Az oldalt utólagos engedélyemmel bárki látogathatja, de figyelem!

Mindez csak saját felelősségre.

Az esetleges kockázatot a nyilvánosságra hozatallal magam részéről vállalom,

a mellékhatások elkerülhetetlenek.

képaképben


Tegnap kotorásztam a gépen, és olyan régi és új képeket találtam, amelyeket egészen máshogy láttam este, mint korábban az előtt... JÓ DOLOG VISSZATEKINTENI? Egy csomó fotósorozat, pillanatkép és némelyikről már azt sem lehet tudni pontosan mikor és hol. A múltat idéző villanások és az újabb fejezetek váltakozása, a valahonnan lementett, e- mailen átküldött, telefonnal kreált képek tömkelege, mosolyok, grimaszok, homályos arcok, amelyek nem csak az én mappámba kerültek, ott vannak, nyomot hagytak máshol is...

Aztán arra is gondoltam, mennyire csodálatos, vagy épp mennyire szar volt némely időszak és az utóbbiakból nyugodtan kimaradhatott volna PÁR FEJEZET. De mégsem. Mert rájöttem, hogy erre is szükségem volt! Előttem az életem nyilvánosan látható formába öltve. És láthatom, vagy épp nem, hogy akkor mi maradt ki. Csupán, mert hagytam, hogy kimaradjon a pillanatból. Megfeledkezve arról, hogy egyszer élünk!

Sok mindent meg kellett és talán még többet kell tapasztalnom, hogy milyen szenvedni, érezni, hogy nem szeretnek eléggé, vagy, hogy épp túlságosan szeretek, nem érzek semmit, vagy gyáva vagyok. Milyen változni az idővel, ahogyan minden más is változik, milyen füzeteket teleírni, onnan lapokat kitépni és azt hazudni a világnak, hogy milyen boldogok vagyunk. Szemébe nevetni a fájdalomnak, elhitetni megannyi dolgot még saját magunkkal is, aztán este, lefekvés után a párnába könnyezni, várni, hogy elaludjunk, majd később meg letagadni és csupán egy nagy mosoly, ami jut belőle Neked is, mikor reggel minden megy tovább...

Tovább lép. És megint esik. De engem feldob az eső! :) És ez is, ezek is az életem része (volt). Amit tudnom kell később is. Akkor is, ha húsz év múlva [sem] fogja tudni senki, hogy ki vagyok én, de én tudni fogom, hogy nekem ezeket sikerült megtanulnom, megélnem, hogy néha táncoltam egy kötélen, de megtanultam táncolni és élveztem még a játékot is a zárral. De végre kész vagyok kinyitni és beengedni rajta Téged. Itt elkezdődött valami más, valami egészen új. Velem. És jó hogy itt vagyok, hiszen hogy nézne ki az ÉLETEM NÉLKÜLEM?!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése