Tudod, hogy nem jön, de mégis várod.
Hiába és újra csak benne látod,
Azért mert várod, dobban a szíved.
Érzed, érte remeg most is a térded.
Miként újra eljön a pillanat.
Odaadod tisztán, csak önmagad.
Hallod hangját és érzed a szavait.
Felidézni sem kell a pillanatait
Néznéd mosolyát és a két szemét.
Vágysz arra, nyújtsa feléd kezét.
Nem bírod már, kavarognak benned a szavak.
Néma suttogások, nem hallod mit mondanak.
És elhiszed,mert akarod. Erre volt szükséged?
Csak míg együtt voltatok ő is megőrült érted.
Miért is reszketsz, hogy más nélküle élned?
Nem tudod a választ, de nem kellene félned!
Önmagaddal harcolsz érte, ellene.
Tudod, nem érted, mégis kellene
Van mikor mit sem ér a józan ész.
De hagyjuk a többit, egyszer élsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése