elindult a vonat, Tőled messze éreztem
ahogy távolodott még inkább
még az édes csókod mámorát vittem magammal
de egyre hűvösebbnek éreztem a levegőt
és fehér ködfátyol borította a tájat
becsuktam a szemeimet
még ennyire emlékszem a valóságból
egy újabb állomás, nincs leszálló
tétova percek, melyekben feszengve állsz
talán a fáradtság tette
vagy a boldogság mámora
de szép lassan emelkedni kezdtem
és a halványlila fénycsóva lángja
mutatja az utat valami fény felé
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése