Tudod, most félned kéne, hiszen azt látom, megállás nélkül remeg a lábad. De nagy levegőt veszel és közben, mégis eldöntötted, hogy nem fogsz Tőle félni.
És nem félek.
És igen, az elmúlás is itt van, ahogy most az öröm is itt van. Apró pillanatok, és ki tudja, meddig maradnak még. És itt van a nevetés, a sietség, az ölelések, a pad, amin tegnap ültünk, az illatok, a park, a kéz melege, a barna meg a zöld tekintet sajátos harmóniája és a dolgok egyszerűen összekavarodnak valami jóleső zűrzavarba.
És már csak valami egészen kicsi hiányzik…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése