :) bár igazán csak 18 volt a csodás, ami úgy jól is esett, ahogy lenni szokott a legvégére kicsit elfogytam, de büszkén állíthatom, hogy már 18-nál tart az a jóleső, szóval fejlődünk. És az indulás, az első 10-es az meg... szval nagyjából azt a színvonalat kéne megduplázni. de a környezet az festői, egy edzésnek megteszi és egyértelműen érdemes ide minden futónak. jó a beton a poros út váltakozása. kicsit körbenézni egy tájon, ahol ezelőtt még sohasem jártam, a Zagyva parti úton haladni, kis tavakban megpillantani vizililiomokat, az erdőben keskeny utakon bóklászni, mászni és a kukoricáson át vezető kanyargóson elnézni az előtted lévő kanyargós kukoricásba. a vasárnap délelőtti nyári verőfényben kimozdulni és pont. köszönöm hogy ott lehettem!

2012. július 08. szerda

Hármas határán a hegynen

A napnak, a nappalnak és az estének. És megunhatatlanul egyre több az élmény, az ösvény és nem zár be a fél világ. Nem baj ha már indulás előtt is csak futólépésben érkezem. Kicsit fáj is, de ez jó!Máshogy más a naplemente, a fák, az erdő és ami körülvesz. És bár nehézkesen mentek a kilóméterek, de mégis, fel sem merült hogy ne menjünk, vagy megálljunk. Más a napfény, a félhomály és az sem zavar hogy ott ér minket az este.Gyönyörű! És nem baj ha nem sima terep. Úgysem megy semmi se simán. Épp úgy kellenek az emelkedők, a por, a kövek és induláskor szinte egy makettnek hitt torony óriássá nőt. És hírtelen belőlük egy pillanat alatt törpe lett a törpéből meg óriás és széles mosoly közben tényleg könnyűvé tett a tovább indulás. Gyorsabban közeledtek a kilómérek...

2012. július 30. hétfő

100

Mennyi is? Hát nekem majd egy hónap, ha precízek akarunk lenni napra 29 és 101 a km. A legutóbbi laza egy órás után csak úgy elgondolkodtam, na jó, spontán bevillant hogy tudni akarom és fogtam a naptáram és...

(miért akarok néha csak úgy tudni dolgokat? máskor meg miért nem akarok tudomást venni a fontosabbról?)

valahogy ez még mindig épp csak elégséges. Legalább 150- nek kellene lenni ennyi idő alatt... De tudni akartam...

07.29. 10,5 km

07.26. 9,5 km

07.22. 11 km

07.18. 16 km

07.16. 7 km

07.14. 21 km

07.10. 7 km

07.05. 7 km

07.03. 12 km

Még több mint egy hónapom van. Egyszerűen tudom hogy bele férek. És igaza van egyik ismerősömnek aki mindig csak megjegyzi hogy mert most is minden mással el voltál foglalva csak épp a futással nem. Hogy mit vegyek fel, milyen zene legyen éppen mi legyen a vacsora, a reggeli és rend van e éppen a lakásban és mi lesz a délutáni program futás után, ki lesz ott vagy ki nem és menetközben ott kalandozom ahol már megint nem kéne és ezt kellene végre megtanulnom milyen is az ha saját magamra figyelek végre. A lépésekre, a levegőre, a szabadságra, az örömre, a futáséra és egyedül ott az számít én ott vagyok a betonon és az út előttem, majd mögöttem és.... miért van mindig és? Talán ez az erősítéses projekt sem hiábavaló. Semmi nem hiábavaló. De végre akkor is érezni szeretném már azt az általam megérdemeltnek hitt eredményt. 01:59:59. Ez most kelle ahhoz hogy tovább vigyen mindegy egyébbel szemben.

2012. július 14. szombat

" és törvényei vannak a szeleknek..." a Délibábon is!

Csak a makacsságom minden realitással szemben? Álmatlan kómából igazán nem is ébredtem fel, de tegyük félre ezt a megint nem hagynak aludni napok óta dolgot. Az első holt ponton reggel 7 órakor azt hiszem túl vagyok.

Hátizsák összepakol, halvány mosoly, nagy levegő és indulunk a Hortobágyra. Részleteket ne kérdezzetek! Eleinte kezdtem örülni, hurrá, nincs az a nagy meleg, de amint kimondtam máris kúszott harminc fölé... Végülis nyár van... És tavaly mondtam hogy nem megyek vissza, de néha a nem még magunk sem tudjuk hogy mekkora nagy igen. Nem lehet nem vissza menni. A magyar kis sivatagunk a semmiben rejlő kihívás. Akarom én ezt? Akarom én ezt. És valahogy mintha nem is pár száz kilóméter lenne, simán ott vagyok, hogy fejben össze raktam és elindultam és megérkeztem és ott vagyok. Igazi cserkész tábor feeling.

Már haladok a rajt felé. Tavalyhoz képest semmi változás, a pálya is ugyanaz, a díszlet, a terep, hiszen elméletben ismerem, hogy mire is számíthatok. Meglepődés nincs. Mégis görcsbe rándul a gyomrom. Nem tudom miért, de igen, szembe kell néznem vele. Hátrébb megyek. Minden rendben van és tudom itt most nem az idő fog számítani, a célban bent leszek. Sorban látom az ismerős arcokat. Olyan mintha minden második ember rám mosolyogna. Köszönnek is, míg saját világomból nézném a versenyzők készülődését. Azt hiszem innen jó lesz indulni a közepe közepén. Zene a fülben. Én kis naív :D Nem fogja bírni végig, de velem van zsebbe begyűrve. "Lebeg a szögre akasztva az idő"

Még másfél perc, nem késtem el. Az első fél kör halad simán. Csak az a frissítő, amit annyira vártam mégis sosem tanulok abból hiba megállni. Mindig van mit tökéletesíteni. Nem szabad(na). De tovább lépünk. 7 km done. Már csak kétszer ennyi!"És visszafele forog a föld" Tetőtől talpig libabőrös vagyok. Ahogy eltűröm a hajam az arcomból, úgy érzem csak hideg a kezem. 34 fok van. Miért fáj, ami fáj? Csak ki kell kapcsolni a realitást és eldöntöttem a második köröm még befejezem valami futás félét imitálva. Nem magyarázkodást keresek. "Ajjajjaj" Már csak a saját hangom hallom. Mégis szól bennem tovább. Másfél órán belül vagyunk. Az idő, kritikán aluli. De hiszen nem az idő számít, erre emlékeztetni kell magam. Elég annyi nem adom fel, csak átértékelem a helyzetet. Ma edzeni, nem versenyezni jöttünk. Így már mindjárt más. Séta indul. Így meg lesz a harmadik is. Újra tudok mosolyogni. Akár egy kirándulás. Gyönyörűnek látom a tájat. Azt az egysíkút, a meleget, az átsuhanó felhőt, a halvány szelet. A célba persze futva érkezem, az utolsó kanyar után az a 100 méter. Hallom a nevem. A nadrágom mintája sikert aratott, ha már más nem. És mennyire hosszú egy pillanat, hogy belefér a feltörő felszabadult nevetés, és az egyetlen lépés ami elválaszt, hogy mögötte legyek a köszönés nélküli várakozó tekintetnek...

Kézen fognak és a nevüket sem tudom idegenek, akiket épp hogy pár órája ismerek képesek barátságos hangulattá varázsolni a kerti csapos fürdés parádét. Hazafele van aki jön, van aki út közbe csatlakozik. Futók közt sosem vagyok egyedül.

2012. július 09. hétfő

Hajnalban még a nap is más :)

Régóta pályáztam amolyan reggel felébredünk, ablak kinyit érzed a frisset és futó cipő fel, indulás. És a munka vár... Igggen, ez az igazi hétkezdés. Futááás és utána kezdődhet a minden!!!

2012. július 01. vasárnap

a miért is...

amire magam sem tudom a választ csak azt hogy kell. minek futok és gyűröm magam a 40 fokban és egyébként és hova vezet és a célom? és lehetne hasznosabb is... lehetne. lehetne annyi minden és máshogy, mégis ez egy olyan érzés ... nem, ezt nem értheted, csak ha te is! és az életemmel játszom? és szegezhetsz felém ezernyi kérdést, biztos nem fogok, mert nem tudok mindenre válaszolni.  igen ismerem és az elméletben képes vagyok rá fogalmát. de ne aggódjatok... tényleg jól esika  törődés és tudom. amennyire lehet vigyázok magamra de van amikor nem lehet :)

2012. június 26. kedd

erősnek lenni

jó érezni a karom :) meggyőződés, hogy van mit építeni az izomzatnak nevezett térképemen is... persze ez ügyben a legapróbb erőfeszítés is eredményeket tud produkálni számomra. ha a lábam kicsit nem bírja, attól még a többi testrész mozog! body- art mint olyan meg aztán igazi végtag remegés. imádom :D

2012. június 16. szombat

egy brutálisan jó nap!

hogy milyen is? egyik verzióban azt hiszem éppen igy kezdődik mint a mai... ragyogó napsütés végre igazi nyár amit már úgy vártam. és nem, nem zavart a meleg, sőt energiával töltött fel az első pillanattól kezdve. ahogy elindultunk a betondzsungelből és miközben láttad távolodni a házakat, kitisztult minden, friss levegő járta át a képet. pilis. vasútállomás. teljes nyugalom, pedig azt sem tudjuk merre is indulunk éppen. és az a cirka 5 km egy jóleső bemelegités. szabadság! nem számit mi van otthon, nem számit majd mi lesz, rajtszám felrajzolva karokra. nem ám papírra nyomtatott felfüggesztett. csak keményen mint a nagyok, a triatlonosok :). minden fölösleges a táskába bezárva. egy futócipő más nem is kell.

és a kerítés tulsó oldalán csak két vonal és a porfelhő kezdete létezik. ott állunk, fél méterre a cipőnktől. alig látni a naptól. delet ütöttek.

és az óvodából jól elsajátitott mozdulat értelmet nyert. értékes másodpercek és a pályára felvezető kanyar. csak 7 km. éppen tökéletes. se nem túl hosszú, de annyira nem rövid hogy ne lehessen. lejtő, vizes árok, szalma bála, drótháló, felérsz a csúcsra és elnyelt az erdő. pár farönk, gumikerék és egy kör újra. annyira jó koszosnak lenni és ugrálni a sárban

és a fűben feküdni... egy napra lehetek igazán szabad és gyerek. és csak annyit kell tennem amit amúgy is szeeretek. futni! kellemes fáradtság járja át valamennyi porcikám.


aztán a hír, pár óra múlva az egészet előlről kezdeni... ott állni egy döntőben (más kérdés hogy megérdemelten vagy csak a top futók hiányának köszönhetően) de azért olyan szívet dobogtató, amikor úgy vezetik fel éééés az igazi futók menete következik... én meg a többit hozzá képzelem...

és eldöntöttem ahogy a királynő jelöltünk is mondta, jövőre is visszamegyek, de a koronáért :)

2012. június 10. vasárnap

K&H...

azt hiszem a hiba csak bennem volt... figyelmetlen, szanaszét és annyira biztos voltam benne hogy sikerül is. reggeli macsek, zene, minden nyugodt. csak egy kérdést kellett tisztázni, hogy most  ez maraton vagy csak fél... lehet csak elírás a chipemen. de elindulunk. időben. bemelegíteni is marad idő. végre rajzolhatok valami futónak való forgatókönyvet?

és valahol a Szabadság tér közepén már elkezdődött a visszaszámlálás. A chip nincs meg! Megérdemlem. De meg kell lennie! Anélkül nem lehet! Nyugalom. Visszafut. De nem tettem le sehova. Akkor mégegyszer hogyan is jutottunk el odáig? Még 4 és fél perc. Megvan! De kettő is! És az egyik vajon az enyém? Kié a másik? Sprint a versenyközpontig. Az egyik nyert. Ok :)

Még 2 perc a rajtig. De hol a rajt? Iszonyú embertömeg és szurkolók. Nem látom a vonalat. Semmit nem látok. Nem baj, megyünk előre. És elindul az eleje. És én ott vagyok. Látom azt a kétségbeesést az arcán. Csak meg kell fordulni és mehetünk is tovább. 21 km előttem és  a szívem úgy ver, mint ha túl is lennénk rajta. Magam sem tudom mi mindent cipelek. ez egyenes út, de én egy gödörből való kijutásra vágyom, hogy ismét a napon lehessek.  3 kör. Jobb lenne az 1... de ez nem választás kérdése. nem kaptam levegőt! és egy helyben mozgott a lábam. ez csak egy jó teljesítményhez volt kevés...

...egyedül kell magamat legyőzve bent lenni 2 órán belül. így nem kaphatom meg. ezért nem sikerülhetett. nem másnak, másban... szeptemberben érkezem!

2012. május 05. kedd

A mezők, a fák, a füvek....

....a körök...a lépések egymás után. Már nincs egy hét és ismét ott állunk. Ott állunk. És két órán beül. Kitartasz és hiszel abban hogy sikerül. Pedig én majdnem képes lennék ugyanolyan hozzáállással. De most nem csak magamért, hanem Érted is futok. Pontosabban az a 2130 méteres 3 környi táv azért lesz! Egyetlen végtagom sem kívánná a mai edzést, de annál értékesebbek a léptek és ennél jóval többről szól és mosollyal az arcomon lépek, legyen bármi is mögötte.

2012. május 22. kedd

Vár

... mert van ami vár, a Budai és várhat és van, ami tegnap is késő lett volna! nem érzem a hideget sem a meleget. nem tudok előre lépni, de megállni sem. csak futok, inkább kocogok. elég enervált a légkör. egyik láb a másik után. túl feltűnő ez a rikító rózsaszín. de a bátorság, vajon tényleg csak annyit jelent, hogy más nem látja, hogy félsz? csak el kell dönteni és makacsul kitartani? szinte fel sem fogom mi mellett haladok el. van a nagy, meg a kicsi. a kicsiből több kell, máshogy nem lenne kerek a tíz. értem a miértjét a tavaszi záporoknak...

2012. május 15. kedd
az igazi rocksztár az első próbán meghal...

...én nem vagyok igazi, pláne nem rocksztár és talán nem is vagyok futó és talán nem is épp azért, hanem mert annyira jó. elindulni lentről és lépésenként azon kapni magamat hogy ott vagyok a város felett.  még 20h tájt is csak sötétedésnek indul az égbolt és talán épp így  a legszebb az egész és mert annyi minden bigyó sincs mára, csak a szokásos rohanás metróhoz, lépcsőn fel és utána magamhoz képest alig késtem. bár eredeti forgatókönyv szerint Éva is velünk tartott volna, de végül 3an indultunk neki a meredeknek. némelyik szembe kanyarba felbukkant a Gepárdokkal Ripetti és az idő is velünk volt. a nap utolsó óráiban kapott napsugarakkal való találkozás igazi ajándék. és onnantól kezdődött, a Citadella árnyékában bóklászó turista szemek kereszttüzében és a gyors egyenesben is csak azt élvezem ahogy a hűvös szél eléri az arcomat és nem, nem gyors. és a pár száz méter mi elválaszt minket egymástól, így a jó, mert tudom a végén találkozunk. nem akarok versenyezni az idővel, csak élvezni a pillanatot. és jó? igen igazán épp ez a 10km hiányzott volna az estémből.
 

2012. május 06. vasárnap
Más vidék

 A többiek, ha lehet így említeni Őket ma Borvidékes félmaratont futottak, meg ott volt elsején a Samsung is. Én mindkettőtől elzártam magam a Millenárisra. Mintha ott annyi Csoda történne csak mert van külön palotája... az valahol teljesen máshol kezdődik. Gyakorlatilag 3 lépést nem tettem gyorsabb iramban 7. napja és ez nagy valószínűséggel még napokig nem változik. Tegnap este a szőnyegen aludtam el. Így akarok én? Így. Megint elkapott valami változás szele. Amivel nem sodródok, hanem ez úttal én sodrom magammal. Valahogy már nem csak elméletben tudom, hogy sikerül, hanem tényleg elhiszem. Várom a júniust. Egy hónap múlva ismét ott állok a 21 km előtt... Hogy addig mennyi lesz a megtett kilométerem arról elöljáróban biztosra azért nem mernék nyilatkozni. De ott lesz!

2012. április 29. vasárnap
Az a bizonyos 12 óra élménye 24 órában!

Péntek délutáni átvergődés a városon. 16:00. nem én vagyok az utolsó, akire várni kell! vagy mégis? Képes vagyok 3 méteres körben is eltévedni, de megvagyunk! (még jó hogy a pálya csak 1 kilis lesz útvesztő nélkül :)) Kezdetben be kell ismernem kissé feszülten érkeztem nyilvánosság előtt ismeretlen egyéb személyes túlontúl megint sokat agyalt dolgok végett, de aztán mégis valahogy rendeződni kezdett minden és a hangulat és minél messzebb jutottunk, annál inkább csak az maradt mennyire jó hogy megyünk és mennyire jó hogy mehetek és mehetünk. Mi és én is egy csapat részeként :) Újnak lenni mindig nehéz, de megtiszteltetés is. Régről tudom, hogy ez ugyan nagyobb felelősség, de fokozott élményáradat már önmagában is. Közös tésztavacsora, tervek vázlata, terep szemle, hatalmas palacsinta, sötétben bóklászó fáradt mosolyok. Nem tudom hova érkeztünk, nem is ez számít, olyan, mint otthon vidéken. Már nem érzem hogy idegen vagyok. Árad a nyugalom, szobában meleg van. Külön hölgyek és urak "lakosztálya". Ének a zuhany alatt, talpak a takaró alatt...
Isten tudja miért, de az ébresztő előtt kivetett az ágy. Éva még alszik. Szerencsére a másik szobából végre neszt hallani! Lassan összeszedjünk magunkat és máris csak a vár, ami vár. Én akartam, leszek az első, bár nem tudatosan, de menet közben jött a kérdés és jó lesz ez így, első órán mihamarabb túl leszek és amúgy is az a feeling ami a rajtnál van, az is egy külön epizód.

Első felvonásban ez egy 10 kör lett... igazából nem tudtam még eldönteni hogy mi áll előttem, így a biztosra mentünk, amolyan laza visz magával a tömeg iramban. Majd az 50, 40, 30... A taktika jónak tűnik,  egy csomó mindennek pszichológia az alapja, de ne siessünk. Még ki kell élvezni az egészet ahogy haladunk. Kaptunk lelkes "szurkolókat" is. Gyuri, Timi, majd Péter érkezett.  Kicsi ez a fantasztikus világ, köszi hogy eljöttetek! Eközben, ha nem én róttam a köröket igazán akkor is ott maradt a figyelem a pályán. Egyértelmű volt, függőség. Ez az egész egyedülálló. Úgy beszélgettem a bokor tövében, az út mentén, a kispadon mindenkivel, mintha ismerősök lennénk. Minden tiltakozásom ellenére még egy rövid nadrágot is találtam magamon már a második etapra. Ilyen szerintem sehol máshol nincs. Mindenki aki fut, itt nem ellenfél, nem az a cél, hogy legyőzze a másikat, nem az számít hol érkezel, hanem hogy ott vagy a pályán. Az 50es kicsit necces volt, a harmadik kör után mintha csak mozognék, de nem haladnék. 17:00 után aztán kezdtem megérkezni önmagamhoz. Legalábbis ez volt az érzésem. Biztos a 30 fok helyetti 26 teszi, vagy lehet fordítva működöm? Némi térd kattogás, de nem fáj semmi. Ez is jó. Valami lendület vitt tovább.
És ha valamiért azt kell hogy mondjam, hogy azért a bizonyos utolsó körért volt igazán érdemes.Leírhatatlan! Ugrásra kész vártuk Évát, hogy majd csatlakozzunk hozzá. Egyetlen szépséghibája, hogy csak Ripettivel hármasban voltunk, (Ders Drága a padról, de velünk lélekben) Abban a percben azt éreztem ha dupla ennyi kilométeres lett volna az a bizonyos utolsó kör akkor is repülünk! És rajzolni sem lehetett volna szebben, épp a végszó előtt a vonal túl oldalán álltunk 2 lépéssel.

Köszönöm szépen! 

Ilyen legyen még!

2012. április 28. szombat
Ripetti edzése (megjelenés természetesen engedéllyel történik )

Sárvári 24-órás OB. Én 12 órás váltóban.
Másodikként kezdtem. Az volt a terv, hogy mindenki fut 60-50-40-30 percet, és ez azért jó, mert majd mindenki lineárisan fingik kifele, és akkor majd milyen jó lesz, hogy egyre kevesebb van. Előző nap le mérgesmadaraztam a telefonomat nullára és mikor kiderült, hogy nincs töltő, akkor már nem tudtam mérni a távolságot és kénytelen voltam arra hagyatkozni, hogy egy kör az állítólag 1030 méter.
Na mindegy. Ez volt az első Sárvárom és annyit mondhatok, ennél jobb hangulatú verseny nem nagyon létezik. Még talán üti az UB-t is, mert itt mindenki mindig helyben van és bár egy 1 kilis kör a 20. után már nem annyira érdekes, meg minden aszfalthibát előre tudsz, de együtt az egész társaság, és minidg látod a barátokat.
Az első parcell nekem 11-kor kezdődött. Violát váltottam. a futás könnyű volt és gyors. 4:47-es köröket mentem, ami bőven 5 alatti kiliket jelentett. Mivel nem egy egész kilis volt a kör, hanem hozzátettek (természetesen síkon).
Utána, legközelebb 14:50-kor kerölt rám a sor. A bődületes kánikulában  és melegben a kókadozó futók között haladtam, természetesen vánszorogva, ahogy a többiek. Azért 9 kört így is összehoztam 50 perc alatt.
Bonóra várt a sor, de ennél fontosabb, hogy rám pedig a sör. A következő pihenőidőt ugyanis a kerthelyiség pályára néző teraszán töltöttem boldog fogyasztásban. Asztaltársaim váltották egymást, de én maradtam. Ama Wass Albert versbéli kő voltam, aki maradt.  "Tudod a víz szalad, de a kő marad".
A harmadik menet 6-tól volt egy 40 perc. Ekkor már fáradt voltam. 7 karikát hoztam össze. Tanuja voltam amikor Joci barátunk megtört testtel, de talán méginkább megtört lélekkel rogyott le egy lépcsőre, s nem ment tovább. Mindenki sajnálta és egyben b*sztatta. Végül ráunt, és mint egy saját poraiból feltámadó főnix, újra nekiindult. Felemelő és egyben erőt adó élmény volt.
Az utolsó 30 perces run 8:30-tól várt rám. ekkor már elég fáradt voltam. Sajgott a hátam, de fél óra azért csak csak félóra, úgyhogy hamar lement. 5 kör.
A végén, a tök utolsó kört, mármint este 10,kor a zárás előtti utolsó körre Violával csatlakoztam Évához. Be voltunk paráztatva, hogy ha valaki a kör vége felé áll le (vagyis ott éri a záró duda), akkor rohadt sokáig tart, amig a mérőkerék odaér. Nos, egyet mondhatok. Az utolsó 300 métert emberfeletti tempóban, szélvészként megtéve, minden csepp erőnket elhasználva, éppen a dudaszó pillanatában estünk át a célvonalon. Nagyon jól jött ki. Vagyis mi, be.
Maga a verseny egészen csúcsszuper volt. Még nem voltam itt korábban, de ezután mindig akarok menni. Ott volt MJoci, DiliSüni, Ági, az immár egy illusztris klubbeli tagtársként üdvözölt Zsóti, Kiszi bácsi, és még egy csomó más ember, akiket már ismertem korábban, vagy még sose láttam. És az egészben a legjobb az volt, hogy nem volt semmi más dolgunk, csak az, hogy ott legyünk.

2012. április 22. vasárnap
Tavasz van!

És alig teszek magamért és a céljaimért. Ismétlem önmagam? Valahol a takaróm alatt esténként egy fél gondolat maradt a jelennek. A másiknál elalszom...Tegnap kimentünk megint azt a bizonyos 3200m-es távot teljesíteni és majd fél perc -. Kifogásnak jelölném meg a nemalvást. Holott ez igenis meghatározó tényező. Ilyenkor el tudok bizonytalanodni, hogy mit akarok én? Utálom a mókuskereket! Hiszen saját magamat és a lustaságomat sem tudom legyőzni. Sőt ami rosszabb, hogy igazán megerőltetni sem tudom magam, amikor ott a lehetőség. Van abban igazság, hogy nem tettem oda magam. Másnapra semmi bajom. Egy halvány jele sincs az izomláznak. Mi kell ahhoz hogy igazán? Ez nem a rózsaszín felhős fejezet!

 2012. április 01. vasárnap
Vivicittá, futóbolondok napja!

Mert van, amikor a józan ésszel egy megmagyarázhatatlan szembeszáll. Az előző napokat és heteket itt nem említeném. Lehetne szerződést kötni a papírgyárral. Jól járna. És igen tudom, de el kellett indulnom. Nem nézhettem otthonról végig. Arra képtelen voltam és az nem is én lennék. A betegségnek mindig saját gyengeségünk az oka. Többnyire lelkileg. Felemás idő, felemás hangulat. Ismerős arcok a kígyózó rajtnál. A Sziget valamennyi pontja, mintha már otthon lenne. Ott legalább lehet érezni a konkrét távokat. A zenelejátszó egyetlen számnál beakadt. Majd feladta. Nincs is szükségem rá. Nem a hangokra, hanem a tiszta fejre lenne szükségem. Egyenletes léptek, nincs holtpont, nincs mi fáj. Kicsit kábult állapot. Szembe szél harca a Rakparton.

És egy kicsi hiányzott, pedig megérdemeltem volna végre! 8tized másodperc... De végig mentem. És erre kicsit büszke is vagyok, ott belül. Sokkal komolyabban kell... és vigyázni magamra. Közhelymentesen.

2012. A feladat ennyi :)

Hogyan is kell maratont futni: Felemeled a bal lábad és a jobb elé teszed. Majd a jobbat a bal elé. Mindezt alig 35.000-szer.
És kész is! :-)

2011



2011. november 20. vasárnap
Balaton

az időjárás viszonyokhoz mérten kedvezett.
nem volt szél, sem eső és a rajtra már erős 5 fok köré kúszott a higanyszál
délelőtt 11 óra
ahogy az a nagykönyvben meg van írva ébredés már fél 9 körül
ruha meg van, cipő kényelmes, van ki kísér az utolsó pillanatig és fogja a kezem
és tudom, hogy a célban is várni fog!
elméletben lejátszott sor, minden tökéletes
csak az időmet nem sikerült ez alkalommal sem a bizonyos 2óra küszöbének másik felére varázsolni
a hivatalos időeredmény 02:03:39...
nem készültem fel
szabályos 2 kör, majdnem azonos idővel
nem volt benne semmi erőltetett, csak a térdem érezte néhol a lépéseket
ennyit erről az évadról.
négy évszak teljesítve, csupán lefutottam

2011. november 14. hétfő
Megint egy ébredés

Azért rengeteg minden van bennem. Mert ott van az a hiszek is és nem is magamban. Hogy hihetetlen hogy ne lennék rá képes... Ha az eredeti célkitűzésem kellene teljesíteni, akkor most 01:52:07-es időt kellene produkálnom. Mégis ha ez 2h alatt lenne egyenlőre pillanatnyilag meg tudnék elégedni. Meg lesz... legyen ez indulás előttire a végszó.

2011. november 09. szerda
Időcsapda

És csak eltelt ez az egy hónap, olyan jókedvűen, némi rohanással, hatalmas rohanásokkal a mindennapokban, míg azon nem kaptam magam, hogy véget ért a vénasszonyok nyara is és menthetetlen lettem az utolsó állomás előtt. Azt hiszem jó tanácsokból kijutott épp elég, nem azzal lenne a gond. Még a futós számokat is lecseréltem így egy vadi új futós számos track listával indulok neki, ezen sem múlhat hát semmi. És hogy ez most igazán jó is vagy mégsem? A minap olvastam, hogy miként hat a zene a teljesítményre? Több évtizedes kutatások igazolják, hogy a zenehallgatás közben végzett sportmunka befolyásolja erőkifejtésünket, jobb esetben erősíti, rosszabb esetben pedig csökkenti azt. Egy jól megválasztott muzsika ritmusa segít a mozgás koordinált végrehajtásában, növeli a kitartást, szórakoztat, és eltereli a gondolatokat magáról az edzésről. De a kutatás azt is hamar megállapította, hogy csak a kis, és közepes intenzitáson végzett munka mellett érvényesülnek a zenének effajta jótékony hatásai. Amint teljes gőzre kapcsolunk, vagy versenyhelyzetbe kerülünk, a zene hallgatásával elterelődik a gondolatunk az adott feladatról. Nem tudunk koncentrálni a helyzetek reflexszerű megoldására, így időt veszítünk.Az élsportolók pedig akkor cselekednek helyesen, ha az előzőleg már gondosan összeválogatott zenei anyagukat csak a bemelegítéshez használják, az edzés során már nem, annak érdekében, hogy semmi se vonja el figyelmüket az összpontosításról. Akárhogyis, én zenére futok, és a ritmus ott lesz a fülemben az a 2h 01 perces anyag. Mert ennyi idő alatt kell bent lennem és pont.

2011. október 09. vasárnap
Itt van az ősz, itt van...

És másfél hónap... és az a novemver is gyorsan itt van. Azt hiszem mostanra eléggé megtépték már annyian az egész egomat. Meg lesz az a két órán belül! És nézhettek! És igen, nem nagy dolog és ha nem nyavalyognék már meglenne, vagy ha jobban odafigyelnék, vagy ha edzenék vagy épp futnék rendesen. Persze lehetne sok mindent felsorolni. De nem ez számít. Hanem hogy legyen annyi erőm mint ma reggel és hogy köszönöm, hogy ilyet tüzet tudtok valami által gyújtani bennem. És az a délelőtti másfél kör az eső és minden ellenére mennyire jó volt, azt csak az a pár ember akit egy kezemen meg tudok számolni, mert ennyien futottak velem, azt tudja átérezni igazán.

2011. október 07. péntek
Spartathlonról

Háromgyermekes családanyaként, praktizáló fogorvosként, első magyar nőként nyerte meg Lubics Szilvia a Spartathlon ultramaratoni futóversenyt Athén és Spárta között. A 37 éves sportolónak két holtpontja is volt a 246 kilométeres távon, és éjszaka, a semmi közepén el is aludt futás közben. Dögtelepen keresztül, kóbor kutyák világító szempárjai között futva győzött, pedig gimnazistaként lógott a testnevelésórákról, és a 800 métert sem tudta lefutni.

Időszámításunk előtt 490-ben a görög-perzsa háború egyik legjelentősebb ütközete, a maratoni csata előtt Miltiadész király utasítására egy Pheidippidész nevű futár gyalog Athénból elindult Spártába, hogy segítséget és katonákat kérjen Leónidasz spártai királytól. A közel 246 kilométeres távot 2500 évvel később megtette Lubics Szilvia is, ám akkor még csak célba ért az ultramaratoni futóversenyen, az idén azonban meg is nyerte a nők versenyét. Korábban eddig egy magyar győztese volt az 1983 óta minden évben megrendezett versenynek, 1991-ben Bogár János nyert.

"Még most sem fogtam fel, hogy győztem" - mondta Lubics Szilvia, aki 29 óra 7 perc 39 másodperc alatt teljesítette a versenyt, ez minden idők hatodik legjobb női eredménye. "Az álomidőm 31 órán belül volt, erre azonban én sem számítottam. Azt tudtam, hogy jó állapotban vagyok, abban is biztos voltam, hogy 160 kilométerig bírni fogom. A 200. kilométer után jöttek a hegyek, ettől tartottam a legjobban, ott már csak a szíve viszi tovább az embert, de szerencsére sikerült megcsinálnom. Annak ellenére, hogy gyorsabban futottam, talán könnyebb volt ez a verseny, mint a tavalyi, hiszen hat és fél órával kevesebb időt töltöttem a pályán." A 246 kilométeres távon néhány nagyobb pihenőpontot iktattak be a szervezők, ahol találkozni lehet a kísérőkkel, ám csak az első 82 kilométer után, addig pedig a kisebb frissítőállomásokon szabad megállni, hogy ennivalót és folyadékot vegyen magához a versenyző. Összesen 75 ilyen frissítőpont van, a verseny előtt a szervezők kitesznek 75 fekete zsákot, a versenyzők pedig beleteszik a zsákokba a nevükkel és rajtszámukkal ellátott csomagot, amit az egyes állomásokon majd szeretnének elfogyasztani. "Én minden második zsákba teszek valamit, nem szoktam minden pontnál frissíteni. Enni egyébként sem eszem ilyenkor, egy speciális, fehérjéből és szénhidrátból álló port keverek el vízben, és azt iszom meg, valamint egy kis energiazselét iszom mellé. A palackozott vizet is magamnak viszem, a helyi frissítőket soha nem fogadom el. Vannak, akik kolbászt esznek, de nekem ez vált be." 

A Spartathlon keménységét mutatja, hogy a 370 indulóból csupán 143-an értek célba, Lubics szerint ez nem meglepő, hiszen a verseny alatt folyamatosan érik meglepetések az embert.

"Embert próbáló verseny, ahol nagyon fontos a helyismeret. Olyan ez, mint egy hullámvasút, alig van benne sík szakasz, de nem is baj, mert az borzasztóan lehangoló tud lenni. Tavaly értek komoly meglepetések, de az idén könnyebb volt. Az ember évről évre erősödik, megismeri a saját reakcióit, kevésbé ijed meg bizonyos helyzetekben. Valamikor gyönyörű tájakon megyünk, baloldalt a tenger, jobboldalt hatalmas fehér sziklák, a következő kilométeren azonban egy dögtelepen kell futni, több kilométeren át csak a szemetet látod, felkavarodik a gyomrod a szagoktól" - mesélte Lubics Szilvia, aki ezt a 20-30 kilométeres szakaszt pont éjszaka fogta ki, aminek örült, mert csak érezte, de nem látta, hogy milyen területen fut. A nehezebb pillanatokban olykor a versenytársakra is lehet támaszkodni, a magyar futónak a tavalyi verseny ebből a szempontból könnyebb volt, hiszen akkor a mezőny végén, a többiekkel együtt futott, most azonban a mezőny elején, szinte végig egyedül teljesítette a távot, pedig volt olyan pont, amikor jól jött volna a segítség.

"Elképesztően hosszú ott az éjszaka, 12 órán át van sötét, és sokszor olyan helyeken futunk, ami egyáltalán nincs kivilágítva, csupán a fejlámpánk ad valamennyi fényt. Ez azért félelmetes tud lenni, amikor az ember teljesen egyedül van. Ráadásul Görögországban nagyon sok a kóbor kutya, és bár itthon nagyon félek a kutyáktól, ott már természetessé vált, hogy éjszaka mindenhol csak világító szempárokat láttam. Akadt azonban egy segítségem is, volt egy olyan szakasz, amikor a semmi közepén futottam éjszaka, egy helyi traktoros mellém ért, majd kilométereken keresztül jött mellettem, elém világított, ez nagy biztonságérzetet adott."

Az ilyen versenyeken szinte törvényszerű, hogy az indulók a feladás határára kerülnek, és Lubics Szilviának is akadt két holtpontja. Az első akkor jött el, amikor éjszaka, egy elhagyatott útszakaszon annyira fáradt és álmos volt, hogy futás közben elaludt, és elesett. "Ott feküdtem a semmi közepén a korom sötétben. Beütöttem az államat és a kezemet, véreztem itt-ott, de annyira felment bennem az adrenalin, hogy még talán jót is tett, hogy elestem, mert felébredtem tőle. Nem sokkal később, hajnali négy óra körül elkezdett fájni a gyomrom. Előtte mentem át a dögtelepen, az lehetett az utolsó csepp a pohárban. A versenyen van néhány nagyobb pont, ahol le lehet ülni pihenni egy kicsit, találkozhatsz a kísérőiddel. Engem a férjem várt ott, minden ilyen pontnál biztatott, elmondta, hogy milyen szakasz következik, mire figyeljek. Soha nem szoktam megállni, vagy leülni, mindig séta közben beszélek a férjemmel, ennél a pontnál azonban azt mondogattam, hogy kész, befejeztem, nem bírom tovább, feladom, ezért utólag nagyon haragszom magamra. Aztán azt kérdeztem magamtól, hogy mit gondoltam, gyerekjáték lesz lefutni egy Spartathlont? Arra gondoltam, amiért odamentem, azaz, hogy elérjek Spártába, hogy tíz hónapja erre készültem, hogy rengeteg hajnali és félnapos futás van a hátam mögött. Nem voltam jól, de jól akartam lenni. Tudtam, hogy össze kell szednem magam, ha spártai hős akarok lenni."

Nekem elég ha egyszer csak Marathoni lehetek... De ahhoz még rengeteg munka kell!


2011. október 06. csütörtök
Végre...

Leadtam a jelentkezésem és a nevezésem az utolsó, negyedik félmaratonra. A Balatonosra.Valahol tudom, kiszámíthatatlan idő előtt állok, de menni fog, az is biztos. Már nem a távtól félek, hanem attól, hogy ez alkalommal sem tudom kihozni magamból a maximumot. Valahogy nem megy (még) hogy ez bizonyos ponton túllendüljek. De az utolsó esélyem ebben az évben a 2 órán belüli teljesítményhez. És nem leszek egyedül. Szeretném, ha büszke lehetne rám Ő is, na meg végre én is átérezném ezt magam tekintetében...

2011. szeptember 05. hétfő
Nike fele a maratonnak

Lefutottuk, túl vagyunk rajta. Az idő meleg volt, igazi nyárias. Voltunk mi vagy 7000en és a betondzsungel. Aztán csak futni kellet és kerülgetni néhol egymást, de ez vele jár. Helyzeti előny lehetne ismerős volt a terep. 02:03:55... Nem sikerült ez alakalommal sem a kitűzött cél. A hölgyeknél a győztes befutó, Kálovics Anikó 01:15:04 idővel tudta teljesíteni.

Rendben én közelében sem vagyok az ilyen teljesítménynek, mégis erősebb bennem az elégedetlenség. Könnyű kimondani, de tényként több van, lehetne bennem. Nem volt és mára sincs remegés, sem izomláz.  Elindultunk, szaladoztunk, gondolva a tartalékokra nem túl megerőltetően mentek a kilométerek. A rakpart kicsit neccesebb volt, de nem ért el a holtpont igazán. 10km-nél még a két órában is tudtam bízni. Aztán valahol a 18-nál láttam, miként mennek el mellettem és valamiért nem tudtam gyorsítani, csak végignéztem, majd mentem az előttem lévő után. Nem fáj a lában! És ez azért nagyon jó :)

De mit  is várok magamtól, ha... ha végre megengedhetném magamnak azt a luxust, hogy ne egyik helyről a másikra rohanjak,ne úgy essek be esténként az ágyamba, hanem lehessen időm megállni, kicsit magamra figyelni és ne mások elvárásainak eleget téve, mint mellékvágányon felmutatni az elégségest önmagammal szemben. De ez csak kifogás, hiszen mindenkinek erről szól az élete, hogy a munkahelyén, helyein időben, térben, agyban, testben és ami kell ott legyen. Aztán kezdődhetne ezen túl a többi a szabadság, a magánélet, ha marad és ez csak elszántságon és akaraton múlik?
 
Végülis van időm hogy fejben és testben is egyaránt utolérjem és leküzdjem végre önmagam...

2011. szeptember 3. szombat
Már csak a csak!

Elméletben létező valamennyi jó tanács tudatában és jó néhány elégtelenre teljesítésében ülök épp egy alvásnyira a holnaptól. Pedig most már kéne ez utóbbit (is). Hogy legalább a testemnek utoljára megadjam az esélyt a feltöltődésre, amit fizikailag megvontam tőle munkamániára hivatkozva az elmúlt napokban. Nem edzettem ez alkalommal sem rendesen. Így hiába a kalcium, és ehetek én figyelmesen vagy ihatok én bármennyit is és lehet hogy az az első 5 km az aztán odavágósan is jó tud lenni, ha egyszer az egész úgy együtt 21-en túl ér majd véget. És most már megalkuvásnak sincs helye, mert ha úgy kell épp összeszedni azon a bizonyos vonalon, akkor is mindent meg kell tennem és bizony illene úgy oda tenni azt az egy óra valahány percet a kijelzőre. És eddig igen, lehet ki kell jelentenem csak szaladoztam, de nem futottam. Lehet az eddigieket igazán futásnak nevezni? Hiszen egyszer sem éreztem hogy megremegne kezem lában. És most nem fáj semmi. Most jól vagyok és de még mennyire. A lélek gyógyítja a testet is. Helyzeti előnyből indulok, beton is lesz. És majd valami átlendít. Már most arra gondolok kik azok akiknek a szavai tartják bennem a lelket, ha bizonytalanodnék. Nem fog érdekelni más, csak az hogy minden lépés közelebb visz!

De az is lehet, hogy a legjobb az lesz ha ma éjszaka majd elképzelek egy olyan hatalmas léggömböt is,csak hogy szokjam az érzést, ami a rágcsálóknak, vagy új keletű divat szerint a strandokon van és én éppen ott vagyok annak a belsejében. Csak a karom és a lában mi hajthat előre, ahhoz hogy egyensúlyban és mozgásban maradjon. Örökmozgót kell játszanom, másképp az egész szerkezet kisiklik...

2011. augusztus 31. szerda
még 5 nap..


2011. augusztus 24. szerda
A Meztelen Harcos

Azt azért nem mondom hogy soha, de minden valószínűséggel még rengeteg idő múlva akadtam volna össze Pavel Tsatsouline azonos című könyvével, ha nem lenne valaki mellettem, aki ilyesmi iránt is érdeklődik. Talán érdemes ott kezdeni az egészet, amikor egy információ foszlány költözött még úgy legelőször a gondolataimba, meg azok a morzsák, amelyek szavaiból maradtak. Értettem amit mond és átjött a miért is, míg végül az egésszel együtt nőtt az éhségem abba az irányba hogy átláthassam ezt az elméletet, mint olyan. Így indultam el, míg meg szerettem volna keresni egy bizonyos könyvet, csak hát eleinte ez elég nehezen indult, mert azt is több napi gondolkodás előzte meg, míg sikerült felidéznem az általa is emlegetett könyvcímből valami csupasz, pucér szót, ami persze némileg más témákhoz vezetett az interneten szörfözve. Majd a jó ég tudja honnan, de legalább a pontos cím bevillant. Hurrá! Jó úton vagyunk, korai örömömben gondoltam én. De ez a könyv nem létezik bárhol, sőt igazán nem is nagyon létezik kézzel fogható gyakorlatban. Elég nagy az érdeklődés iránta és akinek a kezébe akadt, mindenki dicsérő szavakkal tudta csak illeti. És olyan nincs, hogy nincs.Pláne, ha az is biztos volt, hogy pdf formátumban letöltött bescanelt salátákat ebben a témában nem lehet olvasni. Egyrészt nem tudja és soha nem is fogja visszaadni a nyomtatott lapok élményét, másrészt meg gép előtt ülve, az üveges tekintetünket a kijelzőre függesztve, nem lehet élvezetesen semmit se, pláne nem gyakorolni, visszaolvasni. És itt ez utóbbi két momentum elengedhetetlen lenne. Első próbálkozásra jobb minőségben letölteni talán lehetne, gondoltam, de nem találtam hozzá linket, így újabb 2 nap kellett mire találtam egy antikváriumot, ahol valami elfekvőben lévő példány akadt, de eleinte csak elméletben. Még egy nap a várakozásé, így további bejegyzések böngészése kezdődött addig is a világhálón és kezdett megvilágosodni előttem annak is a miértje miért lehet, hogy nem ér az izomláz többek közt. Szerencsém volt ez alkalommal is, épp van ilyen, az előjegyzett nem vette át határidőre. Így hívtak engem. A kezemben volt hétfő reggelre ténylegesen. Oly annyira, hogy ha időm engedte nem is tettem le. És így történt mielőtt odaadtam volna új tulajdonosának maradt másfél napom. Az erő velem volt :D Külön tetszett, hogy ebben a könyvben nincsenek agyoncirádázott mondatok, csak tények és képek. A csupasz erő megismerése. Aztán jött az este, mígnem tettem némi csenevész próbálkozást akaratlan is az olvasott "tudományom" fényében. Egyetlen reszketeg egylábas guggolásig jutottam. A saját testsúlyommal végzett gyakorlatok talán csak első ránézésre tűnhetnek könnyűnek számomra is, ahogy ebbe a hibába majd minden avatatlan lélek beleesik véleményem szerint. Aztán persze itt van az is, mint tény hogy míg ők férfiak én nő vagyok, de erről nem esik véletlen sem szó, hogy ne lehetne próbálkozni ilyenekkel és én az ilyesfajta dolgokat amúgy is úgy fogtam fel, hogy lehet a gyengébb nem helyzeti hátrányból indul bizonyos adottságok végett, de mi is képesek lehetünk bármire. Így aztán fürdés után feltöltődve pár órával később ismét próbálkoztam. És másnap reggel is. Délutánra már éreztem a hátsó fertájamba épített izomszerű képződményeket, ami hatalmas mosolyt tudott adni, hogy majdnem a semmitől értem el mindezt... a következő izgatott nagy mosoly abban a pillanatban ért el, amikor is szembesült az illetékes a lapokkal és bizony hát kérem az is egy olyan pillanat volt amiért érdemes...

Szóval mindez történt tegnap este..., de ezzel szemben futás terén azóta is kilométerek nélkül maradtam. És minderre csak a lehető legközhelyesebb mondatot tudom mondani, majd holnap! De holnap aztán igazi  kemény hét veszi kezdetét, előre összeállított edzéstervvel.

2011. augusztus 23. kedd

Felhők és napfény
Életem egy lélegzet
————————————————-
Clouds and sunshine
My life is a breath

 

Ez egyszerűen hihetetlen! Már megint kevesebb, mint két hét van hátra. Azt hiszem csapdába kerített ez a mánia áradat... Sőt ha egész pontosak akarunk lenni (és miért ne akarnánk) már csak 12 napban mérhető a rajthoz vezető táv hosszúsága. Most nem kezdem boncolgatni az időhiányomból adódó plusz- mínuszokat. Heti 1-2... de az erősítés, mint olyan jóval intenzívebben vette ki a részét a mindennapokban. Elméletben ez is javamra válhat. Egész új perspektívák is akadnak mostanában. És erről én mennyi gondolatot tudnék írni! Pro és kontra, melyben új erőre kapott egy megkopni látszódó kitartás...De majd holnap. ígérem minderről, mert  részletek meglepetést hordoznak magukban :)

2011. augusztus 08. hétfő
kevesebb, mint 1 hónap és kevesebb, mint 2 óra..

És ezek a napok már csak ilyenek, hogy olyan gyorsan jönnek egymás után, hogy mire észrevennéd már a holnapba is léptél. Aztán azt is nehéz összegezni mi minden árasztott el ez idő alatt... Némi felhőfutás után aztán csak meg kellett érkezni ismét fejben is oda, hogy egy hónap áll előttem... Déjávű feeling maximálisan. És csak lehet abban is igazság, hogy nem elég önmagában a felszabadító rohangászás? Pedig ez mennyire kell! Csak tisztán magában, úgy minden nélkül. Ahogy annyi mindenre csak tisztán önmagában a puszta érzésért vágyom...

Persze mert hát más izom is létezik elméletben a testemen  és tök logikus hogy egyik hatással van a másikra. És ha sorra vennénk bizony hogy lenne és van mit alakítani. Virgácsok mondjuk nagyjából megállják  a helyüket,  de eltűnt a hasizmom, pocakot eresztettem, a combomon is mérhető egy réteg felesleg és karomról nem is beszélve. De aztán itt hivatkozhatnék arra (is) hogy de egy ilyen helyzetben hol május, október, július váltakozik az égen igenis sokat tornászom, ám ez kifogás és az tagadhatatlan hogy egy jó kis izomláz idejét sem tudom mikoris. Ebből az állapotból ki kell mozdítani magam! Valahol ennek az lehet az összessége hogy tényleg nem fejlődtem semmit? Igen vannak ilyen mondatok, amelyek képesek visszacsengeni addig, hogy belül is tarthatatlanná tegyék helyüket. Olyan nem létezhet hogy én ne fejlődjek. És mert bizony az a 2 óra alatti idő lebeg szüntelen előttem, ahol már nem a táv teljesítése, hanem az idő a kérdés, hát erre is lesz megoldás hogyan. Míg menet közben most már azt is tudom, hogy egy órát is képes vagyok úszni, amit magamtól nem is gondoltam volna, akkor még mennyi rejtett dolog lehet bennem, amit nem is gondolok?

2011. július 09. szombat
Délibáb

Van autós térkép! Az elmúlt napok egyik kulcsfontosságúnak hitt kérdése egy Kedves Ismerősnek köszönhetően megoldódott. Hurrááá! (az élet apró örömei javára egy hatalmas piros pont) Előző este kitanulmányoztam a lehetséges és a lehetetlennek hitt eltévedési útvonalat. Péntek délután 15h, (alig vártam hogy ide jussunk),miközben Mari is már várja a bizonyos 7es buszt a Duna túlpartján, itt számítógép kikapcsol, ablak- ajtó bezár, lefelé haladunk a lépcsőn. Kezem tele kulccsal, ásványvízzel és az egyéb rohanással járó táskába még bele nem kerülő vackokkal, telefon megszólal. Nem lehet ez most fontos, de kitartó a másik fél, így volt idő megkeresni. És a hír: az autó feladta a harcot, ami felé épp ilyen nagy iramban tartunk és nem indul(unk) Már vagy egy órája meg sem lehetett mozdítani. Valószínűleg ez nem megy sehova, sőt ebben mindenki biztos volt. Igyekeztem legyűrni a pillanatok alatt keletkezett pánik rohamom, hiszen az nem megoldás semmire, így irodába vissza. Megoldást kellett találni! Még ma le kell menni! Lehetőség áradat kattog. Még van vonat, odafelé és majd 4 óra út. Autó csak 2h lenne és és azzal haza is lehetne jönni. De hiába az erőfeszítés, akkor is csak ez az egy választás maradt, a vissza kérdés holnap gondja, 4 kerék nincs, bár az IC elment, de az utolsó arrafelé tartó valami 17h Keleti pályaudvar. Azt a 10 perc késést az elején hagyjuk, felfértünk aszalódni, majd alig 2 óra múlva már Füzesabony állomásán érdeklődtünk a továbbiakról és annak a konzerv doboznak előbb nevezhető síneken közlekedő micsodának is tudtunk örülni, ami Debrecen felé vette az irányt fél órán belüli további csúszással. Autós térkép hasznos, tudjuk követni a táblák alapján legalább nagyjából hol lehetünk, amikor a már félhomályban egy Hortobágy tábla visszaköszön. Itt a levegő frissebb és a tovább indulásra alkalmas utak száma is jelentősen lecsökkent, konkrétan egyetlen variációra, amin keresztül az alig 2 km gyalogtúra maradt hátra Mátáig. Míg végül a célegyenes ráfordítója és egy hatalmas bogár kaland- futás epizódja után már csak a vacsora élménye tartotta bennünk a lelket és a tudat, a szobánk meg van még. De az út végén ott voltunk a szobánkban, megérkeztünk, ahol a nagy francia ágy és olyan igazán nagy fürdőkádunk, ablakon kinézve korom sötét, nincsenek lámpák, sem fényszennyezés, ha energiánk lett volna kaphattunk volna csillagokat kémlelős élményt, de hallani lehetett a sokan vannak a tücsköket, szomszédból kutya ugatást.

Majd a második felvonás a gyerek sírásos ébresztővel, egy kedves telefonhívással, kényelmes reggelivel kezdődött,amit a gyerek medencében való nyújtózás, a nevetések,némi lubickolás, induló csomag beszerzése, terepszemle, a rekkenő hőség konstatálása és a készülődés jelenetek követtek. Állítólag 1800-an neveztek az eseményre, hogy ténylegesen mennyien álltunk ott és mennyien érkeztünk végül azt nem tudom, de a délutáni órákban 39 és fél fokos kánikulában elindult. Ilyen meleget még nem mértek a rendezők állításai szerint a korábbi hortobágyi versenyeken. Az az elejétől kezdve mindenki tudhatta, hogy ez az amúgy sem akármilyen verseny, már a helyszín végett is extrémnek ígérkezett. Igazi pusztai hangulat, keresztül a Nemzeti parkon. Ilyen és hasonló versenyeken mindig a rajt, aztán a cél pillanata amiért talán igazán érdemes. Nekünk 21 km-eseknek 3 kört kellett teljesíteni. Az első kör után már tudtam, hogy a tervezett 2 órámat nem fogom, de attól még végig kellett menni. Egy pillanatra sem gondoltam volna ellenkezőjét, még a kiszáradt alig kapok levegőt a homoktól lépésekkor sem, amikor szégyen van sem, de be kell vallanom bizony belesétáltam a pusztaságba. A frissítőknél elérhető korty víz (a borzalmas íze és melegsége ellenére is) igazi kincsnek számított.Aztán átértékelődtek a dolgok és a forróságban már nem a legjobb időeredmény elérése volt a cél, hanem ismét ott lenni a célban... Azért az első női versenyzőnek mindez sikerült, Rozsnyai Lillának 1:38:10 alatt, míg én 02:21:49-et teljesítettem. De inkább hagyjuk, mert elég vegyes érzésekkel, némi kudarcként tudtam átélni ezt a pillanatot, hiába voltam a középmezőnyben, de csupán pár percre tudtam elszakadni maximalizmusomtól... Egyezzünk ki abban a nyári állomás teljesítve, szűk 2 hónapom maradt a következőig!

  

Míg ezzel egy időben mások szemében némi büszkeség csillogott. Akár a húgoméban, aki ott állt amint átléptem a célt és átölelt és azt hiszem ez a nap azért a pillanatért volt, hogy olyan büdösen és koszosan alig várta hogy átöleljen...Kell ennél több? Vagy akár Tomiéban, aki szintén végig figyelemmel kísérte munkája mellett is a történéseket arról nem is beszélve hogy eddig azt hiszem sem én sem mások nem gondolkodtunk el olyan dolgokon, hogy akik az eseményeken ott vannak velünk orvosok, mentősök és segítők, azok mi minden macerát bevállalnak azokért is, akik nincsenek tisztában sem saját magukkal, sem a határaikkal. És a hazaútért is kijár Nekik a külön köszönet!

2011. június 29. szerda
PéterfeléPálfordulás

És túl egy szerdai napon, ahol annyi minden szembe köszönhet és a reggel külön története ugyanannak az estének, érdekes az érzés hogy az este egy új ébredés hajnala. És ebben az ismét viharos, záporokkal tarkított estében, ahol máskor még kétszer átgondolva is nemet mondtam volna az útra, gondolkodás nélkül indultam neki. Meg kellett tanulnom legyőzni az időjárás viszontagságait is. És gyönyörű érezni az esőben! Kitisztítja a lelket is, minként a forró arcomon végig folyik egy- egy csepp. Nem volt előttem senki. Csak az a jól ismert piros út és mindaz, amit észre akartam venni. Még csak azt sem akartam megkérdezni hova lettek az emberek? Nem számított. És most már tudom, hogy képes lehetek rá! Bennem van, amit eddig nem hittem el, csak kergetni próbáltam utamon. És nem tudja, de tényleg csak így lehetett és köszönöm neki, hogy erősebb tudott lenni annál, hogy elsodródhassak, sodródhassunk egy tényleg nem létező útra. Mert ezt kell folytatnom, ahol most vagyok! Így mindez erre volt jó. De ezt együtt kellett lefutnunk, mert amíg nem ő fogta közben a kezem, addig nem jöhettem és nem is jöhettem volna rá. Viszont beértünk a célba és igazán ígéretes időt futottunk a jövőre nézve, ezt azért azt hiszem kijelenthetem...

2011. június 27. hétfő
A jobb jobb, mint a bal, ami sose jobb!

És már azt lehet mondani, hogy majd a jövőhéten! De most viccet félre téve pörögnek a napjaink, csak úgy egymás után. És én azon kapom magam, hogy már megint futok, a következő kanyarban a mostani szembetűző napsugarak, már halványak lesznek és egy újabb kör, de valahogy mégsem ugyanaz a mindig ugyanarra irány. De visszafele nem megy, azt is próbáltam már, csak az olyan kissé ellentétes érzéseket kelt bennem, tehát minden bizonnyal jó irányba haladok... Tudok hinni benne!

2011. június 25. szombat
Szabad-ság

Amolyan őszies nyári délután, nem kell sietni, nem vár senki. Cipő a lábamon. És ha lesz egy holnap is, elmondhatom ismét 4 és ma még 14. Ez egyszerre tűnik megint közel-távolnak. Kérdezte a minap Gabi, hogy hogyan lesz egy rövidtávfutó belőlem egyszer csak ilyen maratoni távokban gondolkodó valaki? És fogalmam sincs, hogy érkeztem ide, ha őszinte akarok lenni :) Kellett egy kihívás, egy lehetetlennek tűnő cél. Az egykori 100-200m sprintek teljesen másról szóltak, imádtam őket ahogy vannak. A sebességet, hogy olyan rövid idő alatt kellett igazán oda tenni magad és bele adni mindent. Hogy szemmel látható volt egyértelműen ahogy mindenki más csak mögötted létezik. de nem volt idő vissza nézni, nem volt más csak az előre. És azok annyira másmilyenek voltak. De aztán vége. Ahogy mindennek. Némi kényszerpihenő és ezalatt valahol észrevétlen is fel kell(ett) nőni a komolyabb, hosszabb távú dolgokhoz is, ahol már más a célunk és nem csak a pár tízen, húszon másodpercig tartó élvezetek számítanak...

2011. június 20. hétfő
Seven impossible days...

"Monday morning I'll never find.... " De az elmúlt hét már kezdett hasonlítani valami olyasmihez, ami jó alapja lehet egy eredményes felkészülésnek. 7/4! És most itt nem is az számít, hogy mekkora távokról beszélünk, hanem hogy tényleg átlagban minden másnap magam mögött tudhattam bizonyos kilométereket. Összeszámolva talán nevetségesen is hat az a kicsivel több, mint 35 km, ha leosztanám hét napra, de valahol tényleg az élvezetet kergetem mindebbe. Még 19 nap van előttem. És már ma is, amikor épp csak elkezdődött a hétfői mókuskerék, mint olyan egyszerűen azon kapom magam hogy várom az estét. A hétvégén Gyuri azt mondta, hogy már nyomokban látszik  kívülről is rajtam valami? Gondolom nem a mogyoró... :D Talán az hogy tannyi idő után tényleg jól érzem magam? :) És az estével várom azt a lemenő napot, amit annyira jó érezni a Duna parton. Valahol az van bennem, hogy minden lépéssel közelebb kerülök valamihez, ahogy szabadon repülök a fantázia képek közt. Valamihez, amit annyira szeretnék, annak ellenére hogy megfogalmazni magamban sem tudom...

"Ne az legyen a célod az életben, hogy másokat legyőzz, hanem, hogy magadat legyőzd! Hogy megdöntsd a saját rekordjaidat, hogy a mai napod megelőzze a tegnapodat! "

2011. június 17. péntek
Még egyszer!

És valahol egyszerre élvezem ezt a mostani állapotot, azt hogy nő vagyok, egy szabad, független és sok más emberhez viszonyítva sikeresnek mondható (és csak a maximalista hajlamommal  nem kiegyező néha ezen vélemény), hogy ott kint ragyogó napsütés bár már lemenőben mire a teendőim végére érek, de mindjárt indulok haza, majd tovább át az Árpád híd felhajtóján. És a kanyarban ott elkezd valami egészen más felszabadulni bennem és részben magamban ott legbelül még mindig ott a félsz, hirtelen, hogy jó lenne kislánynak lenni, aki hazaérve az iskolából végigszalad a borozdán. Azt a pár másodpercig tartó emlék érzést kergetem? És most is kiabálnék "Szia Papa! Megjöttem' " és beszaladok a pincébe, majd ki a kertbe, végig a diófáig, majd vissza, táska már rég a pad alatt és befordulok a konyhába, ahol még ott a Nagymama és akkor is, most is megjegezné, "hallom hogy megjöttél, de a szomszéd is hallja", majd adna két puszit és ebédet és megértetné velem pár pillanatra milyen fontos az a matek házi és ne tekeregjek már megint mindenfelé és miért kell tudom a szorzótáblát akkor is ha álmomból ébresztenek fel és megtanulom én, ahogy meg is tanultam végül, és valami haszna biztosan lett, csak had lehessen egy napra, csak még egyszer!

2011. június 14. kedd
Sokszínű naplementék...

Mindegyik más és máshogy kellenek! És csak így tovább! Mindig az a bizonyos első lépés a nehéz! Aztán másnap és utána az is már könnyebb és végül várod is a holnapot! Belesodródtam egy lavinába, amely megállíthatatlanul égetni a talpam, míg fel nem húzom esténként a cipőt. És nem az számít, hogy most mennyit is futottam. nem rekordokra törekszem. Csak arra hogy az a nap is úgy érjen véget, hogy nem hagytam, hogy léptek nyoma nélkül múljon el! Hiszen ha már elméletben létezik a cél, még egyszer nem engedhetem meg magamnak, hogy ne a 100% minimumot mutassam magamból fel!

2011. június 06. hétfő
Új nap kezdődik! És nem holnap, hanem ma!

Még mindig imádom a záporok illatát. Azt a megmagyarázhatatlan frissességet, amit ad pár perc alatt a természet. Sokak véleménye megoszlik, ahogy ez rendjén van, de én meg bolond vagyok és elázni is jó! Tehát vettem egy nagy levegőt, mérlegeltem, gondolkodtam, mostanra kiadtam a dühömet, próbálva megemészteni, hogy miért tűnhetett el részben több éves munkám, de aztán mégis folytatom. Hiszen semmi sem szólhat arról, hogy valamit feladjak félúton. nehéz lesz, sőt pótolhatatlan adott pillanatok képeit, érzéseit újra megfogalmazni, így abban a formában nem is próbálom, de mégis ami megmaradt összeszedem. Menni fog pár töredék ismét!
Ismét csak egy hónap áll előttem a következő versenyig. Ez a sokszor átélt, idő szűke időszak egyedül önhibámból. Hiszen ha egyszer elméletben komolyan gondolnám ezt a futkározás témát, lehetne mit felmutatnom... Így közeleg, az idei év második állomása, Alföldi kalandozással... Hát most nagyon nagy hű!!  Oké, egy hónap kemény munka meghozhatja gyümölcsét, de jelenleg nem kevés plusz hátrány egy tengeren túli antiegészség áradat, ami felhalmozódott szervezetemben. De megérte :) Akkor  toll és papír a teendők listájához.Időjárás, mint amolyan trópusivá fajult tényező nem kifogás. vele együtt tesszük a köröket tovább...
1. Versenyre hivatalosan is benevez.
De hogy jutok le oda? És ott mi? Oké, ezeket is meglehet oldani, csak sorba...Először is kiderítettem hol is az ott. Mátai Ménes Lovaspálya. Verseny kezdés délután 15h. Budapest- Hortobágy autó híján  vonattal, IC-vel kb 3 óra. Egyenlőre opcionális auto, vonat kérdés, előbbivel számolunk, mint valószínűbb
2. Szombaton nem utazhatok. Vagy korán kell kelni, vagy épp hogy beesnék a rajthoz, koszosan, utazás nyűgével. Pénteken kell menni. egy éjszakára kell szállás. A közelben! Így egyetlen lehetőségem maradt egy kis utánajárást és kérdezősködést követően. Hortobágy club Hotel.
3. Van szabad szoba, üdülési csekket elfogadnak, másnap reggeli biztosítva és megbeszéltem az illetővel, aki a foglalást intézte hogy este 18h magasságában hagyom csak el a szobát. Gyors zuhany belefér tehát a minden után, hazaút előtt. Így jó lesz. Jó lesz, annak ellenére hogy csak körvonalakban, térképről tudom hogy majd az átszállásos vonatom merre is érkezik. Egyenlőre még részletkérdés, de mire ott tartunk addigra helyére kerül
4. Felkészülten kell ott állnom ez az elsődleges, ehhez hetente minimum három alkalommal edzenem kell
5. Oda kell figyelnem mit eszem, nem lehet pluszokat cipelni feleslegesen!
6. Vita nélkül, 2 órán belüli eredményt kell produkálni! Menni fog!
Van még kérdés?

2011. április 10. vasárnap
Éljen a tavasz!

Az idei év első akadálya futás terén a Vivicitá fesztivál félmaraton távja volt. A bizonyos 4 évszak félmaraton terv első állomása... Nyavalygásnak tűnő említés lehetne a hideg a hosszú tél, meg a mindennapok forgataga, ami néha feledtette a felelősséget és a kellő felkészülést. Így a márciusi eszmélés megannyi félelmet keltett bennem, hiszen leküzdhető és már általam is bizonyított távolságról beszélünk, de nem felelőtlenül. Végül úgy álltam a rajtvonalhoz, hogy több, mint fél éve nem teljesítettem 10km-es távnál többet, ami csupán csak fél útra elég... De nem volt kérdés, végig kell menni. Eleinte úgy volt hogy a Margit szigetről indulunk, ám a Margit híd szigeti lehajtója nem készül el az eseményig, (amin persze így zárójelben nem is lepődünk meg), ezért a rajt és a cél helyszíne megegyezett a tavalyi indulásoméval a Városligetben, az 56-osok terével. Az új helyszín adottságai miatt részben változott az eddigi program, útvonal és időrend is! De ezek szinte csak zárójelesnek számító információk. Kora délután 13:00kor ott álltam az állítólagos rekord létszámú 15 ezres tömegben. (ebbe bele sem gondolok, hogy ez több, mint az Aréna befogadó képessége telt házas eseményen:)) Bár még nem hozták nyilvánosságra a részidős eredményeket, mégis az első 10-esemet jó időnek éreztem. Tudtam azzal nem is lesz gond, mintha ennyire lennék igazán hitelesítve. Aztán némi fékező erőt adott a néha előbukkanó kisebb széláramlás és a vele járó fél maréknyi homok az arcban, vagy hol a szájban, ezért igazi áldás volt a cirka 4 kilométerenként felállított frissítő állomás, ahol egy korty víz tényleg igazi energia forrásként szolgált.

Végül hivatalosan 02:05:28 a befutó időm... ugyan az eredeti elképzelésemhez viszonyítva gyengébb, mint amit szeretnék kihozni magamból, de a hosszú tél és az elmúlt 2 hét után ki tudok vele egyezni. ( vagy mindent meg lehet magyarázni magunknak?) Ami nagy tanulság, hogy sokat dolgozni, nem aludni és sportolni nem igazán lehet eredményesen egyszerre. De lesz ez még jobb is! Második állomás július 9-én, ahol nehezebb lesz a feladat, mert hoznom kell az akkorra tervezett időmet, pótolva a mostani hiányosságomat. 

Ééés nagyon köszönöm Gyurinak és Tündének, hogy amint beértem ott álltak a cél vonalnál! És ha csak 5 percre is, de az a pár mosoly és ölelés, az kérem a lényeg. És mint kiderült utólag Edit is ott volt, akiről nem tudtam és észre sem vettem és ezt kifejezetten sajnálom, mert akkor már a túloldalon Roland várt... És mindez mennyire jó érzés így együtt, köszönöm :)

2011. február 22.kedd
Lüktet büntetően értem...  
 

Itt vagyok újra. Megérkeztem, végre igazán szabadon

És magam sem tudom, hogy igazán mennyire nagyon

De léptek közben mintha a tüdőm belülről is égetne

A lábaim ismeretlen ólomként húznak le a mélybe

Az oly könnyű távolság meredek hegyfallá duzzadt

Míg pulzusom a fülemben érezem, lángra gyulladt

Most minden méter és bucka az lett az ellenségem

Mintha nem is az enyém lenne megannyi léptem

És fulladón,a bámészok lassuló mozgását nézem

Én mégis szárnyalok, ezt már magam sem értem

Pár perc és elérem a hangok nélküli köröm felét

Melyben lépésenként benne a végtelen öröklét...

2011. február 18. péntek
Tavasz vágyán

Már nem zavar a hideg. Ami ha bele gondolok, miután a plusz tartományba kúszott napok óta a hőmérő, egész kellemes. Jó érezni a szabadságot. Kiérni a szigetre, a rakpartra, ahol egész messze is ellátni még. Nincsenek embertömegek, sem turisták.. Csupán egy- egy  sporttárs bukkan elő némely kanyarba a halvány hómaradványon megcsillanó napsugarak erőtlen fényében. Erőt az üresség és képzeletemben tud még létezni a tisztaság. Nagy szavak, de nem sok érdek és hazugság nélküli fehér folt büszkélkedik a mindennapi palettánkon. Néha félsz, néha mert kell, vagy megszokás az önvédelem, a gondolat, a torzalak, a színes ceruza és már nem is emlékszel az eredetire... Én itt mindezt visszakapom. Ha csak pár percre is, de amolyan újjászületés a nap végi fájdalom. 4-7 km között járok. Ennyi jelenleg mit gond nélkül felvállalhatok. És másfél hónap, mi előttem áll...

2011. február 04. péntek
Első napsugarak!

Egy pár pillanat életérzés a tavaszból. Tudjuk ez most még nem tart soká, csak amolyan ízelítő így tél derekán. De vitathatatlan hogy ki kell használni. Hű, de rossz a helyzet :D Nincs bennem energia, mi hajtana. Ólomként nehezedik akaratom ellenére is minden végtagom. És pocakot eresztettem., ami t mások megjegyezve tartottak tükörként elém. Ez ebben a formában a legrosszabb szembesülés :( Közelében sem vagyok egy sportoló imitátornak sem...Viccet félre téve nem vagyok elégedett. Elvesztem a mindennapi kényelmemben és az egyébben, ami fontosabbá vált. Drága Rita! Ezúton is köszönöm Neked az edzésterveket és a biztatást. Bár még ezen útnak igencsak az elején járunk, de összeállított nekem egy egy könnyűnek nem mondható gyakorlatsorozatot a hét 4 napjára, természetesen a futás mellett végezve. És máris érzem miként néha bele remeg a másnapokba néhol a kezem, vagy a lábam. De imádom! És ez a fájdalom még inkább lelkesít.  

2011. január 15. szombat
Je suis malade...

Hát jól van, az első célpont máris megvan rendíthetetlenül, hiszen nevezés leadva...cirka 3 hónapom van a felkészülésre. Vagyis ennél kevesebb... Nem sok idő a láblógatásra az már biztos. De menni fog, ez nem lehet kérdés. (magam is élvezem amikor önbizalommal teli napra ébredek, mert ilyenkor olyan egyszerűen más tud lenni a világ :)) És mint eddig is most is szigorúan kell venni a dolgokat, de nem a semmiből indulunk ezúttal. Ebben a percben még az sem bizonytalanít el, hogy némi akadályozó tényező közbeszól máris az első lépések után. Fogva tart a 4 falam. Így most elsődlegesen a rendkívül érdekes bárhangomat kell megszüntetnem, valamint az ezzel járó gyengeségeket, hogy többet bírjak mint 10 lépés távolság... És ez tart már több, mint egy hete...(jelentem: tegnap is több mint 10 órát aludtam gond nélkül ) Addig is marad időm elveszni minden részletbe. Belemennem az elméleti fejtegetésbe és kalandozósat játszani.
  
2011. január 05. Szerda
Tervrajz

Minden nap egyre erősebb az érzés, utálom a telet, a hideget! Minden porcikámmal vágyom a napsugarakra, hogy végre tavasz legyen. Tudom, majd beköszönt egyik reggel a jól felismerhető illat a levegőben, az érzés, hogy valami észrevétlen is megváltozik, de addig még lehet várni kell... A téli silány akaraterő és a mozzanatok, amelyek tettekké nőtték ki magukat igen csak elvesznek az említésre sem méltó tengerbe. És noha csak elméletben, de körvonalazódik bennem, mely célok, amelyek számomra a leküzdhető távolságot jelentik az idei évben. Négy évszak, négy verseny, négy helyszín, négy perces győzelem!

1. 2011. április 10. Vivicittá Félmaraton, Budapest (Újdonság: tavaszi félmaraton)

 2. 2011. július 09. 8. Délibáb Sportnap, Hortobágy (terep félmaraton, terepfutás)

3. 2011. szeptember 04. 26. Budapest Nemzetközi Félmaraton

4. 2011. november 19-20.8. Balaton Maraton és Félmaraton, Siófok  
 

2011. január 01. szombat
Kő az úton

Gondolod, kerül életed útjába

Egyetlen gátló kő is hiába?

Lehet otromba, lehet kicsike,

Hidd el, ahol van, ott kell lennie.

De nem azért, hogy visszatartson téged,

S lohassza kedved, merészséged.

Jóságos kéz utadba azért tette,

Hogy te megállj mellette.

Nézd meg a követ, aztán kezdj el

Beszélgetni róla Isteneddel.

Őt kérdezd meg, milyen üzenetet

Küld azzal az akadállyal neked.

S ha lelked Istennel találkozott,

Utadban minden kő áldást hozott.

(Prohászka Ottokár)

2010

2010. december 06. hétfő
Megszűnik létezni a hideg világ

Na jó mindez nem az első pár gondolatba és lépés alatt, de mindegy is mi tombol odakint jó menni és tervezni és újra. A munka sem lehet kifogás. És már teljesen más lett minden. Az új célok, a tervek és tudom akárhogy is lesz végig tudom csinálni. Bár ebben a percben még sem tudni sem megérteni nem akarom hogy hol és mi jelentheti az útnak, az utamnak a  végét. Minden nap megerősödik bennem valami, ami közelebb viszi egyik lépést a másikhoz. És hol haragból, hol dacból, erőből, akaratból, fájdalomból, félelemből, féltékenységből, vagy bármi érzésből, de magával visz. A többi néha nem számít...