És hogy is kezdődött mindez?
Az első lépéssel!
Minden maratont így kezdenek :)
Vagy tévedek?
2010. április 07. szerda
A döntő pillanat
Első nap
Na, jól van, már most az elején tisztázzuk, hogy minden okés nálam (magamhoz képest). Sőt igazán régen voltam ennyire nagyon. De az év az újdonságok, meglepetések és a nagy kalandok éve, mint tudjuk és ebből adódóan nem kevésbé mentes régi elhatározások megvalósítása terén sem. Futni lehet, futni jó, de cél nélkül igazán nem lehet semmit sem. És nem lehet mindig azt mondani, hogy majd holnap! És már többször megfordult a fejemben a gondolat, de aztán hagytam, hogy tovább is lépjen. Egészen addig, míg egy éjszaka menthetetlenné vált a helyzet. (Nem tehetek róla, néha nekem is áldás lenne, ha ki tudnék verni a fejemből megannyi gondolatot :))
Szóval fontos bejelenteni valóm van, kérem! Lefutom a Maratont!
Persze ez nem holnap lesz.... Igazán nem tudom és most mindegy is a mikor, de első felvonásban hivatalosan is neveztem a 25. Nike Budapest Nemzetközi Felmaraton távon.
Verseny időpontja: 2010. szeptember 05. 10h Városliget
De nézzük csak...
·Hivatalos versenytáv: 21097, 5 m
·Egy kör a Margit szigeten, 5350 m
·Általában egy kör sima ügy, (végre) igazi felüdülés kedvtől függően 27-35 perc között teljesíthető
·Jelenleg 2 kör sem jelent gondot (azzal nem büszkélkedek ,mennyi idő után nem...) egy óra körüli részidővel és még ezek után is bátran állíthatom, hogy remek formában vagyok.
·Ez már ugye 10700m
·És a térdem, köszöni szépen jobb, mint új korában
·Hmm…
·Ehhez csak plusz 10km kell, amire 2 óra 30 perc teljesítési szintidő áll rendelkezésre
·És előttem a tavasz és a nyár
·Ha Neked is van kedv futni, bármikor csatlakozhatsz a Szigeten.
Még tudni illik, hogy a versenyen vannak sávok, amit adott idő alatt kell teljesíteni és aki ezeket nem teljesíti, azokat a versenyzőket összeszedi egy busz, így nem folytathatják a versenyt. Nem érhetnek célba. De erről minek is mesélek? Én ott leszek a célban.
A cél a cél.
2010. április 10. szombat
Nyúlcipő
Negyedik nap
Életem első igazi futócipője. Ami az enyém és igazi futós, amilyen a nagyoknak van.
Első teszteredmény: dupla pozitív.
Noha kiemelten fontos, hogy a megfelelő lábbeli legyen rajtunk több szempontból is, ez idáig az úgynevezett futkorászásokat nem igen volt lehetőségem saját igazi, erre a célra fémjelzett cipőben megtenni. Még anno aktívabb fénykoromban is vagy kölcsön cipő, vagy olyan ameddig csak talpa még rajta van tornacipő, sportcipő segített az edzéseken és a versenyeken egyaránt. De nem is ez volt a lényeg, hiszen akkoriban talán mindegy is lett volna, hogy miféle is az a talp alá való, mert igen gyorsan képes voltam fogyasztani őket, meg ha akartam volna sem nagyon lett volna lehetőségem akkoriban másra. és igazán nem is foglalkoztam a témával. De mégis az az időszak, az összes mindennel együtt, egyértelműen így volt szép ahogy.
Ám az első alkalom után, mikor lehetőségem volt hasonlóban futni, mint ami most a lábamon lehet, azóta akaratlanul is vágytam rá, egy sajátra... tPersze nem ettől leszek több, gyorsabb, ügyesebb és kitartóbb a pályán, ahogy nem a ruha, úgy nem is a cipő teszi az embert. De az biztos, hogy a sportolásból olyan pozitív erőt lehet meríteni, amely elengedhetetlen a minket evő mindennapokban. (és hiába hangzik ez amolyan okosságként, attól még tényleg így van. Próbáld csak ki a mozgás akármilyen formáját és legalább akkora függőséget tud okozni, mint a mogyorós csoki, vagy a mákos rétes:))
2010. április 14. szerda
Felhőmentés az övezetben
Nyolcadik nap
" A változó felhőzet mellett elszórtan számíthatunk esőre, záporra, zivatarra, ám fokozatosan erősödik a nappali felmelegedés. Előfordul, hogy a felhőzet napközben néhol felszakadozik, így számíthatunk a napsugarak jelenlétére is." Szóval röviden jöhet bármi, így mindenképp praktikus lehet az előre eltervezett programok esetében egy mindig bevethető B tervvel is rendelkezni készleten.
Itt egyértelműen jó időben, élvezve a napfényt, irány a Sziget. A többi egyéb sötétedés után és rossz időben is megoldható, megvár. (persze sötétben is lehetne futni, a fény viszony nem kizáró ok, de ha már lehet, választani valahogy jobban szeretem, ha legalább az orromig ellátok) És hogy miért is az este? Egyszerűen, mert azt az opciót eleve kizárom, hogy esetleg számomra hajnalnak nevezhető időpontban kíséreljek meg bármilyen aktív ténykedést igénylő tevékenységet. (talán emiatt is van, hogy a gazdagságom egyes értelmezés szerint még várat magára, mert egyértelműen a mondás szerinti aranylelés, nem az én műfajom)
Így az elkövetkezendő hetek, hónapok és a felkészülés tekintetében is készítettem egy vázlatot, hogy majd mit, mikor és hol. Bár hiába hangzana jobban, mégis ezt az egészet azért edzéstervnek túlzás lenne nevezni. De, íme:
- Elsődleges hangsúlyt véleményem szerint a fokozatosságra kell fektetni, hiszen állóképességem folyamatos javítása közben, majd észrevétlen kerül minden részlet a helyére.
- Április: egyértelműen maradok a jól bevált párosnál, a két köröm (és 10 karom) tekintetében
- Május: is az előző havi rendet követem, annyi különbséggel, hogy most, még ha úgy tartja kedvem heti 2 alkalom, amit kötelezően beiktatok, de ezt majd 3-ra fogom cserélni.
- Június: 2 és fél kör hetente kétszer és egy úszás
- Július: 3 kör, mard a medence, vízpart és a nyári élmények
- Augusztus: hozzá jön a negyedik, Balaton és a nyaralás
- Szeptember: 21097, 5m, töretlen büszke mosoly és repülünk :)
Ezek után már csak a kivitelezés van hátra…
(És mint tudjuk mindig a megvalósítás a nehezebb...)
2010. április 18. vasárnap
Szakmai ártalom?
Tizenkettedik nap
Valamit mintha már hallottam volna a marketingről, eszközeiről, reklámról és mindezek által adódó lehetőségekről. És nahát! Nehogy már ha mindezekkel tisztában is vagyunk, az előnyöket ne élvezhessem.
Nincs mit szépíteni, szponzorált futó leszek, kérem:)
Csak elkezdtem gondolkodni és a hétköznapjaim alkotóit vegyíteni egymással. Nekünk is, partner cégeknek is, és mindazoknak, akikkel kapcsolatban állok egyik jelentős napi pont a kérdés, miként lehet a jelenlegi népszerűséget és ismertséget még tovább növelni. És az opcionális megoldás egyszerűbb, mint hinnénk, hiszen ezen a rendezvényen több ezer nevező lesz jelen, a megannyi érdeklődő, bámészkodó kíséretében. Így gondoljunk csak bele, hogy mennyi ember vesz majd körül és mennyi mellett haladok el és figyelnek fel rám, az adott napon. És hogy mire is még rajtam kívül? A mezem hátuljára, ahol a versenyszámom mellett lényegében céglogók foglalnak majd helyet terveim szerint. Na jó, lehet ehhez még majd bátorságot kell gyűjtenem, ez is rajta van a listán, hogy a zseniális ötletek listája a megvalósított zseniális ötletek listájára kerülhessenek.
És ez nem is csak egy idilli terv, hiszen örömmel bejelenthetem, a nevezési díjam már elkelt. De természetesen lehetőség és ötlet akad még bőven, biztosan megegyezünk a jelenlegi és jövőbeni partnerekkel is akikkel már tárgyalásokba bocsátkoztam ezen a téren. Lehet, hogy mindezek az új mezemen lesznek rajta? :) Egy biztos, kölcsönösen képviseljük egymás érdekeit. Nekem sokat segítenek, és az által, hogy láthatóvá válnak rajtam, ők csak elindíthatnak, vagy tovább növelhetnek egy pozitív image, márka asszociációt az emberekben.
2010. április 19. hétfő
Mindennek van miértje
Tizenharmadik nap
Épp milyen front halad át felettünk? Valamit biztos mondtak! Fáj a térdem. A jobb térdem. Az a bizonyos térdem! És csak az időjárás lehet a magyarázat, mert egyébként a lábaim erősek és nem gondolhatnak semmit ellenem úgy maguktól. Oké nem tökéletesek, de az a halvány kis körbe még belefér a szélső hajlatban, és nem is tűnik fel senkinek, de nekem futni kell! És mozogni. Olyan nincs, hogy amúgy.
Ez csupán egy figyelmeztetés, hogy ne felejtsek el valamit. Igen, ez csak egy próba, egy lelki próba. Hiszen nem csak testileg, de lelkileg is készülni kell. Hiszen a kettő mindig együtt adja az egészet és a tökéletes egyensúlyt.
Ez csak egy rossz álom. Ha felébredek, majd jó kislány leszek, (legalábbis igyekszem) hogy ne kelljen a sarokban térdelnem és akkor nem lesz ehhez hasonló érzés egyik porcikámban sem. És délutánra kisüt a nap és már alig várom majd, hogy a talpam alatt érezhessem ismét a vörös gumicsíkot.
2010. április 20.kedd
Leszokásról hallani sem akarok!
Tizennegyedik nap
Tegnap miután pont került a mondat végére, észrevettem valóban kisütött a nap. Nahát, ha minden kívánságom így teljesülne! :) Egy darabig csak néztem ki az ablakon, merengtem és élveztem miként érnek el az arcomig a napsugarak, majd visszaültem székemre, felhúztam nadrágom szárát és elkezdtem kémlelni virgácsaimat. Végül halvány mosollyal nyugtáztam, nincs nagy különbség a két térdem között és akaratommal elhitettem a vélt fájdalom is szűnni látszik. Így egyértelművé vált az esti program számomra.
Mikor kiértem, ugyan az első pár lépésben még benne volt az aggodalmam, de aztán valami varázsütés szerűen egyre felszabadultabban és szaporábban követték egymást a lépteim. De hát ez sem véletlen, mint tudjuk, hiszen az endorfinok a gyönyörérzetért felelős apró fehérjeanyagok és tulajdonképpen ez a „belső morfinról”, a szervezet saját maga által előállított fájdalomcsillapítója, egyben a belső öröm forrása is.
Mivel igyekeztem kímélőre fogni azért a tempót, így rengeteg energiám marat mindezek után is, amit a nyughatatlan kíváncsiságom csillapítására igyekeztem fordítani. Így kiderítettem, hogy a endorfint ópiátszerű vegyületek alkotják, amelyek kémiai információt közvetítenek, hasonlítanak a hormonokhoz is, de a polipeptidekhez is, noha valójában egy külön anyagról beszélünk. Először úgy figyeltek fel erre az anyagra, hogy a futók által tapasztalt mámort kezdték tanulmányozni. Ez a természetes és intenzív aerob testmozgás esetén beálló feldobott állapot az endorfinok és a dopamin szintjének emelkedésétől áll be. Ilyenkor a fizikai fájdalom helyét felváltja egy feldobott optimista, euforikus állapot. És ez is vitathatatlanul függőséget okoz! Így ehhez, az endorfin fokozott termelődésével járó állapotokhoz igen könnyen hozzá is szokhatunk. Ugyanolyan típusú nyugtató anyag kerül ilyenkor a szervezetünkbe, mint a morfium, csak ezt a szervezet maga választja ki. Az endorfinok és a dopamin együtt fejtik ki a hatásukat, az endorfin csökkenti a fájdalmak hatását és a dopamin okozta gyönyöröknek nyílt utat enged.
És a számomra a legmeglepőbb információ, hogy kémiailag a heroin függőséghez hasonlít legjobban ez az állapot :)
2010. április 24. szombat
2010. április 24. szombat
Criticall Mass
Mindig van hátszél
... csak Te mész rossz irányba!
... csak Te mész rossz irányba!
Tizennyolcadik nap
Na jó, én is elismerem, nem lehet mindig csak futni, pláne amikor fel lehet pattanni a rózsaszín csodakerekűmre is és az egész város egy különös megmozdulás lázában ég.
De nézzük csak a kerékpározást kicsit más szemmel is, hamár ilyen lelkesen belejötem mostanában a sok miért kutatásába. Itt testünk akkor működik a legjobb hatásfokkal, ha az erőkifejtés és az annak során "elégetett" oxigén mennyiség egyensúlyban van. Ha túl nagy az iram, kifullad az ember, és az izmokban salakanyagok halmozódnak fel, ami izomlázat vagy görcsöt okozhat. Leginkább az alsó végtagot dolgoztatjuk meg. Főként a combizomzatra, a farizmokra és a lábszárizmokra hatunk. A comb elülső és hátsó izmai egymással összhangban dolgoznak, így hajtják a pedált. A láb kinyújtásakor a pedál lenyomását a combfeszítő izmok végzik. Ezután a combhajlítók húzódnak össze, ezzel felemelik a lábat. Emelkedőn fölfelé haladva a farizmok, sík terepen a combizmok dolgoznak erőteljesebben. Ha kiemelkedünk a nyeregből, a combizmainkra hárul nagyobb munka. Ha a nyereg túl magas, az elülső (combfeszítő) izom túlságosan megnyúlik, ha alacsonyabb a kelleténél a hátulsó combizmoknak kell túl erősen összehúzódniuk. Kisebb mértékben ugyan, de kerékpározás során a felsőtest izmai is igénybe vannak véve, a kormányzás, feszítés és a test tartása során.
Az csak ráadás, hogy az idő is nekünk kedvezett és az igazi tavaszi kábulatban vitathatatlanul kellemesen telt a délután és a két kerekűzés. Számomra az egyik legjobb részként kiemelve az alagúton való áthaladást, ahol már hátborzongató is lehetne a visszhang kavalkád, de közben minden esetlegesen benned maradt feszültséget kiadhatsz a nagyvilágba .És mindemellett az is teljesen egyértelművé vált saját tapasztalat alapján, hogy a teljesség igényével mindenféle mozgásra szükségünk van, mert a tekerés alatt is más izomcsoportok kerültek megmozgatásra, mint futás közben, minek az eredményét igenis érzem a hátsó felemen :)
2010. április 28.szerda
Nem vész el csak átalakul
Huszonkettedik nap
Valószínűleg ez is a tavaszi láz része. Azzal szembesültem a minap, hogy hölgyek közt egyre gyakoribb téma a diéta. "Te jó ég! " mondják Ők. (és nagyjából ugyanezt, csak más hangsúllyal) mondom én. Egy pillanatra ilyenkor mégis röpke bizonytalan érzés fog el. De elismerésem, mert én lényegében arra az alap tevékenységre vagyok képtelen, hogy kalóriákat számoljak, előre eltervezzem, mit ehetek, és hogy épp melyik napomon mennyit is égetek és mivel. Mindenképp megnézem, mit fogyasztok, oda figyelek, de ha egyszerűen az esik legjobban, amit épp megkívánok, nem küzdök ellne.
Mégis, tegyünk egy próbát. Először az alaphelyzetet kell felmérni, hogy mit mondhat számszerűsítve mindaz, ami vagyok, voltam, leszek? 168/ 53; 87-64-92. Persze, ha nagyon őszinte akarok lenni magammal és szigorúan nézek, bele a tükörbe néha szembetűnik egy-két apróság, ami máshogy is nézhetne vissza rám, de még azt is meg merem kockáztatni ez is kell és egyszerűen jól érzem magam a bőrömben. De az is biztos, ahogy ismét a tényleges aktív sport visszakerült, visszakerül a mindennapjaimba, ennek eredménye szemmel láthatóan sem maradhat majd el :)
Ma volt az első olyan alkalom, amikor igazi napsütésben élvezhettem a körömet. Olyan nyárias melegben, ami már annyira hiányzott. Lépésenként kiürült belőlem minden felesleges gondolat, és csak átadtam magam mindannak, ami szembejött. A szélnek, a víztükrének, a napsugaraknak, az illatoknak és a hangoknak. Közben az arcomra is kiült a már- már félelmetesnek tűnő, ám tőlem jól megszokott hatalmas mosoly.
Ilyenkor egyszerre van jelen a heti megannyi apró sikerélmény varázsa, a dolgok egyszerűsége és a bonyodalmak, egy kislány és a nő. Látom a képet, mint mikor régen, minden délután lelkesen szaladtam a kapu felé a hatalmas vas csikorgó hangjára, hogy én láthassam elsőnek a történéseket, ki az, ki érkezik.
És most is csak szedem a lábam, és velem együtt valahogy minden a maga helyén halad az úton. Félelem nélkül, nincs, ami visszafog. Csak lebegek és élvezem ezt a furcsa állapotot.
Néha észre sem vesszük mi minden mellett, haladunk el. És fogalmunk sincs arról mi minden, van bennünk. Nem tudom melyik a nagyobb mulasztás. Mintha csak egy dolog létezne, megyünk látszólag észrevétlen hagyva a részleteket a kényelmes, megszokott perctöredékek. Én a zenébe feledkeztem bele éppen, már magam sem tudom hol jártam gondolatban, de mindez egy percig, vagy egy órán át tartott? Csak arra eszméltem, hogy szomjas vagyok. Innom kell. Egy kanyar és ott a kút. Megláttam magam előtt és erőt ad a lelkesedés. Felemelő érzés miként hagyom magam mögött a talpaló társakat. De én élvezem a játékot. Tudnom kell mennyire korlátoznak a saját határaim. És mi van ott mindazon túl…
Be kell vallanom valamit. Régen nem futottam. Ezen pont ma reggel gondolkodtam el, miközben az ötödik emeletre gyalog mentem fel. Az csak kifogás, hogy nincs közelben Margit Sziget. Csak egy cipő kell. És még csak az idő sem szól közbe. Mit tesz 1300 km? Szerencsémre kimaradtam a viharokból és a rosszabbik idő elkerült. Nagyjából minden álomban épp ez a közeg jelenik meg a forró homokkal a végtelen kék tengerrel. Rengeteg élmény, nyüzsgés, fények, kicsit más az életritmus és a reggeli ébredés is 20 fokkal köszön rám és nem filmen nézem, vagyis igen, de nem mindezt. Mondhatnám, elfelejtek fázni és mert más is van a levegőben máris mást is elfelejtek? Ebben a percben egyszerre épp úgy hiányzik a mozgás öröme, mint egy hatalmas ölelés...
És már csak 100 nap van hátra. Ez most sok vagy kevés? Valahogy az az érzésem gyorsan képes elrepülni....Mégis itt a tudat és ezernyi a kifogás? Hogy egy nap alatt létezik a tavasz,a nyár, az ősz és a tél? És holnapra talán szó szerint egy egész esztendő marad mögöttem?
Mégis kényelmesen elhelyezkedem az ablakpárkányon és nézzük az esőt, a gyertya fényét, miközben a kinti elemek versenyfutásba kezdenek egymással, hiszen a forró betonon pillanat töredéke alatt illannak el a vízcseppek... Igen valahova megint megérkeztem és itthon vagyok és ha úgy gondolom, minden kezdhetne akár mostantól csendesen visszatérni a nagyjából helyénvaló hétköznapok áradatába és mégis valami kezd egyre inkább egy más irányba? De magam sem gondolhatom, hogy pár mámoros pillanat kizökkent azokból a pillanatokból, amelyek örömet szerezhetnek?
Tessék, cipő fel és mindenképp indulhatunk!
Bár a Margit sziget rajtvonalánál lehetőségünk van arra, hogy körönként betekintést nyerjünk a teljesítményünk idő arányaiba, mégis a teljesség igényével, sokkal pontosabb információkhoz juthatunk egy stopperóra segítségével, ami mindvégig ott lehet nálunk. Eddig igazán nem is foglalkoztam ilyen precízen mindennel, és csak elvétve futott át bennem a gondolat, hogy néha percek is igen nagy jelentőséggel bírnak (pláne az adott esetben) ám egy Kedves Ismerősöm Édesanyja, aki szintén figyelemmel kíséri lépéseimet, megelőzött és meglepett egy ilyen órával. Ez úton is ismételten köszönöm szépen! Ugyan ez első együtt töltött éjszaka örömét beárnyékolta az álmatlanság a túlbuzgó óránkénti ébresztő funkciónak köszönhetően, ám reggel új esélyt adva egymásnak elkezdtünk ismerni. Jelenleg az első, közös, igazi élmény küszöbét igyekszünk átlépni és innentől azt hiszem, tabuk nélkül fogok szembesülni azzal, hogy igazán mennyi is az annyi.
Félidőnél járunk. Az eső meg csak esik. Majd minden nap. De így is menni kell! Egy remek kis esőkabát már előkerült a szekrény rejtekéből! Egyelőre azzal biztatom magam, hogy úszni is vizes, és az is mozgás. De mint tudjuk, a kellő lábmunkát nem tudja helyettesíteni. Tudományos magyarázatok tömkelege. Lomtalanítás, nagytakarítás, minden, ami egyéb, érzem, vannak izmaim. Még ugyan valahogy nem az igazi a dolog, de az a a valami töretlen. A cél, ott leszek a célban!
Igazán saját magammal...(mint mindig) Nem az a kérdés, hogy meg tudom e csinálni. Azt hiszem már jóval hosszabb utat is leküzdöttem. A kérdés sokkal inkább, hogy elég komolyan veszem e a maradék 60 napomban a felkészülést. Mert eddig ezt sem mondtatom el. Csak jóleső lépéseket tettem komolyabb erőfeszítés nélkül. Egy kezemen meg tudom számolni hányszor volt izomlázam. Még csak a saját korlátaim határaival sem vagyok tisztában.
Ma délelőtt kaptunk hivatalos edzéstervet a szervezőktől. E- mailen érkezett, épp munkaidő közepén. (de most azt hagyjuk, hogy az átböngészése milyen szinten zavarta a bármi másra való odafigyelő képességemet) És nekem akkor ez volt a legjelentősebb dokumentum. És nem kezdem szépíteni a helyzetet. Ugyan olyan szembetűnő lemaradásom nincs az ott látott paraméterek tekintetében, mégsem vagyok elégedett. Nem tartok ott ahol kéne. Még mindig nem. És nincs mentség. Nem lehet mentség, hogy az adott napon éppen miért nem. Sem időjárás, sem fáradtság, sem kilométerek, sem születésnapok, vagy költözés, utazás. Csak marad a papírforma és szembenézni azzal, többet kéne! És tenni érte!
Mégis, tegyünk egy próbát. Először az alaphelyzetet kell felmérni, hogy mit mondhat számszerűsítve mindaz, ami vagyok, voltam, leszek? 168/ 53; 87-64-92. Persze, ha nagyon őszinte akarok lenni magammal és szigorúan nézek, bele a tükörbe néha szembetűnik egy-két apróság, ami máshogy is nézhetne vissza rám, de még azt is meg merem kockáztatni ez is kell és egyszerűen jól érzem magam a bőrömben. De az is biztos, ahogy ismét a tényleges aktív sport visszakerült, visszakerül a mindennapjaimba, ennek eredménye szemmel láthatóan sem maradhat majd el :)
2010. április 30. péntek
Napfényév távolság
Huszonnegyedik nap
Ma volt az első olyan alkalom, amikor igazi napsütésben élvezhettem a körömet. Olyan nyárias melegben, ami már annyira hiányzott. Lépésenként kiürült belőlem minden felesleges gondolat, és csak átadtam magam mindannak, ami szembejött. A szélnek, a víztükrének, a napsugaraknak, az illatoknak és a hangoknak. Közben az arcomra is kiült a már- már félelmetesnek tűnő, ám tőlem jól megszokott hatalmas mosoly.
Ilyenkor egyszerre van jelen a heti megannyi apró sikerélmény varázsa, a dolgok egyszerűsége és a bonyodalmak, egy kislány és a nő. Látom a képet, mint mikor régen, minden délután lelkesen szaladtam a kapu felé a hatalmas vas csikorgó hangjára, hogy én láthassam elsőnek a történéseket, ki az, ki érkezik.
És most is csak szedem a lábam, és velem együtt valahogy minden a maga helyén halad az úton. Félelem nélkül, nincs, ami visszafog. Csak lebegek és élvezem ezt a furcsa állapotot.
2010. május 07. péntek
Egy meg egy, az két és fél
Harmincegyedik nap
Néha észre sem vesszük mi minden mellett, haladunk el. És fogalmunk sincs arról mi minden, van bennünk. Nem tudom melyik a nagyobb mulasztás. Mintha csak egy dolog létezne, megyünk látszólag észrevétlen hagyva a részleteket a kényelmes, megszokott perctöredékek. Én a zenébe feledkeztem bele éppen, már magam sem tudom hol jártam gondolatban, de mindez egy percig, vagy egy órán át tartott? Csak arra eszméltem, hogy szomjas vagyok. Innom kell. Egy kanyar és ott a kút. Megláttam magam előtt és erőt ad a lelkesedés. Felemelő érzés miként hagyom magam mögött a talpaló társakat. De én élvezem a játékot. Tudnom kell mennyire korlátoznak a saját határaim. És mi van ott mindazon túl…
2010. május 21. péntek
Le festival de Cannes
Negyvenötödik nap
Be kell vallanom valamit. Régen nem futottam. Ezen pont ma reggel gondolkodtam el, miközben az ötödik emeletre gyalog mentem fel. Az csak kifogás, hogy nincs közelben Margit Sziget. Csak egy cipő kell. És még csak az idő sem szól közbe. Mit tesz 1300 km? Szerencsémre kimaradtam a viharokból és a rosszabbik idő elkerült. Nagyjából minden álomban épp ez a közeg jelenik meg a forró homokkal a végtelen kék tengerrel. Rengeteg élmény, nyüzsgés, fények, kicsit más az életritmus és a reggeli ébredés is 20 fokkal köszön rám és nem filmen nézem, vagyis igen, de nem mindezt. Mondhatnám, elfelejtek fázni és mert más is van a levegőben máris mást is elfelejtek? Ebben a percben egyszerre épp úgy hiányzik a mozgás öröme, mint egy hatalmas ölelés...
2010. május 28. péntek
Le roi trouvé
Ötvenedik nap
És már csak 100 nap van hátra. Ez most sok vagy kevés? Valahogy az az érzésem gyorsan képes elrepülni....Mégis itt a tudat és ezernyi a kifogás? Hogy egy nap alatt létezik a tavasz,a nyár, az ősz és a tél? És holnapra talán szó szerint egy egész esztendő marad mögöttem?
Mégis kényelmesen elhelyezkedem az ablakpárkányon és nézzük az esőt, a gyertya fényét, miközben a kinti elemek versenyfutásba kezdenek egymással, hiszen a forró betonon pillanat töredéke alatt illannak el a vízcseppek... Igen valahova megint megérkeztem és itthon vagyok és ha úgy gondolom, minden kezdhetne akár mostantól csendesen visszatérni a nagyjából helyénvaló hétköznapok áradatába és mégis valami kezd egyre inkább egy más irányba? De magam sem gondolhatom, hogy pár mámoros pillanat kizökkent azokból a pillanatokból, amelyek örömet szerezhetnek?
Tessék, cipő fel és mindenképp indulhatunk!
2010. június 06. vasárnap
És hogy meg tudjam állítani az időt
Hatvanegyedik nap
Bár a Margit sziget rajtvonalánál lehetőségünk van arra, hogy körönként betekintést nyerjünk a teljesítményünk idő arányaiba, mégis a teljesség igényével, sokkal pontosabb információkhoz juthatunk egy stopperóra segítségével, ami mindvégig ott lehet nálunk. Eddig igazán nem is foglalkoztam ilyen precízen mindennel, és csak elvétve futott át bennem a gondolat, hogy néha percek is igen nagy jelentőséggel bírnak (pláne az adott esetben) ám egy Kedves Ismerősöm Édesanyja, aki szintén figyelemmel kíséri lépéseimet, megelőzött és meglepett egy ilyen órával. Ez úton is ismételten köszönöm szépen! Ugyan ez első együtt töltött éjszaka örömét beárnyékolta az álmatlanság a túlbuzgó óránkénti ébresztő funkciónak köszönhetően, ám reggel új esélyt adva egymásnak elkezdtünk ismerni. Jelenleg az első, közös, igazi élmény küszöbét igyekszünk átlépni és innentől azt hiszem, tabuk nélkül fogok szembesülni azzal, hogy igazán mennyi is az annyi.
2010. június 21. hétfő
A legtöbb időnk felén járunk
Hatvanhatodik nap
Félidőnél járunk. Az eső meg csak esik. Majd minden nap. De így is menni kell! Egy remek kis esőkabát már előkerült a szekrény rejtekéből! Egyelőre azzal biztatom magam, hogy úszni is vizes, és az is mozgás. De mint tudjuk, a kellő lábmunkát nem tudja helyettesíteni. Tudományos magyarázatok tömkelege. Lomtalanítás, nagytakarítás, minden, ami egyéb, érzem, vannak izmaim. Még ugyan valahogy nem az igazi a dolog, de az a a valami töretlen. A cél, ott leszek a célban!
2010. július 05.hétfő
Versenyfutás az idővel
Kilencvenedik nap
Igazán saját magammal...(mint mindig) Nem az a kérdés, hogy meg tudom e csinálni. Azt hiszem már jóval hosszabb utat is leküzdöttem. A kérdés sokkal inkább, hogy elég komolyan veszem e a maradék 60 napomban a felkészülést. Mert eddig ezt sem mondtatom el. Csak jóleső lépéseket tettem komolyabb erőfeszítés nélkül. Egy kezemen meg tudom számolni hányszor volt izomlázam. Még csak a saját korlátaim határaival sem vagyok tisztában.
Ma délelőtt kaptunk hivatalos edzéstervet a szervezőktől. E- mailen érkezett, épp munkaidő közepén. (de most azt hagyjuk, hogy az átböngészése milyen szinten zavarta a bármi másra való odafigyelő képességemet) És nekem akkor ez volt a legjelentősebb dokumentum. És nem kezdem szépíteni a helyzetet. Ugyan olyan szembetűnő lemaradásom nincs az ott látott paraméterek tekintetében, mégsem vagyok elégedett. Nem tartok ott ahol kéne. Még mindig nem. És nincs mentség. Nem lehet mentség, hogy az adott napon éppen miért nem. Sem időjárás, sem fáradtság, sem kilométerek, sem születésnapok, vagy költözés, utazás. Csak marad a papírforma és szembenézni azzal, többet kéne! És tenni érte!
2010. július 20. kedd
Amit a betűkből kiolvasni nem lehet
Százötödik nap
Azt hiszem, megint kezdek elveszni a mások által leírt, vagy megélt tapasztalatok történetsokaságában. De ez most nem egy vizsga, ahol az elméleti anyagból kell majd számot adnom. Ugyan semmiképp sem felesleges gondolatok, amelyekbe betekintést nyertem, de a tény, hogy tegnap sem ment úgy az a bizonyos harmadik kör, aminek már a negyediknek kéne lennie lassacskán.
Miért csak 24 óra egy nap? Oké, ez sem véletlen, hogy így van…
Miért csak 24 óra egy nap? Oké, ez sem véletlen, hogy így van…
Viszont azon egész komolyan eltűnődtem, hogy valóban létezik e olyan, mint hiteles esőtánc? Mert akkor ez esetben bemelegítésnek bevenném a programomba. És ha csupán képes lennék egy kis nyári záport varázsolni, már egyértelműen egy elégedett mosoly ülne az arcomon :)
Na tessék, csak gondolnom kellett tegnap a záporra és mint mikor az ördög veri a feleségét :D Ez most így megy? Mert akkor ilyet mára is szeretnék! És ennyi pont elég is lenne. Amúgy érdekes dolgokat vonzok be magam köré mostanság. Nagy részben jó is, meg furcsa is minden. Talán meg kéne azt is gondolni, néha mire is összpontosítunk igazán. Mert valahol ez működik. Megannyi dolgot csak igazán akarni kell. De ma nem lesz sem km, sem karcsapás mögöttem. Erősíteni fogok, meg tornászni és nyújtani és lazítani és eperfagyit majszolni a lépcsőmre ülve.
Fáj mindenem. Nem izomláz, nem is tudom mi. Kicsit ott belül is. Talán a kissé megerőltetett tempó, a dobozok, az a makacs elszántság, a maximalizmus, hogy csak azért is képes vagyok rá. Miért hiszem azt néha, hogy én mindent kibírok? Miközben futok, érzem, a hátam is ketté szakad. Most zenét sem hallgatok, így kicsit nehezen ment elterelni a gondolatomat. A zene az kell. Lehet ettől nem vagyok igazi futó, már ezt is megkaptam, de nekem kellenek azok a ritmusok. De nem szeretek panaszkodni és most sem úgy mondanám, csak még nem találtam meg ennek a problémámnak a forrását. Ez zavar. Mert az van. És mert sok mindenem fájt már, de eddig ilyesmit még nem éreztem. Hmm, neeem a korral jár, erre most ne tessék gondolni :D De nem is olyan viccesen, sem szabad figyelmen kívül hagyni.
Azért pár másodpercre ez idő alatt eszembe jutott egy kedves ismerősöm is, anno csodákat tettek a lábammal és velem is a kollégái fáradozásai. Mégis ez az eszmefuttatás úgy a második köröm végéig tartott csupán, hiszen nekem bírnom kell. És egyedül kell végigcsinálnom. (néha ugyan magam sem értem hova ez a makacsság, de attól még kitartok) Viszont ha valaki úgy gondolná, hogy Neki mégis, (ne rám gondoljon, hogy én miért nem, mert Ő tényleg jól végzi a munkáját) így ajánlom Őt jó szívvel: http://www.agyogymasszor.com/
De nálam más a helyzet, ezt tényleg én oldhatom meg egyedül. Vitathatatlanul nagyobb figyelmet kell fordítanom a testtartásomra, magamra és kihasználni a lehetőséget, hogy megannyi jó erőben lévő fiatalember segíthessen a hétköznapokban, ha arról van szó. Jobban kell vigyáznom magamra. Igen, ezt a közhelyesen hangzó mondatot bizony értelmezni kell és valahol ezt is meg kell tanulni, tanulnom igazán.
Javul a helyzet, még ha lassan is. Próbálok többet nyújtani... Azt hiszem nem az állóképességemmel lesz a baj, de tényleg, ezt örömmel jelentem.Viszont napközben is kell, és jó hogy eszembe jut nyújtózni néha egyet és próbálom a hosszú évek rossz szokásait legyőzni nap, mint nap az irodában ülve. Nem könnyű úgy készülni komolyan valamire, hogy közben dolgozni is kell és megannyi másra is figyelni. Komolyan, szerencsés helyzet volt anno, amikor felhőtlenül lehetett egy irányba koncentrálni. De sikerülni fog! Bár néha elbizonytalanodom, de rengeteg biztató gondolatot kapok ismerősöktől. És sok energiát ad ez a megmagyarázhatatlan hajtó erő. Még 3 hét. Ennyi van hátra, ez igazán nem sok.(és még igazán sok) Addig is folytatódik magammal és az idővel a versenyfutás!
Egy újabb lépés a cél felé és még egy a másik irányba. A napokban történt, hogy egyik igen kedves ismerősöm felkért, hogy segítsek neki a BMV-n. Ez az esemény közvetlen a verseny után 4 nappal veszi kezdetét. Ők is kiállítók lesznek (http://masszazsfotel.hu) és a termékek közt lesz egy stepper gép is. Nos, hát erre a modellre kell valaki, aki lépked, mosolyog és felhívja a figyelmet a rendezvény ideje alatt. Az nem kérdéses, hogy a minél nagyobb érdeklődést kell segítenem a forgatagban. Ez is egy reklám, ha azt vesszük, lényegében minden csak erről szól és papíron ebben én profi vagyok és a hétköznapi gyakorlatban is :)
Mégis viccet félretéve, őszintén örültem a felkérésnek több szempontból is., még ha ebben benne van a még nagyobb kihívás is. Hisz ki gondolná, hogy ehhez mennyivel több izomra van szükség, mint önmagában a futáshoz?! És nem utolsó sorban ugye itt jobban előtérbe kerül megannyi látvány elem. Hogy hogyan is nézek ki...Nincs mese, mindent meg kell tennem, ehhez hasazni is kell. Hiszen úgy kell ott állnom, hogy az minden téren kifogástalan legyen, legyek.
2010. július 21. szerda
Pár gondolat erejéig
Százhatodik nap
Na tessék, csak gondolnom kellett tegnap a záporra és mint mikor az ördög veri a feleségét :D Ez most így megy? Mert akkor ilyet mára is szeretnék! És ennyi pont elég is lenne. Amúgy érdekes dolgokat vonzok be magam köré mostanság. Nagy részben jó is, meg furcsa is minden. Talán meg kéne azt is gondolni, néha mire is összpontosítunk igazán. Mert valahol ez működik. Megannyi dolgot csak igazán akarni kell. De ma nem lesz sem km, sem karcsapás mögöttem. Erősíteni fogok, meg tornászni és nyújtani és lazítani és eperfagyit majszolni a lépcsőmre ülve.
2010. július 31. szombat
Minden mozdulatban
Száz-tizenhatodik nap
Fáj mindenem. Nem izomláz, nem is tudom mi. Kicsit ott belül is. Talán a kissé megerőltetett tempó, a dobozok, az a makacs elszántság, a maximalizmus, hogy csak azért is képes vagyok rá. Miért hiszem azt néha, hogy én mindent kibírok? Miközben futok, érzem, a hátam is ketté szakad. Most zenét sem hallgatok, így kicsit nehezen ment elterelni a gondolatomat. A zene az kell. Lehet ettől nem vagyok igazi futó, már ezt is megkaptam, de nekem kellenek azok a ritmusok. De nem szeretek panaszkodni és most sem úgy mondanám, csak még nem találtam meg ennek a problémámnak a forrását. Ez zavar. Mert az van. És mert sok mindenem fájt már, de eddig ilyesmit még nem éreztem. Hmm, neeem a korral jár, erre most ne tessék gondolni :D De nem is olyan viccesen, sem szabad figyelmen kívül hagyni.
Azért pár másodpercre ez idő alatt eszembe jutott egy kedves ismerősöm is, anno csodákat tettek a lábammal és velem is a kollégái fáradozásai. Mégis ez az eszmefuttatás úgy a második köröm végéig tartott csupán, hiszen nekem bírnom kell. És egyedül kell végigcsinálnom. (néha ugyan magam sem értem hova ez a makacsság, de attól még kitartok) Viszont ha valaki úgy gondolná, hogy Neki mégis, (ne rám gondoljon, hogy én miért nem, mert Ő tényleg jól végzi a munkáját) így ajánlom Őt jó szívvel: http://www.agyogymasszor.com/
De nálam más a helyzet, ezt tényleg én oldhatom meg egyedül. Vitathatatlanul nagyobb figyelmet kell fordítanom a testtartásomra, magamra és kihasználni a lehetőséget, hogy megannyi jó erőben lévő fiatalember segíthessen a hétköznapokban, ha arról van szó. Jobban kell vigyáznom magamra. Igen, ezt a közhelyesen hangzó mondatot bizony értelmezni kell és valahol ezt is meg kell tanulni, tanulnom igazán.
2010. augusztus 14. szombat
Tovább!
Százharmincadik nap
Javul a helyzet, még ha lassan is. Próbálok többet nyújtani... Azt hiszem nem az állóképességemmel lesz a baj, de tényleg, ezt örömmel jelentem.Viszont napközben is kell, és jó hogy eszembe jut nyújtózni néha egyet és próbálom a hosszú évek rossz szokásait legyőzni nap, mint nap az irodában ülve. Nem könnyű úgy készülni komolyan valamire, hogy közben dolgozni is kell és megannyi másra is figyelni. Komolyan, szerencsés helyzet volt anno, amikor felhőtlenül lehetett egy irányba koncentrálni. De sikerülni fog! Bár néha elbizonytalanodom, de rengeteg biztató gondolatot kapok ismerősöktől. És sok energiát ad ez a megmagyarázhatatlan hajtó erő. Még 3 hét. Ennyi van hátra, ez igazán nem sok.(és még igazán sok) Addig is folytatódik magammal és az idővel a versenyfutás!
2010. augusztus 16.
Nincs más hátra csak előre!
Százharminc-kettedik nap
Egy újabb lépés a cél felé és még egy a másik irányba. A napokban történt, hogy egyik igen kedves ismerősöm felkért, hogy segítsek neki a BMV-n. Ez az esemény közvetlen a verseny után 4 nappal veszi kezdetét. Ők is kiállítók lesznek (http://masszazsfotel.hu) és a termékek közt lesz egy stepper gép is. Nos, hát erre a modellre kell valaki, aki lépked, mosolyog és felhívja a figyelmet a rendezvény ideje alatt. Az nem kérdéses, hogy a minél nagyobb érdeklődést kell segítenem a forgatagban. Ez is egy reklám, ha azt vesszük, lényegében minden csak erről szól és papíron ebben én profi vagyok és a hétköznapi gyakorlatban is :)
Mégis viccet félretéve, őszintén örültem a felkérésnek több szempontból is., még ha ebben benne van a még nagyobb kihívás is. Hisz ki gondolná, hogy ehhez mennyivel több izomra van szükség, mint önmagában a futáshoz?! És nem utolsó sorban ugye itt jobban előtérbe kerül megannyi látvány elem. Hogy hogyan is nézek ki...Nincs mese, mindent meg kell tennem, ehhez hasazni is kell. Hiszen úgy kell ott állnom, hogy az minden téren kifogástalan legyen, legyek.
2010. augusztus vége felé
Száz-negyvenötödik nap körül
Már nem tudom hol is tartok... Teljesen elvesztem a mindennapok sokaságában....2010. szeptember 05. vasárnap
Százötvenedik nap
SIKERÜLT SIKERÜLT SIKERÜLT
Leküzdeni és önmagam!... Eleinte ez volt a cél... De már ott csillog a következő ;)
A reggeli ébredés nem ment könnyen. Erre mondják minden kezdet nehéz :D Még jó pár percig igen erősen csábított a takaró melege. De már nem volt vissza út. Vicces hogy aznap reggel azt éreztem semmihez nincs erőm :) De nem volt más hátra, mint előre és elindulni a Városliget felé, ahova megannyi ismeretlen ismerős arc közé egyedül érkeztem. De ez így van rendjén. Majd beálltam a lelkes sokaságba és szépen bemelegítettem a tömeggel. Hát igen, én is beálltam a sorba. Rengeteg régi érzés tört fel bennem , amely ellen hiába próbáltam küzdeni, gyorsabb volt. Elkapott. Ez amolyan kis csoportos nyújtózás móka. KIitről viccesebbnek mondható. Van akivel együtt, van aki épp nézi, kérdezi, fotózza, díszíti... Majd a megannyi rajtvonal közül, mindenki az általa tervezett időhöz viszonyítva állhatott fel. Szabad választás alapján. Én ugye csak azt akartam, terveztem vagy mi, hogy benn legyek a célban, de mégis a 2 óra és 2h 15perc között teljesítők közé álltam, mert nem akartam a végére. Az mégis hogy nézett volna ki. Terepszemle megvolt, sok beszéd sok is volt, míg végre elindultunk. De addig az a pár perc igen hosszú időnek tűnt. (pláne, hogy a türelem az még mindig nem tartozik az erényeim közé). Pár üres tétova perc. Majd végre! Az Andrássy út, az útszéli fák, a zongora hanga, Duna illata, hidak, emberek, hol Pest, hol Buda és elrepült az első 10km, ami kifejezetten kellemes volt. Még az időjárás is igazi sportimádó. Egyetlen negatívum, hogy a zenelejátszóm úgy 10 percig bírta. Nagy sóhaj, de irány tovább. Végül is néhol szólt valami biztató dallam a szélben. És a 15. km-nél sem volt gond. Még nem. Frissítőnek ásványvíz, banán, szőlőcukor. Aztán a 16.km- nél kicsit elkezdtem érezni a jobb térdem, nem is kicsit, majd a 18.-nál már nagyon fájt, szúrt mindenhol., innentől számoltam a lépteket. De ez nem az volt, nem amolyan holtpont, amikor erőmből nem bírtam volna tovább. Ez más rosszabb., mert nehezebb volt elterelni a figyelmet. Igyekeztem hát megannyi érdekes gondolat közt veszni el. És mire eszméltem, már ott voltam. És jó érzés volt a kavalkád is, majd kiürülni és ott lenni. Megérkezni...
És rá kellett jönnöm, hogy innen már nincs megállás. Belekezdtem és eszembe sincs megállni. Ez az egyetlen út oda, hogy újra megtaláljam mindazt ami elveszett. Akarom és újra. Éreznem kell! Tele vagyok tervekkel és célokkal. Elméletileg biztosan. Vagyis inkább azon kaptam magam, hogy ha futás nélkül telnek a napjaim, elvonási tüneteim vannak. Egy régi, új énemet ismertem meg az elmúlt időszakban és amikor belekezdtem mindebbe tavasszal még magam sem gondoltam igazán, hogy ez több részről is így felkavar és ekkora élmény lesz. És folyamatosan születik bennem újabb és újabb gondolat..., ha a féltáv sikerült, akkor miért ne lehetne meg az egész? Jó, addig még pár száz kilóméter előttem áll, de nem sietek. Egy- két év részletkérdés. Tudni fogom ha igazán itt az ideje és pont. Úgy értem mégis csak más, ha egy igazi maratont tudhatnék magam mögött. Ami nagy dolog és nem könnyű, igazi kihívás, de olyan különleges élményt jelenthet amely nem mindenkinek és nem mindig adatik meg, hiszen nem csak fizikailag kell készen állni. De én hiszek benne, hogy az edzések alkalmával is és a mindennapjainkban is magunkkal vihetünk és gyűjthetünk a szellemi-lelki "sporttáskánkban" egy keveset a varázsából, magunkból, másokból, az erőből, a fájdalmakból, az élményekből és mindenből ami a következő lépéshez kell, hogy el tudjunk jutni a célig. Csak a mikor kérdést ne feszegesse senki, mert hogy mikor leszek minderre képes, mikor is jutok el oda, hogy erre készen álljak azt pillanatnyilag magam sem tudom még...
2010. október 10. vasárnap
ÉS NINCS MEGÁLLÁS!
És rá kellett jönnöm, hogy innen már nincs megállás. Belekezdtem és eszembe sincs megállni. Ez az egyetlen út oda, hogy újra megtaláljam mindazt ami elveszett. Akarom és újra. Éreznem kell! Tele vagyok tervekkel és célokkal. Elméletileg biztosan. Vagyis inkább azon kaptam magam, hogy ha futás nélkül telnek a napjaim, elvonási tüneteim vannak. Egy régi, új énemet ismertem meg az elmúlt időszakban és amikor belekezdtem mindebbe tavasszal még magam sem gondoltam igazán, hogy ez több részről is így felkavar és ekkora élmény lesz. És folyamatosan születik bennem újabb és újabb gondolat..., ha a féltáv sikerült, akkor miért ne lehetne meg az egész? Jó, addig még pár száz kilóméter előttem áll, de nem sietek. Egy- két év részletkérdés. Tudni fogom ha igazán itt az ideje és pont. Úgy értem mégis csak más, ha egy igazi maratont tudhatnék magam mögött. Ami nagy dolog és nem könnyű, igazi kihívás, de olyan különleges élményt jelenthet amely nem mindenkinek és nem mindig adatik meg, hiszen nem csak fizikailag kell készen állni. De én hiszek benne, hogy az edzések alkalmával is és a mindennapjainkban is magunkkal vihetünk és gyűjthetünk a szellemi-lelki "sporttáskánkban" egy keveset a varázsából, magunkból, másokból, az erőből, a fájdalmakból, az élményekből és mindenből ami a következő lépéshez kell, hogy el tudjunk jutni a célig. Csak a mikor kérdést ne feszegesse senki, mert hogy mikor leszek minderre képes, mikor is jutok el oda, hogy erre készen álljak azt pillanatnyilag magam sem tudom még...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése