A mai nap majdnem nagyon unalmasan telt, semmi sem történt, csak aludt mindenki (én is). Többnyire egyedül voltam és valahogy az asztalról lelógó rojtokkal sem volt kedvem játszani. Meg kicsit elvette most a kedvem a Mikulás is ettől a játszósditól.Vele az történt, hogy érkezésekor ugyan jöttek a jól megérdemelt finomságok, de valami keveredés lehetett a kívánságlistánál, mert a jutalomfalatok közé valahogy bekeveredett egy új körömvágó olló is!! Botrányos! Pedig a régit olyan jól eltüntettem nagytakarításkor, hogy azóta sem került elő szerencsére. Erre most a Mikulás így keresztbe tesz, és hoz egy újat! (mondjuk a gazdi örült neki, szerinte nagyon jó kis karomvágó. Persze már letesztelte) Én most csak remélem, Karácsonykor már nem történnek ilyen balesetek, és csupán a jutalomfalat és a csörgős kisegér lesz a fa alatt!
Jelenleg a legnagyobb eseménynek az tudható be, mikor a radiátor bordái kezdtek kényelmetlenné válni valamikor kora délután tájban, így kénytelen voltam törzshelyemül az ágyat választani. Ugyan az egyik kedvenc helyemet a küszöb jelenti, mivel onnan két helységet is jól szemmel lehet tartani, de mint említettem a mostani történések hiányában, egyértelműen csak a saját kényelmemre törekedhettem.
Végül estefelé megérkezett a minden nap oly nagyon általam várt kedves hang és érintés, de ez amolyan emberi szokás lehet, hogy csak pár percig tart az üdvözlő has vakarás. Viszont a bejárati ajtó nyitva maradt, így gondoltam ki kell használnom ezt a lehetőséget és összeszedve minden bátorságom, kinézek a folyosóra, ahol több érdekes virág is van egymás mellett kiállítva, mintha csak arra várnának, hogy egy arra járó macska megszaglássza őket. Régebben is kimentem oda néha, de aztán egyre többször kezdtek jönni-menni a szomszédok, és mivel én nagyon félek tőlük, ezért az elmúlt 1-2 évben nem igazán merészkedtem a megszokott biztonságomat jelentő küszöbön túl.
Azért szögezzük le, semmi esetre sem arról lenne szó, hogy gyáva lennék,bár gondolom ehhez hasonló nem is fordul meg senki fejében, hiszen nem szabad felejtenünk, hogy egy majdnem közeli rokon az állatok nagy királya. Így vitathatatlan a nemesi vonal és a vele járó megannyi előkelő tulajdonság.
Az óvatosságom fő oka az a tollas rémség, akit galamb néven emlegetnek. Még múlt nyáron tett hívatlan látogatást az asztalomnál. Akkor is ez az engedjük be a napsugarakat és a bogarakat projekt volt mikor valami neszre lettem figyelmes. A jól ismert koppanását a padlón elcsúszó száraz macskaeledelnek érdekes zaj törte meg. Amúgy sem szokása másnak az én csemegémet fogyasztani így felettébb gyanús kezdett lenni a dolog. Majd a konyhába érkezve láttam, hogy egy pimasz csőrös szemezget a területemen. A meglepettségem következtében kénytelen voltam ugyan átmeneti stratégia kidolgozásig a kanapé mögé húzódni. Azt viszont be kell ismernem, végül kicsit sem bántam, hogy a helyzet komolyságát felismerve akadt segítségem az ellenség kiszorítása kapcsán.
De ma kimentem, újra. És ezzel egy olyasfajta probléma vette kezdetét, hogy a gazdi nem vette észre, hogy felfedezőst játszom, és simán bezárta az ajtót úgy, hogy én kint vagyok. Rémületes volt! És már megint az általa zenének nevezett morajlást hallgatta. Ez is kiborító, hiszen ha csak fele annyira lenne kifinomult a hallása néha, mint nekünk, már hálát tudnék adni érte. Így közel fél órát kellett a kinti létben eltöltenem.
Azt hiszem így egy darabig ismét nem megyek most sehova...
