Vous laissant, viens avec moi

Tulajdonképpen szeretem én ezeket a hasznavehetetlen őszi napokat, amikor halomban áll a világ. Kicsit hanyagul és ez senkit nem zavar. Kint a falevelek, az emberek a zajok, bent a szennyes, a pormacskák és a fürdőkádban fekszem a habokat fújkodva. Nem számít mennyi az idő. Várok is és nem is, türelmetlen türelemmel, miként megfejtem a jelen értelmét és érzem ahogy a forró víz átjárja testemet. Most érzem csak valóban hideg volt ma kint. Páravirágot rajzolok a tükörre és a hajszárító előbb leszárítja mindezt, mint a vízcseppeket a hajszálamról és egyszerűen vagyok! Örömmel tölt el naivan várni a holnapot... Amikor persze nem veszem észre, de nem fog változni semmi, nem jön se herceg se ló, mert azt is tudom, hogy majd együtt kötjük el a mi mesénkben a hercegemmel a lovat, mert egy egészen más királyság gazdagsága az mi a miénk lehet... Semmi közöm a szürke realitáshoz. Most mondhatnám hogy sajnálom, de kicsit sem bánom hogy ez van. A kis lábujjam a talajon marad, csak a kapcsolat kedvéért de két lábbal őrültség lenne a talajon maradni ebben biztos vagyok. Szeretem az ilyen napokat, amikor a hűvös reggelben még látni a napsugarakat és húzom magam után az álmos kávé illatát és elnevetem magam a Duna parton, mert lényegében fogalmam sincs egyszerűen semmiről. Szivárvány színben pörög a mókuskerék.Valahogy velem csak úgy megtörténnek a dolgok és ez igazából valahol nagyon szomorú, de így van és megremeg kezem. Az is csak képzelet, hogy érinted? Te is várod, hogy forrón átölelj? Benned én létezem? Vagy csak elképzelem hogy el tudsz képzelni?

XXX

Kiszámíthatatlan 20 fok körüli szürkület amiről nem lehet eldönteni igazán hideg vagy meleg. De minden olyan nyugodt még a dugóban araszolgatás is a rakparton... A szélvédőről vakítóan verődnek vissza a napsugarak. Éget is és nem is. Friss, még meleg kroászon majszolása közben (de a morzsákat össze szedem) a Hattyúk tava szól és igen azt hiszem ennyi idő után be kell látni szeretem a klasszikus zenét. Persze nem annyira mint ha az AC/DC rezegtetné az üveget, de szeretem!

Ma reggel épp nem kapott el semmilyen pánik roham és amúgy is az elkövetkezendő években történnek a legnagyobb dolgok és tele lesznek izgalommal!

Valami egészen újnak a kezdete mindez! Ez most mélyebben van. Belement egészen a lelkembe vagy oda bentre valahová...

.... és eltelt az egész nyár! Észrevehetetlenül. Az egyetlen dolog, ami kissé elbizonytalanít, hogy nagyjából ott tartok, hogy egyszerűen megállt az idő és nem halad tovább.  Egy újabb lecke! Ennek sosem lesz vége már látom :)

Először is a saját csapdámból kell kitörni. 

De miért nem tudok visítani, ha pókot látok és undor arccal félretolni az ebédem, csak mert valami szösz éppen a közepébe szállt, miért nincs igényem a folyosón valami tipegőbe folyton
kopogni és miért ejt zavarba ha valaki őszintén bámul? Na arról meg nem is beszélve mekkora már, hogy Michael Kors- ról képes voltam azt hinni, hogy egy pop énekes figura.

Másodszor, nem megoldás, ha néha könny szökik a szemembe azt ráfogom az alibi allergiára

Harmadszor pedig vállalnom kell az érzéseimet. Talán egyértelműen ennek jött el az ideje. Szóval a változás tényleg kell. Közhely hegyek tetején majd megerősít minket, előrébb tol, vesz el tőlünk és ad nekünk. Jó lesz ez! Azt hiszem, van ez a kényszerem, hogy kiharcoljam másoktól, hogy azt mondják, fontos vagyok nekik, meg a mindenféle bókokat, csak mert ezt akarom hallani. Majd aztán megkapom, amit akarok, és lelépek. Minden érdektelen és én bántom meg Őket, hogy ne Ők bántsanak engem és úgy teszek mintha egyszerű lenne és viszek magammal mindent, fájdalmat, nevetést, emléket, a fejemben visszhangzó párbeszédeket, amit máshogy fejezek be és a felismerést, hogy megint elszúrtam, és a perverz megnyugvást, hogy lehet, hogy megint elszúrtam, de legalább nem változott semmi, visszatérek a megszokásomba és én irányítottam, csak egyszerűen gyáva voltam szembenézni önmagammal és vállalni megannyi érzést, a sebezhetőséget. Ki is az illuzionista?

Nem így akarom. Már nem... Szégyellném a következő 30 után, mikor megkérdeznék, (nem az unokák, mert így azok sosem lesznek) hogy miért vagy egyedül? És akkor azt kéne mondanom, hogy magam miatt? Mert mindenkit elmarok és megbántok, csak hogy az a kis burok az a nagy semmi meglegyen? És mikor lettem ilyen? Ilyen elviselhetetlen, ilyen nem is tudom robbanásra képes, kiszámíthatatlan valami? Ki tette, kivel tettem, kitől kaptam, mikor lett és miért lett és amúgy hol?

Az is egy változás volt...

Negyedik ráadásként nem akarok biztosítékot. Nem akarok betonba öntött szavakat. Azt az érzést akarom, mikor felhúzom a futócipőt és megtettem az első 10 km-t és azon a ponton át kell lendülni, hogy szinte már alig kapok levegőt és tovább visz a tudom maradt bennem erő és megyek. Megyek tovább és végtelennek érzem magam. Azt az érzést akarom, amikor bemész a hidegből a meleg szobába, és libabőrös leszel, és hirtelen önt el a forróság éppen ott, ahol megfoghatatlan mindenféle szag van van, amit utálsz, de az is jó, mert jó helyen vagy!

mókuskerék

Hol fáradtság,feledés
Kint hagyott kétkedés
Száz napig nemalvás
Csak örökös virrasztás
Pár ártatlan tűnődés
Szívcsóva kergetés
Valahol ébredés...

A fekete- fehér színei

ünneplőt játszik a vágy
utazás
itt szól most bennem a szív
dobbanás
az a jólismert dallam
oly sok pillanatban
pont, mint álmomban
most hív...

one day

ha egy napig tart akkor ma királynő leszek

amit az élet adott minden percet élvezek

ilyenkor ismeretlen csak lüktet az a valami
ez maga az élet- lehetne az öregektől hallani


a félig lehunyt pilláim alól nézem a déli kéket
minden nap pásztázott külvárosi képet
és kidugom fejem az iroda hatalmas ablakán
a levegőbe,fénybe, a szivárvány másik oldalán...

je suis mon propre

ismét itt vagyunk 365 nappal később
mint egy évvel korábban ugyanekkor
csodás érezni a tavaszt a levegőben
amikor már itt is van és még nem is
épp ez tölti meg a teret izgalommal

Fura hogy éppen ez a hatalmas levegővétel
és mindenféle kellett épp ahhoz
(majdnem elfogyasztott reggelire)
hogy többé-kevésbé emberré
vagy mivé váljak ahogy,szokták emlegetni...

Magamnak lenni a legnehezebb
és a legkönnyebb dolog a világon.
Magamért vagyok a legszerencsésebb
és a legszerencsétlenebb...

(mert néha ezt is érzem)

Nem kell továbbra sem mindenkinek szeretni.

Én tudom hogy szeretlek Téged és Téged Élet
Azt hiszem én is képtelen lennék
a mindenkire kiterjedő végtelen szeretetre...

ezt meghagyom azoknak, aki nálam több

Felnőni nehéz, azt hiszem.
Sajnos ez nem olyan, hogy
lakásod van és fizetésed
és már felnőtt vagy majdnem.
Ez a felnőttség, ez valami más

Ez helyzet adta kényszer,
amiből megpróbáljuk a legtöbbet kihozni.
Mert ezt várjuk magunktól,
mielőtt még mások is elkezdik elvárni tőlünk.

Igyekszem egy lépéssel előrébb járni!

Úgyhogy tudom én,
Te is és Te is Élet,
hogy azért mégis, icike-picikét,
azért szeretsz Te engem.
Nem muszáj beismerned!

Annyi mindent akartam
és helyette mást kaptam
(a filmeken is így szokott lenni)
és azt kell mondjam, örülök,
hálás vagyok, hogy így alakult...

Lehetett volna sokkal rosszabb is.
És persze, tudom, lesz is, de nem félek.
Féltem, hogy megnyílok és bántanak
és fájni fog és csak addig tartok,
amíg az arcom tart, de ez nem igaz

Addig tartok, amíg akarok tartani,
és igazából olyan vagyok, amilyen.
Rengeteg dologért kellene bocsánatot kérnem,
de egyetlen egy miatt sosem -
azért, aki én vagyok...

Love Each Day

Nem tudom hogy is volt mindez
Nem tudom hogy kezdtük el
Csak egy mosoly úgy nézett vissza
hogy szó nélkül nem enged el...

A józan ész folyton kérdez
De elég érezni ez jel
Térj vissza a valóságba
Csak a szerelem istene kell

És velem mond mihez kezdesz
Magaddal miért viszel el
Vissza az álomvilágba
Hol sosem kell ébredni fel