Persze, tudom, hogy a múltunk, és minden egyes kis döntésünk és cselekedetünk befolyásolja a jövőnket. Így van rendjén. Az okosabbak nyilván tudnak is miből tanulni. Számomra ez olyan jelenség, mint amikor egyenként rakod össze legóból a legóvárat. Szépen, minden kis darab egymás után. És nem mindig mindegy a sorrend. Így épül fel, így építed fel az életed. Így épülsz fel Te. Valahogy minden közrejátszott. Hogy a Petibe voltam szerelmes az oviban, hogy anno 8 évre kezdetben 30 társammal egy külön világba zárt a sors, a Malacka Örs, hogy futkároztam megannyit és csak most kezdem megérteni a mértet. Hogy a szívemhez akkor is közel áll az a bizonyos üveghang és érzem, hogy a fém húrok mennyiben másak, mint a műanyagok. Az csak csodálatos volt, de mennyire szabadabb zene nélkül, csak mellette. És jó hogy sosem voltam okosabb, mert akkor nem a Betondzsungelben lehetnék és az nem a macsek hibája, hogy szőrös, de attól szeretem. És alig várom az újabb utazást! Hiszen lényegében minden tettem egy újabb kis kocka a világomban. Elképzelhetem, hogy talán egy nap majd emberek ezrei fogják látni. Elég, ha csak a sorok közt olvasva, amit teszek, vagy amit ők gondolnak, hogy teszek. Talán olyan nagy ember leszek, mint John Lennon, és rábírhatnám az embereket a gondolkodásra. Nem, azért ne essünk túlzásokba, de többeknek eszükbe juthat, hogy akarjanak változtatni, és merjenek azt tenni és olyanná válni, mit szeretnének, és akinek gondolják magukat. Ez nem az én bátorságom, erre egy kedves barátom bíztat engem is! Nekem szerencsém van, de adott esetben már elég, ha önmagunkban hiszünk. Csak legalább önmagukban tudjunk hinni! És ugyan az is lehet, hogy névtelenségben fogom leélni az életemet. Nos, ez sem lesz rossz. Valaki egyszer mondta, hogy a hétköznapok hősei hagyják a legmélyebb nyomokat. És ha ezen túl másra nem is leszek képes, lesz egy szép váram. Ahol Téged is várhatlak akár. Addig meg csak gyűjtöm a legókat a váramhoz.
Az oldalt utólagos engedélyemmel bárki látogathatja, de figyelem!
Mindez csak saját felelősségre.
Az esetleges kockázatot a nyilvánosságra hozatallal magam részéről vállalom,
a mellékhatások elkerülhetetlenek.
legóból építsünk várat!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése