2 step

ez a pár lépés mégis mérföldkő
és én köszönnék, erre nincs késő
egy pár fok még bár csiga a lépcső
lenézek szédülök, nem kell távcső

csak nézzél rám elég hogy észrevedd
mi az amit látni kell hogy elhiggyed
és hogyan volt tudod miért kérdezed
én odaadom nyújtsd Te is kezed

és ha holnap lesz az már túl késő
van hova nem vezet csak útvesztő
hol fény megtörik hiába távcső
ez végtelen és csiga a lépcső...

* jónapot kívánok

megérkeztem; azt hiszem, ez tényleg szokásommá válik. előbb-vagy utóbb. hogy vagyok is, meg nem is, nevetek is, meg nem is, szeretem is, meg nem is, rohanok is, meg nem is. élek. érzékelek. ez az egész az enyém. nincsenek könnyek. nincsenek elvesztegetett órák és bámulás a semmibe, amikor próbálom magam megint megtalálni. valahol éppen ott, valahol az éjfél és a hajnal között.

az elmúlt időben valami kicsit fájt, de kicsit hiányzott is...

annyit mondhatok csak, hogy bármennyire éles is lehet az ész, és bármilyen erős az akarat, amellyel elnyomni próbálom a sóvárgásomat egy odabújásért... a szív győz... azt nem tudom elhallgattatni...és belehalok a szeretetlenségbe. ezután pont.

Melletted vagyok és mégis sokszor hiányzik szeretni, és viszont szeretve lenni. Annyira hiányzik, hogy kihagynak a dobbanásaim.