Naponta megteszem a munkahelyem és az otthonom közötti nem túl hosszú, ám egyenes utat. Valahogy maga a környezet is szinte hihetetlenül mindig más és ilyenkor mindig más, újabb érzések is születnek bennem és fognak el.
Tegnap este mikor mentem hazafelé, rájöttem,hogy minden egyes lépésem több, mint aminek látszik, hiszen benne van minden. A múlt, a jelen és a jövő egyaránt. Hiszen a jelen pillanatban elindítom a lépésemet a jövőbe. De amikor az leér és jön a következő lépés az előző már a múltban ragad egy pillanatra. Így minden egyes pillanatban benne van a jövő a jelen és a múlt.
És amikor eszembe jutott ez a gondolat, akkor mindez még a jövő homályába bujt. Míg hazafele tartva minden egyes lépéssel közelebb került a jelenhez. Most hogy írom, ezeket a sorokat jelen van. Közben már látom a jövő apró, de biztos szeletét, ennek az írásnak a végén egy pont formájában. Majd amikor rákattintok a közzététel gombra és új bejegyzésként megjelenik, akkor számomra ez a történés már múlttá válik.
Az idő, mint olyan valóban relatív.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése