valami remeg valahol mélyen. és eközben azon kapom magam, hogy ma nem rágom a kis bőrdarabkákat a körmöm körül. igaz, a sok idegeskedéstől, ami persze nem éri meg, pöttyös vagyok, mint egy pulykatojás. és a reggeli tejeskávé elengedte maga mellől az eddig elválaszthatatlannak hitt csokis kekszet. és néha nincs már délutáni tejes kávé. de nagyon jól megvagyok nélküle. és sokminden nem baj hogy nincs. sokkal jobb lesz így... elég lesz az a pillanat. az az egyetlen. mert minden csak egy pillanatig tart. pár másodpercbe zárva. és én nem akarom, hogy tovább tartson! kiegyezek azzal hogy elfogadom az elmúlást. de a dolgokért igenis meg kell(ene) dolgozni, és nem értem azokat az embereket akik ezt nem így gon dolják, hogy ők mégis mit várnak? amiért érdemes, nem csak úgy jön tettek nélkül díszcsomagolásban!
remek dolog is ez, hogy egy új pillanat kell ahhoz hogy legyen újra.mert újra rájöhetek a hibáimra, a tévedésekre és újra megélhetem a csodálatosat is.
és amikor egész életünkben azt hallgatjuk, hogy nagy ő, igazi, lelkitárs, tökéletes szerető, a társam, aki megért, és aki után egyből vágyakozni kezdünk, amikor boldog párocskákat látunk a tumblres fotókon, (hozzáteszem a fotókészítés mozzanata is egy adott pillanat tükre csupán) akit hiányolunk az üres ágyunkból, és aki miatt ideggörcsöt kapunk minden szerelmespár láttán és akit ott látunk őrjítően akaratlan is mindenhol vagy amikor már éppen nem akkor képes feltűnni ismét teljes valójában ez az érzés ez az amiről akarnék is beszélni és nem is és világgá kürtölném és titkolnám és épp ezért érdemes és annak ellenére hogy utálatos is hogy ennyire!
és mindig elhatározom majd hogy józanul fogom megélni, mert itt tarthatunk, tarthatnánk bizonyos kor után... aztán rá kell jönnöm eszembe sincs itt tartani, mert úgy nem érdemes. és lehetnek illúziók és lehetnek szavak és ígéretek, azok már feleslegesek. és amúgy is máshogy lesz minden. ha tervezzük azért, ha nem pedig azért mert képesek vagyunk az én azt hittem hogy te úgy gondoltad hogy útvesztőben eltévedni egymás mellettt. így több, mint egyértelműen azt választom hogy minden pillanatban újra szeretnék beleszeretni. hogy minden pillanatban újra szeress belém. nem megőrizni az érzést, hanem hagyni hogy újra és újra a hatalmába kerítsen.
arra már amúgy is rég rájöttem hogy a filmek alapjául szolgáló történetek jelentős része hazugság. de ez ha nem vesszükl túl komolyan, nem olyan zavaró tényező... attól mégis édes ez az egész. felnőtt mese ünnepi kiadásban. ahogy a főhős nem fogja feleségül venni a főhősnőt, mint azt az ember gondolná. nem fognak sokáig szépen, boldogan és bársonyosan sima bőrrel élni. nem lesz se kislányuk, se kisfiuk, akik a főhősre vagy a főhősnőre hasonlítanak. nem fogják életük végéig szeretni egymást. még csak feleannyi ideig sem. sosem lesz zenei aláfestés, ha rohannak egymás felé az utcán. de nem ám. és nem lesznek mindig boldogok. igenis össze fognak veszni, mert a főhősnő daginak hiszi magát, vagy mert a főhős nem mindig érti meg szíve választottját. és feltűnik a titkos harmadik. ja és sosem fognak szép házikóban élni, aminek muskátlik vannak az ablakában, és hajópadló a nappaliban. sosem lesz hintalovuk sem, és kovácsoltvas lábakon álló kádjuk sem. a kutya meg egyfolytában csak kergeti a macskát aki szakadatlanul ingereli, mert ez a dolgok rendje.
úgyhogy én ezért is örülök, hogy nem vagyok főhősnő. és hogy épp csak a lábujjam lóg le néha a felhőről, amikor helyezkedem melletted!
