csak ennyire lenne szükségem, hogy érthesselek. hogy tudjam miért érzem ezt. hogy üres szavak visszhangja verődik vissza minden pillanatról, míg gondolkodni próbálsz mindarról, amire a megoldás kezdete egy hatalmas ölelés lenne!
és amikor már semennyire és sehogyan és amúgy is eltűnni látszik nem lehet eldönteni, hogy esik, vagy holnap a kiszáradás fenyeget és csupán a miért maradhatna, de azt meg úgysem érteném már akartam volna kérni, hogy lehessen, hogy legyen, pont akkor
már elkezdenék igazán hinni benned. érzem talán most sikerülne és beleborzongok mikor hallom messziről, hogy itt van a közel mennydörög, benne van nyári zápor, a friss illat, meg az érzés és tudom ugyanazt látható a Te ablakod üvegén keresztül is
egyik percben kívánlak és tudom így vagy ezzel te is akkor is így a másikban egyszerre menekülnék önmagam elől és előled, beléd de fáj, hogy mindig csak Veled vagyok, hogy hamarabb jön el a holnap és észrevétlen hagylak kisétálni majd az életemből...
Persze, tudom, hogy a múltunk, és minden egyes kis döntésünk és cselekedetünk befolyásolja a jövőnket. Így van rendjén. Az okosabbak nyilván tudnak is miből tanulni. Számomra ez olyan jelenség, mint amikor egyenként rakod össze legóból a legóvárat. Szépen, minden kis darab egymás után. És nem mindig mindegy a sorrend. Így épül fel, így építed fel az életed. Így épülsz fel Te.Valahogy minden közrejátszott. Hogy a Petibe voltam szerelmes az oviban, hogy anno 8 évre kezdetben 30 társammal egy külön világba zárt a sors, a Malacka Örs, hogy futkároztam megannyit és csak most kezdem megérteni a mértet. Hogy a szívemhez akkor is közel áll az a bizonyos üveghang és érzem, hogy a fém húrok mennyiben másak, mint a műanyagok. Az csak csodálatos volt, de mennyire szabadabb zene nélkül, csak mellette. És jó hogy sosem voltam okosabb, mert akkor nem a Betondzsungelben lehetnék és az nem a macsek hibája, hogy szőrös, de attól szeretem. És alig várom az újabb utazást! Hiszen lényegében minden tettem egy újabb kis kocka a világomban. Elképzelhetem, hogy talán egy nap majd emberek ezrei fogják látni. Elég, ha csak a sorok közt olvasva, amit teszek, vagy amit ők gondolnak, hogy teszek. Talán olyan nagy ember leszek, mint John Lennon, és rábírhatnám az embereket a gondolkodásra. Nem, azért ne essünk túlzásokba, de többeknek eszükbe juthat, hogy akarjanak változtatni, és merjenek azt tenni és olyanná válni, mit szeretnének, és akinek gondolják magukat. Ez nem az én bátorságom, erre egy kedves barátom bíztat engem is! Nekem szerencsém van, de adott esetben már elég, ha önmagunkban hiszünk. Csak legalább önmagukban tudjunk hinni! És ugyan az is lehet, hogy névtelenségben fogom leélni az életemet. Nos, ez sem lesz rossz. Valaki egyszer mondta, hogy a hétköznapok hősei hagyják a legmélyebb nyomokat. És ha ezen túl másra nem is leszek képes, lesz egy szép váram. Ahol Téged is várhatlak akár.Addig meg csak gyűjtöm a legókat a váramhoz.
végre mosoly az mi elhagyja csendben arcomat még a gondolattól is. és hát igen. úgy valahogy mégis jössz és egyre távolabb sodornak a napok. nagyon és mégis. miközben magammal beszélgetem át az éjszakákat és elvétve a szélben, ott is, hallom hangodat. vagy csak álmomban történik, de a valóságnak képzelem mindezt? megsimogat kezed, hogy nem lesz semmi baj és tudod, elhiszem. most sem lesz semmi baj. csak ne reszketnék. te tudod, hogy miért lenne olyan jó egyszerűen csak bebújni a takaró alá és nézni az ablakon beszűrődő fényeket, a kinti esőcseppeket és amit benned látok a szemedben. és még mindig miért hiszem hogy olyan kicsi vagyok és mitől van az érzés, hogy szükségem van rád?
